Fergeteges hangulatban kezdődött el a férfi kardcsapatok döntője. A német szurkolók - az Eb folyamán először - szinte teljesen megtöltötték a csarnokot.
A döntőt eredetileg 18 órakor kellett volna kezdeni, erre - ismeretlen okok miatt - elkezdték 16 órakor.
A magyar csapatból Szatmári András elképesztően kezdett 3-0-ra elhúzott. Wagner 3-0 után érte el az első találatát. Újra jött a magyar és 5-1-el befejezte az első asszót.
A kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron viharként söpörte el Szabó Mátyást.
A német közönség meg sem tudott nyikkanni, 4-0-ig Szilágyi tökéletesen vívott.
Ekkor Szabó talált egyet, majd Szilágyi is, ennek is 5-1 a vége és ez már 10-2-es magyar előnyt jelentett.
A nagy előny magabiztossá tette a magyar csapatot. Gémesi Csanád óriási harcot vívott Hartunggal, aki sorra adta a tusokat.
De annyit nem tudott adni, hogy megforduljon az állás.
A végén Gémesi annyira belejött, hogy ezt a csörtét is kiszedte, 5-4-re megnyerte és már 9 tussal vezettek a magyarok.
Másképp alakult ez a csörte, ahogy az eddigiek. Szabó Mátyás négy tust is bevitt Szatmárinak, egyből forró lett a hangulat. A németek 15-10-re jöttek fel, de a 2017-es vb egyéni aranyérmese három szép találattal hűtötte le a kedélyeket.
A tizenkilencedik magyar találat gyönyörű lerohanó támadás után született meg, de Szabó nem hagyta magát.
19-12-re feljöttek a németek, az már biztos volt, hogy ezt az asszót nem Szatmári nyeri meg. Innentől kezdve az volt a lényeg, hogy minél hamarabb vége legyen a csörtének. De ezt a győzelmet nem adták könnyen. Újabb két német tus következett, már csak 5 tus volt a magyar csapat előnye. De aztán megvolt a hőn áhított magyar találat.
20-14-nél kötött ki Szatmári, aki ezt a csatát 8-5-re elvesztette.
A németek vérszagot szimatoltak, a közönség őket támogatta. Gémesi és Wagner asszója 1-1 tussal indult, majd Wagner talált be. Egyre nehezedett a helyzet, mert az előbb még igen jelentős, 9 tusnyi előny négyre csökkent. Gémesinek ezt a fórt kellett volna tartani - netán növelni. Sikerült, 25-20-nál fejezte be az ötödik meccset.
Akadozott egy kicsit a gépezet, aztán nem is kicsit. Hartung önkívületben vívott, aztán Szilágyi 26-24-es magyar vezetésnél vágta meg ellenfelét. Hartungnak azonban erre is volt válasza. Nem is egy.
A németek 9 tusnyi hátrányt tüntettek el, 27-27-nél kritikussá vált a helyzet, mert Szilágyi nem tudott találatot elérni. Aztán igen, de erre is volt a németeknek válaszuk. Az asszó végét Szilágyi bírta jobban és két tusnyi előnnyel adta át a stafétát.
Szabó Mátyás két tussal indított, 30-30 volt az állás, majd a németek - a találkozó folyamán először - átvették a vezetést három tussal.
Gémesi ekkor 0-5-re állt ebben a csörtében Szabóval szemben. Döbbenetes fordulatot hozott tehát a döntő.
A magyar nem bírt Szabó Mátyással, a hetedik csörtének úgy lett vége, hogy Németország 35-31-re vezetett.
Iszonyatosan nehéz helyzetbe került a címvédő magyar válogatott. A németek mintha másik bolygóról jöttek volna, úgy vívtak. 31-37 után három Szatmári tus jött, de Hartungot nem lehetett kizökkenteni. 40-34-nél lett vége a nyolcadik asszónak, itt már csak a csodában bízhattunk.
A kétszeres egyéni olimpiai bajnok, Szilágyi Áron fejezte be a meccset. Hat tus volt a hátrányunk, ezt kellett volna ledolgozni. Szilágyi hármat leszedett ebből 38-41-re jöttünk fel. Elképesztő izgalmak közepette zajlott a csata. Wagner ekkor bevitte a 42. német találatot, erre háromszor jött Szilágyi Áron. 41-42, de Wagner ekkor betalált. 41-43.
Szilágyi egylámpással jött közelebb (42-43) és egyenlített. Döbbenetes, hogy mit csinált a mi bajnokunk.
A németek erre cirkuszolni kezdtek. Wagner tusa után 43-44, ekkor technikai hiba miatt megállt a döntő. A kis közjáték után Szilágyi vágott, nem jelzett a gép.
Mint kiderült, a találat közben Szilágyi Áron vezetéke leesett. Nem lehetett megadni ezt a találatot, pedig ezzel 44-44 lett volna az állás.
Majd a németek egy furcsának tűnő bírói döntéssel megnyerték az Európa-bajnokságot.
A magyar kardcsapat tehát ezüstérmes lett, ezzel számunkra befejeződött az Eb, amelyen a küldöttség két ezüst és két bronzérmet nyert.
Férfi kardcsapat, döntő: Németország-Magyarország 45-43