Cseh László a MÚSZ elnökségi tagjaként vizsgálódik
![Cseh László olimpia 2016 rio hazaérkezés SYMA rendezvényközpont olimpikonok](https://cdn.origo.hu/2023/12/I4C2xezKrzgokZfbI1mqBz9bQVks3iE2GQA72twLDy4/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRhNGU2YzY0MGM2YjQwMWFhMjNkNmI2YmE1OTljNGZm.webp)
„A csütörtöki bejelentésnek megfelelően
a Magyar Úszószövetség elnöksége vizsgálatot kezdeményez, hogy a versenyzők gondjait konkretizálja. A felmérés eredménye nyilvánosságra kerül.
A bizottság tagjai: Dr. Tóth Ákos egyetemi tanár, Cseh László világbajnok úszó, Halász Sarolta, a MÚSZ gazdasági igazgatója és dr. Ugrin Tamás ügyvéd” – olvasható az úszószövetség péntek délelőtt közzétett bejegyzésében.
A MÚSZ ezzel párhuzamosan azt várja az úszóktól, hogy
nevüket vállalva vagy anonim módon mondják el, mivel tehetné még eredményesebbé a szövetség a felkészülésüket,
„hogy még az eddigieknél is jobb eredményt érhessenek el”.
A szövetség csütörtöki határozata így zárul: „A MÚSZ változatlanul arra törekszik, hogy a hét év alatt lezajlott öt hazai rendezésű Európa-bajnoksághoz hasonlóan a hazai világbajnokság is sikeres legyen. Mindez csak nyugodt légkörben, közös összefogással valósulhat meg”.