Vágólapra másolva!
A jövőben nem Gárdos Gábor lesz a kétszeres világbajnok magyar női kardválogatott vezetőedzője, mivel nem pályázik a posztra.

A szakember a Nemzeti Sportnak adott interjúban beszélt arról, hogy döntését már korábban, még az olimpia előtt meghozta. 

"Én Párizsban is elmondtam a lányoknak, hogy szeretem őket. És hozzátettem azt is, hogy ez az utolsó csapatverseny, amelyiken vezetőedzőként vagyok ott velük" - mondta a tréner, aki a miértre is megadta a választ.

Több mint tizenkét éve viszem a női kardcsapatot, és azért borzasztóan nagy terhet cipeltem, cipeltünk végig. 

Amikor 2021-ben megszereztük a tokiói kvótát, örültünk, de az olimpia után kettőt fordultunk és már készülhettünk Párizsra. Ebben a sportágban nagyon nehéz és feszültségekkel teli a kvalifikáció. Jöhet a fiatalítás ebben a fegyvernemben" - tette hozzá Gárdos. 

Gárdos Gábor elköszönt a magyar válogatottól
Fotó: mtk.hu

Az MTI megírta, hogy Gárdos Gábor ugyanakkor csak a válogatottól köszön el, két klasszis tanítványával, a Párizsban egyéniben nyolcadik, csapattal hatodik Márton Annával, illetve a franciaországi játékokon a férfi csapattal ezüstérmes, egyéniben viszont már az első körben búcsúzó Szatmári Andrással addig dolgozik majd tovább, amíg ők számítanak rá. 

A szakember az olimpiáról részletesebben is beszélt az interjú során. A női kardozók egyéni versenyével nem volt elégedetlen, mivel Pusztai Liza, Szűcs Luca és Márton Anna is bejutott a 16 közé, sőt, utóbbi kettő negyeddöntős volt, igaz, örült volna, ha legalább egyikük érmet nyer. 

A csapatverseny viszont nem sikerült és amiatt szégyellte magát.

Szatmári András egyéni versenyéről pedig ismét elmondta, hogy elsősorban a bíráskodás miatt veszített a 32 között, szavai szerint tanítványát "kirakták a versenyből a bírók", amit bizonyít, hogy az asszó után a Szatmárit legyőző francia Bolade Apithy azt mondta riválisának, hogy "te nyertél". 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!