Vágólapra másolva!
Automatikusan nem veszítheti el az olimpiai járadékát Kiss László, az úszóválogatott lemondott szövetségi kapitánya, mert már nagyon régóta nem számít büntetett előéletűnek. A kapitánykodásért eddig kapott, nettó egymillió körüli fizetése viszont értelemszerűen megszűnik.

Az 55 évvel ezelőtt csoportos nemi erőszak miatt elítélt, végül 21 hónapot börtönben töltő Kiss László csütörtök délután jelentette be, hogy lemond a posztjáról, miután a héten nyilvánosságot kapott az egykori ügy. Már azt sem értették sokan, hogyan kaphatott 2008-ban, majd 2012-ben állami kitüntetést, ha elítélték.

Ugyanígy magyarázatra szorul, miért tarthatja meg az olimpiai bajnokokat nevelő edzőknek járó havi apanázst. Elvégre az olimpiai járadék szabályzatában az szerepel, hogy "érdemtelen, és nem részesül járadékban az a jogosult, aki (...) büntetett előéletű".

Mennyi az annyi?

A járadékot a sporttörvény szerint a bérből és fizetésből élők előző évi – a Központi Statisztikai Hivatal által számított – bruttó nominál átlagkeresetéből számolják ki. Egy olimpiai bajnok esetében a havi járadék összege éppen megegyezik a bruttó átlagkeresettel. Ez most 247 784 forint. Az edzőnek pedig a fele jár, vagyis 123 892.

Csakhogy Kiss László nem büntetett előéletű.

Annak, hogy valaki büntetve volt, mindörökre nyoma marad a meghatározott bűnügyi hatóságok számára elérhető külön nyilvántartásban. Ebbe még az is bekerül, akit el sem ítéltek, csak büntetőeljárás indult ellene, és a nevét nem is lehet kitörölni.

De ez nem az az adatbázis

"Amikor büntetett előéletről, a bűnügyi nyilvántartásban való szereplésről beszélünk, akkor nem erről az adatbázisról, hanem a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) által vezetettről van szó. Hogy valaki kap-e erkölcsi bizonyítványt, az attól függ, hogy ebben a nyilvántartásban ott van-e a neve" – mondta az Origónak Izsó István, az Izsó és Tóth ügyvédi iroda büntetőjoggal foglalkozó ügyvédje.

Ebből a nyilvántartásból pedig a Btk.-ban meghatározott feltételekkel ki lehet kerülni.

Egy 5 évnél rövidebb letöltendő szabadságvesztés esetén, például, a büntetés letöltése után öt évvel – hacsak az illetőt nem ítélték el közben még valamiért. Sőt, a bíró a mentesülés időtartamát saját megítélése alapján még le is rövidítheti. "A jogalkotónak vélhetően az volt a szándéka ezzel a szabályozással, hogy aki egyszer megcsúszott, azt ne sújtsa évtizedekig a tettének a következménye. Hiszen sok munkahelyen alapkövetelmény az erkölcsi bizonyítvány" – magyarázta Izsó István.

Kiss László Forrás: Mob.hu/Kovács Anikó


Kiss László tehát már a hatvanas évek végén büntetlen előéletűnek számíthatott, és ezért volt lehetséges, hogy amikor évtizedekkel később felterjesztették állami kitüntetésre, nem szerepelt a nyilvántartásban – amint azt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón közölte. És ugyanezen okból nem valószínű, hogy elvennék tőle a tanítványai olimpiai eredményei alapján járó életjáradékot.

A fizetésétől elesik

Biztosan elveszíti viszont a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Kiemelt Edzői Programja keretében kapott fizetését, miután kezdeményezte a munkaviszonya megszüntetését a MOB-nál. Az úszókapitány a program legmagasabb kategóriájában volt, ami azt jelenti, hogy nettó 800 ezer és egymillió forint között keresett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!