Itt van rögtön a Davis-kupa.
A világcsoport 1981-es bevezetése óta összesen kétszer játszott a magyar válogatott a 16-os elitben, a mostani a harmadik alkalom. Először 1994 márciusában, Besanconba utaztunk a franciákhoz, mert az előző szeptemberben legyőztük az argentinokat. Gyors, keménypályán vártak minket a franciák, akik 3 évvel korábban nyerték meg a Dk-t. Igaz, abból a csapatból csak Henri Leconte maradt meg 94-re.
Ráadásul az egykori világ ötödik, balkezes teniszező az első napon 6:4, 7:6, 6:3-ra kikapott Krocskó Józseftől. Így az első nap után 1:1-re álltunk és az egyik újságíró kolléga meg is kérdezte a hazaiak kapitányát, Georges Govent, nem gondolja-e, hogy le kellene mondania.
Némi értetlenség, derültség támadt a teremben, arrafelé nem szoktak ilyet kérdezni a félidőben.
A franciák nem is estek pánikba, a következő két nap már játszmát sem nyertek a mieink. Igazából ez volt a realitás, jelentős tudás és tapasztalatbeli különbség volt a játékosok között. Már az csoda volt, hogy az Alberto Mancinival és Guillermo Perez-Roldannal felálló argentinokat legyőzte Noszály Sándor és Krocskó József.
Nem kellett sokat várni a következő világszenzációra, hazai teniszünnepre, mert 1995-ben megint eljutottunk a világcsoport kapujába. Mondjuk, elképzelhetetlennek tűnt, hogy az ausztrálokat legyőzzük ezért,
de a Kisstadion alkalmi salakos pályája, Noszály Sándor és Krocskó József folyamatosan fejlődő játéka adott némi reményt, tudva, hogy John Newcombe csapata nem salakspecialistákból áll.
Akkoriban még sokkal jelentősebb különbség volt az egyes pályaborítások között. A hazai pálya nem csak a szurkolók miatt jelentett előnyt, de a talajt is a rendező választhatta. Ez persze ma sincs másképp, csak kisebb az eltérés az egyes pályák között és a legjobbak szinte minden felületen jól teljesítenek.
Amikor Mark Philippoussis 6:1, 6:2, 6:3-ra verte Noszály Sándort, majd Todd Woodbridge 7:5-re hozta az első szettet Krocskó József ellen, úgy tűnt nem sokat ért, hogy megépítettük a világ leglassabb salakpályáját. Aztán Krocskó fonákja beindult és 6:2, 6:3, 6:1-gyel fordított. Tombolt a hokihoz szokott publikum. A szombati, drámai páros elvesztése sem törte meg a mieink hitét.
Todd Woodbridge és Mark Woodforde legendás kettőse 1:6, 6:7-ről hozta vissza a csatát Köves Gábor és Markovits László ellen,
de Woodbridge lábában ott volt az öt játszma és valószínűleg ez is kellett ahhoz, hogy a vasárnapi első egyéni meccsen Noszály Sándor legyőzze (6:7, 6:3, 1:6, 6:2, 7:5.) Jöhetett Krocskó József és Mark Philippoussis. A 19 éves ausztrál óriási tehetségnek számított már akkor is, pár héttel korábban a US Openen, játszmát nyert Pete Sampras ellen. Egy szett azért Krocskó József ellen is összejött neki, de az örömtáncot a magyarok járták a végén.
A magyar tenisz történetében ez majdnem felért a londoni 6:3-mal. Megint a világcsoportba kerültünk!
Nincs még vége. Lapozzon a folytatásért!
