Csak csendben szeretnék elmenni, anélkül, hogy észrevenném

2021. január 9-én ünnepli 100. születésnapját az ötszörös olimpiai bajnok tornásznő, Keleti Ágnes. Három élete volt, mindegyik kész regény, kétszer született újjá, fondorlatos csellel menekült meg a haláltáborba való hurcolás elől. Az 1952-es helsinki olimpián már 31 éves volt, mások ebben a korban már abbahagyták, de az ő csodálatos története a finn fővárosban kezdődött, ott nyerte meg első aranyát. Aztán 35 évesen, 1956-ban Melbourne-ben további négy aranyérmet nyert a tornacsarnokban. Kalandokban is bővelkedő életét most az Origo is felidézi, Dávid Sándor írásával köszöntjük mi is a 100. születésnapját ünneplő Keleti Ágnest.

Az első olimpia

A londoni olimpiára előbb Pécsett, majd a vadonatúj tatai edzőtáborban készültek a tornászok is. „London egyik külvárosában, Chelsea-ben edzettünk, egy katonai tábor tornatermében, elég rossz körülmények között.

Az utolsó tréningen, amikor a lengőgyűrűről nagy magasságból leugrottam egy régi paplanhoz hasonló vékony tornaszőnyegre, hallottam és éreztem, hogy a jobb bokámon a külső ínszalag elszakadt. Ezzel befejeződött a szereplésem a háború utáni első olimpián."

A lába gyorsan gyógyult, kétszeres lendülettel vetette magát a munkába, új gyakorlatelemeket talált ki közben a korláton és a gerendán - és zenére, „táncos" új talajgyakorlatot állított össze magának. Akkor, amikor a zene még nagyon messze volt a női tornától. A talaj, a szabadgyakorlat azonban egész életében kiemelkedő helyet foglalt el Keleti Ágnes pályafutásában. És nem véletlen, hogy azt a csoportos csapat-szabadgyakorlatot is, amellyel Melbourne-ben meghódították az egész világot, és személy szerint Fülöp herceget is, a királynő férjét, azt Keleti tervezte.

Keleti Ágnes 1949-ben a Nemzeti Tornacsarnokban Forrás: Fortepan, Kovács Márton Ernő

Ám miután ő kint maradt az olimpia után, a gyakorlat inkább Vali néni nevével forrt egybe, nem is teljesen alaptalanul. De ugyanígy kimaradt Kerezsi Endre tornakönyvéből kényszerűen az a fejezet is, amelyet Keleti Ágnes még az olimpia előtt megírt. Az élet már csak ilyen.

Nem volt „savanyú a szőlő": a fenti sorokat ugyanis az egyéni győztes, Keleti Ágnes, írta. Aki ebben az évben már a sporthivatalban kapott állást. És fülig szerelmes lett az OTSB egyik akkori fiatal, tehetséges vezetőjébe.

Szerelmes voltam a főnökbe, és azt hittem, ő is szeret. Túl szemérmes voltam ahhoz, hogy faggassam, mik a szándékai. Egyszer ugyan megkérdeztem, hogy miért csak titokban találkozunk, mire ő azt válaszolta, hogy miután válófélben van, a Pártban nem néznék jó szemmel a találkozásainkat.

Hittem neki. Egy idő után a viszonyunk megromlott, majd megszűnt. Amikor a helsinki olimpiára utaztunk, a felszállás előtt a lányok elmondták, hogy a Főnök megnősült. Másodszor fordult elő, hogy mindenki tudott a velem párhuzamos kapcsolatról, csak én nem. Az ember sosem tanul, még a maga kárán sem. Szerencsére elfoglalt az olimpia, és keveset gondoltam a hűtlen szeretőre."

Ám most érkezzünk meg Helsinkibe.

Az első arany

A szabadon választott gyakorlatokat gerendán kezdték a magyarok, és ezen a szeren Korondi Margit mindjárt meg is nyerte az aranyat. Pompásan indult tehát a verseny. Bár nem biztos, hogy a fiatal csitri (aki ekkor Korondi volt) aranyérme különösebben lelkesítette volna a sok-sok éven át ezért küzdő, s eddig nyeretlen Keletit. És következett az a gyakorlat, amelynek az avatott tudósítását már a bevezetőben idéztem Feleki Lászlótól.

De azt nem, hogy utána a közönség ovációja majd szétvetette a Messuhallit, a hatalmas sportcsarnokot.

9,86-os átlagot kapott a pontozóktól, ez a kötelezővel együtt 19,36 pont, legyőzte Gorohovszkaját.

Az olimpiai bajnok Keleti Ágnes (k), a második helyezett Maria Gorohovszkaja (b) és a harmadik helyezett Korondi Margit tornászok állnak a dobogón a műszabadgyakorlat összetett számának eredményhirdetésén a XV. nyári olimpián, Helsinkiben Forrás: MTI

Hogy miért folytattam ezután is a tornát, amikor már harmincegy éves is elmúltam, nem tudom pontosan megfogalmazni. Talán azért, mert a gerendán csak negyedik lettem, pedig úgy éreztem, hogy az én gyakorlatom volt a legjobb, de az is lehet, hogy azért folytattam, hogy viszontláthassam Verát (a testvérét) Ausztráliában."

A háború után azonnal egyetemre szeretett volna menni, de akkor nem volt annyi pénze, hogy a Testnevelési Főiskolára beiratkozzon. Ezt a problémáját azonban végül is az élet oldotta meg: a sporthivatalból csak egy ugrásnyira volt a TF, sőt, mindjárt kettős kötésben: egyszerre volt asszisztens Kerezsi Bandi bácsi mellett a Torna Tanszéken, s végezte közben a főiskolát, mégpedig erőltetett ütemben, azaz négy év helyett két és fél évbe sűrítve a tanulmányait.
Sőt!

A TF-nek köszönhettem azt is, hogy amikor már harmincegy éves elmúltam, akkor is tudtam tartani a formámat. A felső, majdnem mindig üres tornateremben bármikor gyakorlatozhattam, főleg a gerendán dolgoztam, és még fejlődni is tudtam."

Helsinki, 1952. augusztus 3. Keleti Ágnes bemutatja talajtorna gyakorlatát a nyári olimpián. Forrás: MTI

A diplomamunkáját a női torna fejlődéséről írta, végső soron tiszta kitűnővel, vörös diplomával fejezte be a főiskolát. Ekkor kinevezték adjunktusnak, 1953-ban pedig Kovács Évával társként megjelent a Művészi torna előkészítő gyakorlatai című könyvük.

Közel a tűzhöz

Én pedig ekkoriban kerültem meglehetősen közeli kapcsolatba a női tornával. Heteket töltöttünk ugyanis együtt Tatán az edzőtáborban, ezért aztán egész pontos emlékeim vannak Vali néni meglehetősen fülsértő, éles hangjáról, amint leteremti a lányokat, és akár ezredszer is megismételteti az elrontott mozdulatot a kéziszercsapat tagjaival.

Nem akarok túlzásokba esni, de azt azért el kell mondanom, hogy a felkészülés utolsó heteiben nem volt olyan edzés, amelyen legalább egyvalaki ne sírva jött volna ki a teremből, s többen meg ne fojtották volna szívesen egy kanál vízben, amennyiben tehetik, Vali nénit. Pedig Vali néni csak tette a dolgát.

Még Tatán vagyunk, Melbourne előtt. Azok az istentelen szivárványszínű szalagok, amelyekkel a lányok a kéziszer-csapatversenyre készültek, sehogyan sem akartak egyszerre és a megfelelő módon repülni. Egy ilyen felkészülés azonban éppen olyan, mint egy színházi előadás, gyakorlatilag soha nincs készen, csak eljön az előadás pillanata és be kell mutatni.

Budapest, 2011. június 14. Kertész Alice, Köteles Erzsébet, Keleti Ágnes, Bodó Andrea és Tass Olga (b-j), az 1956-os melbourne-i olimpián aranyérmes női tornász kéziszercsapat öt tagja áll a Magyar Tornasportért díjjal a kezében, amellyel a Magyar Torna Szövetség köszöntötte a csapatot egy budapesti étteremben Forrás: MTI/Kovács Tamás

Nem tudtam, mi lesz az olimpiára való kiutazással. A tatai táborban keményen készültünk rá. Nekem különösen nehéz volt a felkészülés, mert allergikus köhögési rohamaim voltak főleg elalvás előtt, de ennél még kellemetlenebb volt az akut Achilles-ín-sérülésem, amit egy hazai verseny bemelegítésekor szenvedtem.

A baj az volt, hogy nem tudtam kipihenni a sérülést. Tatán délelőtt edzettem, délután elvittek a kórházba kezelésre, és ez így ment heteken keresztül. Viszont, ha abbahagytam volna a kezelést, soha nem jutottam volna ki az olimpiára."

NINCS MÉG VÉGE, LAPOZZON A FOLYTATÁSHOZ!