A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
Vágólapra másolva!
Betlehem Dávid - aki elsősorban nyíltvízi úszó - úszásával zárták a magyarok a medencés úszószámokat és nem is akárhogyan, ugyanis a 20 éves úszó 1500 gyorson fantasztikus országos csúcsot úszva egy negyedik helyezést ért el.

Vas Blanka hihetetlen sikere után nem sokkal jött egy újabb agyar negyedik hely Párizsból, ugyanis Betlehem Dávid 1500 gyorson hatalmas egyéni és országos csúccsal a negyedik helyen végzett. A veszprémiek 20 éves versenyzője a szombati előfutamban Kis Gergő 2011-es országos rekordját (14:45.66 perc) megdöntve a nyolcadik idővel (14:45.59) került be a fináléba, amely az ötkarikás úszóprogram utolsó egyéni döntője volt.

BETLEHEM Dávid
Betlehem Dávid fantasztikusan úszott
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Kőkemény mezőny jött össze erre a fináléra, amelyben 1980 óta először volt érintett magyar úszó, akkor Wladár Zoltán - a szövetség jelenlegi elnöke és Moszkvában olimpiai bajnok Wladár Sándor bátyja - hetedik lett. A legjobb nyolc között Betlehem mellett ott volt például a legjobb idővel a szám világbajnoka, a 800 méteren Párizsban már aranyérmes ír Daniel Wiffen, a három éve Tokióban 800-on és 1500-on győztes amerikai Bobby Finke, a 2016-os aranyérmes olasz Gregorio Paltrinieri, az idei vb-n ezüstérmes francia Daniel Aubrey, vagy éppen a 16 éves török Európa-bajnok, junior világcsúcstartó Kuzey Tunceli.    

A rajt után Finke kezdte el diktálni az iramot, a táv egyharmadanál egy másodperccel a világcsúcson belül haladt, míg a negyedik helyen tempózó Betlehem közel három másodperccel gyorsabb volt ekkor, mint az előfutamában. Ezer méternél Betlehem már négy másodperccel volt gyorsabb országos csúcsánál, Finke, Paltrinieri és Wiffen eközben ellépett a többiektől, előbbi kettő óriási csatába kezdett egymással, mindketten világcsúcs részidőn belül voltak 150 méterrel a cél előtt. Végül Finke megdöntötte a kínai Szun Jang 2012-es londoni rekordját (14:31.02), 14:30.67 perccel csapott célba.

Betlehem a fantasztikus hajrájának köszönhetően negyedikként csapott célba, 14:40.91-gyel úgy, hogy az utolsó 50 métere jobb volt, mint a győztesé, majdnem öt másodpercet faragott az országos csúcsból - írja az MTI.

Ebben a számban az olimpiák történetében korábban egyetlen alkalommal volt magyar dobogós, Mitró György 1948-ban Londonban bronzérmet szerzett.

Eredmények, férfi 1500 m gyors:
1. Bobby Finke (Egyesült Államok) 14:30.67 perc - világcsúcs
2. Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 14:34.55
3. Daniel Wiffen (Írország) 14:39.63
4. BETLEHEM DÁVID 14:40.91

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!