Kamuti Jenő, kétszeres olimpiai ezüstérmes, világbajnok vívó, a Nemzet Sportolója, a Nemzetközi Fair-Play Bizottság elnöke fiatalkora óta ismerte Kulcsár Győzőt. Barátságuk a páston és azon túl is megbonthatatlan volt az elmúlt közel hat évtizedben.
„Győzőt húszéves korom óta mondhattam barátomnak, az egyik legnagyszerűbb ember volt, akit valaha ismertem. Vívóként és emberileg is megkérdőjelezhetetlen volt, becsületes és következetes, aki minden körülmények között kitartott az elvei mellett.
Nem hiszem, hogy van ember a Földön, aki egyetlen rossz szót is tudna róla mondani.
A becsületességre csak egy példa, hogy lássuk, Kulcsár Győző ezen a téren valóban nem ismert tréfát.
„Egy alkalommal a mátraházi edzőtáborban a két edzés közötti szokásos kártyaparti során az egyik sporttárs megpróbálkozott egy kis svindlivel, mire Győző fogta magát, felállt az asztaltól, gondolkodott egy kicsit, majd elindult haza gyalog Budapestre. Kétszáz méter után utolértük persze, de azért kíváncsiak lettünk, hogy meddig jut el."
Kulcsár Győzőnek mindene volt a munka, elképzelhetetlen volt, hogy ne lehessen megtalálni a vívóteremben: "Mindig dolgozott, olimpiai és világbajnokokat nevelt, és még a legutóbbi időkig is lejárt a Vasas vívótermébe."
A két vívó barátságát mi sem bizonyíthatja komolyabban, mint hogy az orvos Kamuti Jenő volt az, aki megmondta barátjának, hogy súlyos beteg, hasnyálmirigyrákos. „Mindig megkövetelte az őszinteséget, így aznap is azt mondta, hogy nem kell a ködösítés, csak őszintén mondjam meg, hogy mi a helyzet. Így tettem, ő pedig úgy fogadta a hírt rezzenéstelen arccal, mintha csak egy nem várt tust kapott volna a páston”.
Kulcsár Győző ars poeticája az volt, hogy legyünk becsületesek, mert ez az egyetlen módja, hogy az ember boldogságot adjon és kapjon. „Neki az adás volt az élete: adott iskolát, tanácsot és barátságot. Bárhol megjelent, ott a bohémsága, jókedvűsége rögtön jó hangulatot teremtett.
Szinte belelátott az emberek lelkébe, ezért is szerethették annyira.
A két barát rengeteg időt töltött együtt a vívóteremben és a versenyeken is. Kamuti Jenő tőrvívó, míg Kulcsár Győző párbajtőröző volt, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy időről időre felálljanak egymással szemben is a pástra. „Olyan jó barátom volt, hogy egyszerűen képtelen voltam ellene teljes erőbedobással vívni. Ráadásul párbajtőröző létére tőrvívónak is nagyon jó volt, szerintem a saját fegyvernememben is többször győzött le engem, mint én őt."
Nem túlzás azt mondani, hogy Kamuti Jenő segítette hozzá az egyéni olimpiai aranyéremhez Kulcsár Győzőt. Az 1968-as mexikóvárosi olimpia előtt a vívók hat hétig készültek a játékok helyszínén, az akkor csapatban már olimpiai bajnok (1964) Kulcsár Győzőnek pedig egy tályog nőtt a bal hóna alatt, amit a magyar csapat orvosai „konzervítív úton" próbáltak kezelni. A műtétet nem merték megkockáztatni, mert félő volt, hogy akkor oda az egész olimpia. „A verseny előtti utolsó éjszaka viszont már olyan fájdalmai voltak Győzőnek, hogy fogtuk magunkat, és, amikor mindenki elaludt, éjfél körül átmentünk az olimpiai falu orvosi rendelőjébe. Ott elmondtuk, hogy én is orvos vagyok, és kivágtam a tályogot, kitisztítottam, Győzőnek pedig mindjárt enyhültek a fájdalmai.
Másnap pástra lépett és meg is nyerte az olimpiát egyéniben. Ez volt egyébként az első dolog, amit rám bízott.
Kamuti Jenő még hozzátette, biztos benne, hogy az olasz vívósport is gyászolja a világhírű mestert, aki évekig dolgozott az országban (2001-ben hívta haza a magyar szövetség Vercelliből), és egy olimpiai bajnok csapat formálódott a kezei alatt. „Mi kaptunk az olaszoktól egy Santellit, aki kinevelte Gerevich Aladárékat, mi pedig adtunk az olaszoknak egy Kulcsár Győzőt.”