Kiküldött munkatársunk jelentése Kvangdzsuból:
Újabb olyan szám futamait rendezték meg a vizes világbajnokság úszóversenyén, ahol joggal remélhetünk 1-2 magyar érmet. 200 méter férfi pillangón Milák Kristóf a legjobb, Kenderesi Tamás pedig a 11. idővel jutott tovább az elődöntőbe, de mindkettőjükben sok tartalék maradt:
Amikor megláttam, hogy a japán Szeto mellett fogok úszni, tudtam, hogy jót meccselünk majd. Ennek ellenére nagyon könnyed volt az elejétől a végéig, kétszer gyorsítottam rá, egyszer a második forduló után, aztán az utolsó 15 méteren. Laza volt, jól esett, jó iramot jöttünk, legyen a következő is ilyen!
Szerintem ez az idő a döntőhöz is elég kell, hogy legyen, de ha nem, arra is fel vagyok készülve. Szeretnék középen úszni, ott jobban érzem magam, most már nem vagyok az az úszó, aki szeret surranni. Beállok középre, aztán szedjenek szét!" - értékelte az 1:54.19-es idővel elsőként végző Milák Kristóf az előfutamot.
Kenderesi Tamás számára kalandosabb volt a selejtező, de a továbbjutás nem forgott veszélyben:
"Nem kalkuláltam bele, hogy 80 méternél nyelek egy nagyobb vízmennyiséget, onnantól 100-ig kicsit oxigénhiányos állapotban úsztam, levegővétel helyett köhögtem. Nem volt kellemes, viszont azt még így sem gondoltam volna, hogy 150-nél nyolcadiknak fordulok. Szerettem volna megnyerni a futamot, de volt, aki sokkal komolyabban vette. Mondjuk amikor beértem, biztos voltam benne, hogy bejutok. A térdsérülésem jól van, bár még el van szakadva benne a szalag,
a vb után hazamegyünk és másnap meg is műtenek, aztán kapok egy mesterséges oldalszalagot. Délután ennél jobb kell, 1:54 eleje körül kellene úsznom, de szerintem képes vagyok rá"
- mondta a szám olimpiai bronzérmese, akinek 1:56.82-es eredményéhez képest legalább két másodpercet kellene javulnia, de erre minden esélye megvan, főleg akkor, ha elmúlik a fejfájása, amivel egész reggel küzdött.
Hosszú Katinka először ugrott vízbe nyolcszoros világbajnokként, bár tegnap este nem lehetett még tudni, elindul-e 200 gyorson. Végül így tett, de nem tudta teljesen kipihenni magát, hiszen alig 12 óra telt el azóta, hogy megnyerte hétfő este a 200 vegyest. Végül 1:59.44-gyel ért célba, ami összesítésben a 17. helyre volt elég, 26 századmásodperccel maradt le az utolsó, még továbbjutó helyről, de talán nem is bánja, hogy nem kell elindulnia a középdöntőben:
"Tegnap este úgy voltam vele, hogy mégis elindulok, de látszik, hogy mi történik, amikor valami nincs előre eldöntve. Lehet, nem kellett volna, mert csak félig voltam benne. Nem vagyok erre büszke."
A délelőtti program utolsó magyar indulója Kalmár Ákos volt, aki 800 gyorson állt rajtkőre, végül 7:54.55-tel ért be, amivel két századdal megjavította egyéni csúcsát, de mégsem volt felhőtlenül boldog:
"Olimpia A-szint volt a cél (7:54.31 - a szerk.), sajnos most nem jött össze, de ilyen lépésekkel szerintem meglesz. Az eleje gyors volt, és előbb is kezdett el fájni, mint szokott, 300-nál már éreztem, sajnos a bentiek elvittek középen.
1500-on ugyanez a cél: bekerülni a 15 perces álomhatár alá, és akkor az olimpia is megvan, ehhez bő két másodpercet kell javulnom, de a 800 jó előjel volt hozzá
- mondta a végül 19. helyen végző junior világ- és Európa-bajnok.
A kedd délutáni program
Magyar idő szerint 13 órától:
férfi 200 m gyors döntő (Kozma Dominik)
női 1500 m gyors döntő (Késely Ajna)
férfi 50 m mell, elődöntő
női 100 m hát döntő
férfi 100 m hát döntő
női 200 m gyors, elődöntő
férfi 200 m pillangó, elődöntő (Milák Kristóf, Kenderesi Tamás)
női 100 m mell döntő