Hívják az angolok, de magyarként vívna a londoni olimpián

A 2005-ös lipcsei vívó-világbajnokságon Révész Julianna női párbajtőrcsapatunk tagjaként 22 esztendősen állt a dobogó második fokán - Tóth Hajnalka, Hormay Adrien és Szász Emese társaságában -, ám azóta nagyot fordult vele a világ. Jelenleg Londonban egy elit magazinokat kiadó cég munkatársa, miközben a vívást sem hagyta abba. S miután Angliából hazarepülve tavaly év végén előbb egy válogatón, majd a magyar bajnokságon is a harmadik helyen zárt, úgy döntött, újrakezdi a versenyzést. Bár az angolok szívesen honosítanák, ő magyar színekben vívna "hazai pályán" a 2012-es londoni olimpián.

- Hogy vetette a sors Angliába? - kérdeztük Révész Juliannát.
- A pekingi olimpián a rotációs elv alapján most éppen a női párbajtőrben nem rendeztek csapatversenyt, egyéniben pedig egy országból legfeljebb két versenyző szerezhetett kvótát. S amikor 2006-ban nem jutottam ki a torinói világbajnokságra, gyakorlatilag az is eldőlt, hogy Pekingben sem lehetek ott. Ezért akkor úgy döntöttem, hogy az olimpia végéig mindenképpen tartok egy hosszabb szünetet. Ez alatt a tanulásra koncentráltam, munkát kerestem, és így kerültem ki Londonba.

- S itt mivel foglalkozik?
- A Luxury Publishing kiadónál dolgozom, ahol tíz különböző, a luxus szférába sorolandó magazint adunk ki. Ezek többnyire ötcsillagos szállodákba kerülnek, s azt, hogy milyen helyre csöppentem, jól mutatja, hogy a főnöknőm, Wendy Coumantaros egy igazi grófnő. Én konkrétan a Spear's Wealth Management Survey magazinba bankoknak adok el hirdetéseket, ami azonban a gazdasági helyzet miatt sajnos egyre nehezebb...

- Londonba is begyűrűzött a gazdasági világválság?
- Sajnos igen. Azt látom, hogy az eddig itt dolgozó magyarok közül is egyre többen hazamennek. Ez most nem az az időszak, amikor megéri kijönni vendégmunkásnak, mert a keresetből gyorsan lehet lakást vagy kocsit venni. Én se keresek sokkal jobban, mintha otthon végezném el ugyanezt a munkát, viszont itt a megélhetés jóval drágább.

- Tavaly év végén a visszatérésével üde színfoltja volt a magyar bajnokságank, hozott egy kis pezsgést...
- A vívást Londonban sem hagytam abba, de az itteni színvonal természetesen nem hasonlítható össze a magyarországival, és itt nem is versenyekre készültem, csak edzettem. Aztán amikor tavaly év végén haza kellett jönnöm, éppen rendeztek egy válogatót, s mivel hiányzott, hogy újra magyarokkal vívjak, én is elindultam. Olyan volt, mintha el sem mentem volna, nagyon élveztem a versenyt, és végül harmadik lettem. Ezek után decemberben hazajöttem az országos bajnokságra is, és ezen is a harmadik helyen végeztem. Természetesen nagyon boldog voltam.

- Lesz folytatás?
- Igen lesz, jövök a hét végi budapesti Grand Prix-re is. S beszéltem Kulcsár Győző szövetségi kapitánnyal, aki azt mondta, annak ellénére, hogy Londonban élek, nem felejtett el, és én is indulhatok a külföldi GP-versenyeken. A Magyar Vívószövetség kifizeti a repülőjegyeimet, csak éppen én nem Budapestről, hanem Londonból utazom majd. Az már biztos, hogy Dohában, Barcelonában és Rómában pástra lépek, ezeket a jegyeket már meg is vettem. Azt viszont nem tudom, a munkahelyemről több versenyre elengednének-e egyáltalán, mert elég nagy a szigorúság. Az elmúlt két napban hat embert rúgtak ki...

- Hogy néz ki egy átlagos napja?
- Reggel kilenc órától este hatig dolgozom, utána pedig heti három alkalommal este héttől kilencig vagyok edzésen. Vagyis ezeken a napokon este tíz előtt biztos nem érek haza. Magyarországon ennél jobb volt a helyzetem, amikor csak vívtam, de a vívásból legfeljebb akkor lehet megélni, ha az illető olimpiai bajnok.

- Olimpiát legközelebb majd csak 2012-ben rendeznek, éppen Londonban, de Európa- és világbajnokság idén is lesz, Plovdivban, illetve Antalyában. Ezeket a helyeket is megcélozza?
- Igen, mindenképpen szeretnék indulni a világversenyeken is, de ennek még sok összetevője van. Amikor még én is vb-re készültem, emlékszem, hathetes edzőtáborunk volt Tatán, és ez alól semmiképpen sem kaphatnék felmentést. Így egy-két hónapra bizonyosan ki kellene szállnom a munkahelyemről. A továbbiakat attól tenném függővé, hogyan szerepelnék a vb-n. Amennyiben eredményesen, akkor biztosan folytatnám a vívást, ellenkező esetben viszont alighanem visszajönnék dolgozni. Ám ez még mind csak feltételezés, ezekbe még nem igazán gondoltam bele.

- A munkája mellett még lehet életcélja a vívás?
- Sokáig az volt, és fájó szívvel mondanám, hogy most már csak hobbi, ami nem is lenne igaz. Mert azért a hobbinál most is jóval többet jelent a számomra. Azt, hogy újra életcél lesz-e, azonban egyelőre nem tudom megmondani.

- Vallja be, egy londoni olimpia meglehetősen csábító...
- Ez tény. S elárulom, hogy az angolok szeretnék, ha őket erősíteném. Már másfél éve Londonban élek, az állampolgárság megszerzése nem lenne gond, mert ezt a sportolók viszonylag könnyen megkapják. S mondták, hogy amennyiben angol színekben vívnék, a legrosszabb esetben szabadkártyásként biztos helyem lenne az olimpián. De az biztos, hogy ha az angol himnuszt hallanám a dobogó tetején, nem lennék boldog... Szóval, én a magyar csapat tagjanként szeretnék vívni.

- Azért az életét leélné Londonban?
- A munkahelyemen két oldalról egy ír férfi és egy olasz lány ül mellettem, szemben egy amerikai, egy indai és egy olasz-amerikai, szóval nagy itt a nyüzsgés, ami nincs ellenemre. A mai világban az ember már könnyedén változtatja a helyét. Maradjunk annyiban, azzal kiegyeznék, ha lenne egy lakásom Budapesten, egy Londonban, és egy nyaralóm Horvátországban. S akkor hol itt, hol ott lennék!