Bacskai: Nem tudtam elképzelni, hogy bárki is legyőzhet

Sokáig motorversenyző akart lenni, aztán a harmadik évezred első magyar amatőr ökölvívó Európa-bajnoka vált belőle. 2006-os junior világbajnoki címe után hosszú évekig sikertelenül próbált kitörni Káté Gyula árnyékából, hogy aztán a súlycsoport-váltás elindítsa a sikerek felé. Bacskai Balázs szombat délután Moszkvában iskolaboksszal lépett fel a dobogó tetejére, ahonnan azt üzeni a fanyalgóknak: "Nem maradok örök ígéret!"

Bacskai a Megaszport arénában a tizenegy súlycsoport Eb-döntője közül a legnagyobb pontfölénnyel, 12-1-es eredménnyel verte a francia Alexis Vastine-t. A szorítóban egyszer még át is lépett a colos francia feje felett, amit csak a közönség gondolt véletlennek.

"Volt elszámolnivalóm Vastine-nal, öt évvel ezelőtt, a korosztályos Eb-n találkoztunk, s ott kikaptam tőle. Egyszer megcsúsztam, a padlóra kerültem, s ő egy megalázó gesztus kíséretében lenézett rám, s átlépett fölöttem. A jó bokszoló nem felejt, én pedig annak tartom magam. Amikor lekerült a földre, nem hagyhattam ki a ziccert" - elevenítette fel a Vasas 22 éves sportolója a finálé számára legemlékezetesebb pillanatát.

Vastine persze felkapta a vizet, de ez csak ahhoz vezetett, hogy számolatlanul kapta a füleseket. Illetve nagyon is megszámlálható módon olyannyira, hogy az utolsó fél percben Bacskai már a közönségnek is bokszolhatott behozhatatlan előnye birtokában.

"Pedig eleinte eszembe sem jutott, hogy bokszoló legyek, annak ellenére, hogy édesapám kiváló ökölvívó volt, Eb-ezüstéremig, Világkupa-győzelemig vitte. Motorversenyző akartam lenni, de édesanyám azt mondta, hülyeség, pedig csak féltett a veszélyes sportágtól. Aztán hétévesen szüleim levittek az edzőterembe, megismerkedtem egy nem kevésbé veszélyes játékkal, a boksszal. Ma is jól emlékszem, bőgtem, hogy nem akarok lemenni, aztán olyan jól éreztem magam, hogy hazafelé már két bokszoló sráccal jöttünk, a barátaim lettek. Azóta az ökölvívás az életem" - idézi fel egy rendhagyó pályakezdés körülményeit.

Mindez 1995-ben történt, a KSI-ben Orbán Sándor és Szakos József, majd Svasznek Jenő keze alatt rohamosan fejlődött a tehetséges srác, aki akkor érkezett válaszúthoz, amikor tizenhét évesen átigazolt a Vasasba, ahol édesapja a vezetőedző.

"Apu roppant igényes, mondhatni, maximalista szakember, számára a győzelmen kívül nincs elfogadható eredmény. Az első nagy siker 2006 októberében Agadirban jött el, a junior vb-n első lettem a 64 kilós súlycsoportban. Ott is öt meccset kellett megnyernem, mint most Moszkvában, a selejtezőből kezdtem, s mindenkit legyőztem. Azt mondják, mérföldkő volt az a vb a sportág történetében, velem együtt lett világbajnok az ukrán Lomacsenko, napjaink legnagyobb amatőr bokszolója" - emlékezik Bacskai.

Agadir után egy darabig elmaradt a folytatás, és ennek Káté Gyula volt az oka. A négyszeres Eb-érmes, kétszeres vb-bronzérmes kisváltósúlyú nem volt hajlandó átengedni hazai trónját Bacskainak, két és fél éven keresztül visszaverte az ifjú titán minden próbálkozását. Végül a természet oldotta meg a gordiuszi csomót: Bacskai kinőtte a 64 kilót, két éve felment váltósúlyba, jelenlegi kategóriájába.

"A 2008-as liverpooli Eb-n mutatkoztam be felnőtt világversenyen, ott bírói machináció következtében nem értem el eredményt, de még a tavalyi milánói vb sem sikerült úgy, ahogy szerettem volna. 2009 szeptembere óta azonban veretlen vagyok, idén megnyertem a debreceni Bocskai-emlékversenyt, a csehországi Usti nad Labemben és Ankarában is győztem, s mindhárom versenyen én lettem a torna bokszolója. Úgy jöttem ki Moszkvába, hogy csak az aranyérem az elfogadható eredmény. Akkora volt az önbizalmam, hogy nem tudtam elképzelni, bárki is legyőzhet engem" - mondja Bacskai.

A magyar érmesek: Darmos József, Bacskai Balázs és Káté Gyula

Tulajdonképpen az ukrán Tarasz Selesztyuk elleni elődöntője volt az igazi döntő, azt szűken nyerte 4-2-re, de Vastine-nal már azt csinált a döntőben, amit akart.

"Azóta már többször ki kellett ürítenem a telefonom postafiókját, annyi gratuláló sms-t kaptam, olyanok is üzennek, akiket évek óta nem láttam, s akikről nem is gondoltam, hogy szimpatizálnak velem. Gondban vagyok, amikor fel kell sorolnom, kiknek kell hálásnak lennem az Eb-aranyért. Először is a családomnak, a menyasszonyomnak, akivel két éve ismerkedtem meg, s aki - nevelőapámmal együtt, akit nagyon tisztelek - megismertetett a vallással. Ők nyitották fel a szemem. Két éve vagyok hívő ember, éreztem Moszkvában, hogy a Jóisten fogja a kezem, eltökélt szándékom, hogy pótolom, ami csecsemőkoromban elmaradt, s megkeresztelkedem. Sokat tanultam Csötönyi Sanyi bácsitól, a szövetség elnökétől, aki a tatai edzőtáborban rengeteget foglalkozott velem, s persze Kovács László szövetségi kapitánynak is köszönettel tartozom. S ki ne hagyjam Szellő Imre barátomat, a kiváló 81 kilóst, állandó kesztyűpartneremet a válogatottban!"

Bacskai filozofikusan tekint vissza karrierje eddigi szakaszaira.

"Eleinte minden olyan egyszerű volt, gyakorlatilag senki sem tudott megverni idehaza, de még a nemzetközi mezőnyben sem, mindaddig, amíg szembe nem kerültem Káté Gyuszival. Nehéz volt megemésztenem a vereségeket, nem estek jól a pofonok, de a kudarcok által még jobb bokszoló, s jobb ember lett belőlem. Ha nincs az két év, amikor sikertelenül rohamoztam a 64 kiló hazai trónját, nem lennék az a bokszoló, aki vagyok. Akkor tanultam meg, hogy egyetlen edzést sem szabad kihagyni. Pár éve elkezdtem a Testnevelési Egyetemet, de nem fért össze a tanulás a sok edzéssel, de feltett szándékom, hogy egyszer még befejezem. Most mindenesetre a londoni olimpiáig nincs pihenő, jövőre a puszani vb-t is meg akarom nyerni, ám természetesen az olimpiai arany a nagy álmom. Most már tudom, hogy semmi sem lehetetlen, s nemcsak a károgó ellendrukkereknek, hanem magamnak is bebizonyítottam, hogy nem maradok örök ígéret."

Ch. Gáll András