Balázs Attila a selejtezőből jutott fel a főtáblára, ahol előbb hét meccslabdát hárítva verte a horvát Viktor Galovicot, majd a hatodik kiemelt szerb Filip Krajinovicot és az olasz Stefano Travagliát búcsúztatta. Az elődöntőben a világranglista 32. helyezett Györe Lászlót győzte le.
A magyar játékos korábban háromszor mérkőzött szerb riválisával, akit salakon mindkétszer legyőzött - 2008-ban Szerbiában, 2017-ben Budapesten -, egyetlen vereségét pedig kemény borításon szenvedte el 2011-ben.
Lajovic 2:1-es vezetésénél két bréklehetőséghez jutott, Balázs viszont hárította ezeket, majd 3:3-nál ő kihasználta az első bréklabdáját. A magyar játékos, aki veresége ellenére több mint hatvan helyet javít világranglista helyén, hiába adogatott az első játszma megnyeréséért 5:4-es előnyénél, Lajovic egyenlíteni tudott. Ezután a szerb rivális megnyerte szervagémét és megismételte bravúrját, azaz ismét elvette Balázs adogatójátékát, így szűk egy óra után szettelőnybe került.
A második felvonásban Lajovic 4:1-re elhúzott, de Balázs nem adta fel, 4:4-nél utolérte ellenfelét. Innentől Lajovic 6:5-ös vezetéséig mindketten megnyerték az adogató játékukat, ott viszont megremegett Balázs Attila keze, riválisa pedig első meccslabdáját kihasználta, így ő aratta pályafutása első tornagyőzelmét. A döntő 1 óra 52 percig tartott.
A selejtezőből a főtáblára került Balázsnak ez az első döntője volt ATP-tornán, Lajovicnak a második, az elsőt áprilisban Monte-Carlóban elveszítette.