Vágólapra másolva!

Két menet alatt összetörték Salkát

Szombaton este New Yorkban lépett kötelek közé a WBC-WBA kisváltósúlyú világbajnoka, Danny Garcia, hogy egy 142 fontos, köztes súlyon megrendezett  meccsen összecsapjon Rod Salkával. Garcia jóval esélyesebb volt, be is váltotta a reményeket.

A tízmenetesre tervezett találkozó mindössze két felvonásig tartott, ugyanis a jóval esélyesebb Garcia a második etapban háromszor is leütötte Salkát, akit Steve Willis vezetőbíró le is léptetett (KO).

A találkozón Garcia nem tette kockára világbajnoki címeit, és továbbra is makulátlan mérleggel (29 győzelem - ebből 17 KO/TKO -, 0 vereség, 0 döntetlen) rendelkezik.

Nincs változás az IBF kisváltósúlyú trónján sem: Lamont Peterson idő előtti győzelemmel védte meg címét. A 30 éves amerikai bunyós a Barclay Centerben verekedett a puerto ricói Edgar Santanával. Az összecsapás során mindkét bunyós sokat dolgozott testre, illetve főként állóharcot láthatott a publikum, amiből a beszámolók szerint egyértelműen a pontosabb Peterson jött ki jobban.

Leütésre nem történt, azonban a tizedik menetben a vezetőbíró technikai KO-val leléptette Santanát, miután Peterson több tiszta találatát követően a ringorvos a szorító szélére fellépve a beszüntetést javasolta.

Profiboksz.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!