Vágólapra másolva!
A meccs végére több sebből vérző Tomasz Adamek (41 győzelem 1 vereség, 27 KO) szombat éjjel New Jersey-ben pontozással legyőzte a jelentős fizikai előnyben lévő Michael Grantet (46-3, 34 KO) New Jersey-ben.

Az IBF nemzetközi bajnoki és a WBO NABO nehézsúlyú címeit megvédő Adamek óriási, húsz kilogrammos súlyhátránnyal lépett szorítóba, de az első öt menetben rendre megelőzte statikus ellenfelét, és jelentős pontelőnyre tett szert. A hatodik menet végén azonban Grant váltani tudott, és több kemény ütéssel is eltalálta a lengyelt, akinek még ebben a felvonásban felszakadt a jobb szemöldöke. Az amerikai bunyós érezve Adamek zavarát a következő percekben növelte a nyomást, a lengyel gondjai pedig sokasodtak, a nyolcadik menetben a bal szeme is megsérült, miközben Grant szája is elkezdett vérezni.

Adamek a tizedik és a tizenegyedik menetben némileg magára talált, de Grant a záró felvonásban nagy finisbe kezdett, és megkísérelte lezárni a küzdelmet. A címvédő végül túlélte a kritikus pillanatokat, és a pontozók döntése értelmében 117-111, 118-110, 118-111 arányú egyhangú pontozásos győzelmet aratott. A sikernek köszönhetően a 33 éves, félnehézsúlyból indult Adamek közel került egy nehézsúlyú világbajnoki mérkőzéshez.

www.profiboksz.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!