A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Triatlon Szövetség (World Triathlon, WT) szabályai és előírásai teljesen egyértelműek: ha meghalad egy bizonyos határértéket a víz szennyezettsége, akkor nem lehet versenyt rendezni, nem kockáztathatjuk a sportolóink egészségét – nyilatkozta Tóth Tamás, a WT elnökségének tagja a Magyar Triatlon Szövetség közleménye szerint. Továbbra is bíznak benne, hogy már holnapra tisztább lesz a Szajna, ha mégsem, akkor további néhány napos halasztás még belefér az olimpiai programba - írja a közlemény.

„Várunk, mást jelenleg nem tehetünk” – mondta Tóth Tamás, aki versenyzőként két olimpián is részt vett, legutóbb Tokióban a 11. helyen végzett a magyar mix váltóval, jelenleg pedig a Nemzetközi Triatlon Szövetség elnökségi tagjaként, valamint a sportolói bizottság elnökeként van jelen Párizsban. 

A sportolók egészsége a legfontosabb, ezért nem engedte a Szajnába a triatlonosokat a nemzetközi szövetség
Fotó: Magyar Triatlon Szövetség

A Szajna vizéből a francia hatóságok veszik a mintát, de az általuk kimutatott szennyezettségi értékek alapján 

a WT hozza meg a döntést azzal kapcsolatban, hogy meg lehet-e rendezni a futamokat

 - derül ki a Magyar Triatlon Szövetség közleményéből.

„Évek óta érvényben van már az a szabályozási szint, amihez most is tartanunk kell magunkat. Hatalmas a nyomás rajtunk, hogy tekintsünk el ettől és engedjük be a folyóba a sportolókat, ám ezt nem tehetjük meg. Számunkra az ő egészségük a legfontosabb! Mi is nagyon szeretnénk, hogy legyen verseny, ám ehhez még tisztulnia kell a folyónak” – nyilatkozta Tóth Tamás.

Most már napok óta nem esik Párizsban, ám a Szajna szennyezettségi adatai a vártnál – és a korábban tapasztaltaknál – lassabban javulnak. A jelenlegi tervek szerint szerdán reggel 8-kor – tehát az eredetileg is tervezett időpontban – rajtol a női egyéni verseny, ahol Kuttor-Bragmayer Zsanettnak szurkolhatunk, és közvetlenül utána 10 óra 45 perckor indítják a férfi mezőnyt Bicsák Bencével és Lehmann Csongorral. A végső döntést szerdán hajnalban hozza meg a nemzetközi szövetség orvosi delegáltja.

„Rendkívül megtisztelő a sportágunk számára, hogy Párizs belvárosában, csodálatos díszletek között jelölték ki a versenyhelyszínt az olimpia szervezői. Az elmúlt években több sportág szövetsége is kérdezte, hogyan sikerült ezt elérnünk. 

IMG_6377
Továbbra sem alkalmas úszásra a Szajna víze
Fotó:  Csudai Sándor - Origo  /  Csudai Sándor - Origo 

A titok egyébként a triatlon nemzetközi népszerűségében van. Sajnos az érem másik oldala, hogy a különleges helyszín miatt az úszást a Szajnában kell megrendezni és ennek – ahogy látjuk – vannak kockázatai” – tette hozzá Tóth Tamás.

A WT vészforgatókönyvében az is szerepel, hogy duatlonná alakítják a triatlont, vagyis az úszás kikerül a számok közül, de egyelőre nem erre készülnek, hanem arra, hogy szerdán csodálatos és a versenyzők számára is biztonságos körülmények között a női és a férfi futam is elrajtolhat - írja a közlemény.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!