Vágólapra másolva!
Ritkán, vagy talán még soha nem látott kiemelkedő évet zárt a magyar öttusa sport, legyen szó Európa-bajnokságról, világbajnokságról vagy világkupáról, mindenhonnan érmekkel tértek haza, a sportág teljesítményére pedig Gulyás Michelle párizsi aranyérme tette fel a koronát. A sikerek hátteréről, Martinek János távozásáról, a megválasztása óta elvégzett munkáról, a jövő öttusája jelentette kihívásokról és a magyar öttusa esélyeiről is beszélt lapunknak Balogh Gábor, a magyar szövetség elnöke.

Balogh Gábor kevesebb mint egy évvel a párizsi olimpia kezdete előtt vette át a Magyar Öttusa Szövetség irányítását. A 2000-ben Sydneyben olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok öttusázónál kevesen ismerik jobban a magyar öttusa mindennapjait, ráadásul már a sportirányításban is szerzett tapasztalatokat, mégsem volt könnyű helyzetben. Hazánk egyik olimpiai sikersportágát - 24 éremmel vezetjük az olimpiai éremtáblázatot - a legutóbbi, rendhagyóan rövid olimpiai ciklusban ugyanis több botrány is megtépázta, ráadásul a közeljövőben gyökeresen át is alakul. Az elnököt Martinek János szövetségi kapitány távozásáról is kérdeztük.

Martinek János
Balogh Gábor (a kép bal szélén) érthető örömmel fotózkodott Gulyás Michelle párizsi célba érése után
Fotó: Csudai Sándor - Origo
  • Célok és tervek
  • 2024: a magyar öttusa éve
  • Öttusa botrányok futószalagon
  • Erdős Rita vagy Gulyás Michelle?
  • Változnak-e a válogatási elvek?
  • Ég veled lovaglás! Milyen lesz az új öttusa?
  • A magyar öttusa jövője

A Nemzeti Sportnak adott interjúban azt mondta, 2024 a magyar öttusa éve volt. Számítani lehetett ilyen kiugró sikerekre, amelyekre Gulyás Michelle párizsi aranyérme tette fel a koronát?

Megmondom őszintén, nem igazán látszott ez az eredményesség, amikor elkezdődött az idény. De hála Istennek, egy nagyon szuper generáció nőtt föl, 

ami legfőképpen a klubok és a versenyzők érdeme, akik nagyon sokat dolgoztak ezekért a sikerekét.

Két okra vezetném vissza ezt az eredményességet. Egyrészt most értek a legjobb korba, a 24-25 éves korosztály sportszakmailag, fizikálisan, testileg, lelkileg, mentálisan a legerősebb időszakban van. A másik pedig az, ha ennyit haza beszélhetek, hogy az elmúlt időszakban egy eléggé elmérgesedett helyzet volt a hazai öttusában, és annyit talán már az új elnökség számlájára lehet írni, hogy igyekeztünk egy bizalmi légkört teremteni a klubok és a versenyzők számára. 

Fontos volt, hogy tudják, nem kell félniük, mert bizalom híján sok sportoló aggódott, hogy mi lesz vele, hogy bánnak vele. Magyarán nem volt kialakítva egy olyan közeg, amiben a sportolók és a klubok jó eredményt tudnak elérni.

 Ennek az átalakításnak, ami még mindig folyamatban van személy szerint nagyon örülök, mert a sportolóknak így csak a munkára kellett figyelniük. Mi pedig igyekeztünk azt a hitet beléjük plántálni, hogy mindenre képesek.

Balogh Gábor Martinek János távozásáról

Voltak problémás ügyek az elmúlt években az öttusa körül, ezek már nyugvópontra jutottak?

Ezek olyan ügyek, amelyekben folyamatban voltak, vagy éppen vannak vizsgálatok, de ez nem rám tartozik, ennek megvannak a megfelelő fórumai. Minden esetre szeretnénk ezeket minél előbb lezárni. A magam és az elnökség nevében azt tudom mondani, hogy szeretnénk transzparensen, jól és hatékonyan működni.

Párizsban éppen az a versenyző, Gulyás Michelle nyert aranyérmet, akinek a csapatba kerülése is hullámokat vetett, hiszen a szövetségi kapitány, Martinek János Erdős Ritát jelölte a csapatba, de végül a szakmai bizottság, pontosabban az elnökség Gulyás Michelle-nek szavazott bizalmat. Érezhető még ebből a feszültségből valami, vagy a párizsi eredmény mindent a helyére tett?

Szerintem egy olimpiai aranyérmet nem kell megmagyarázni. Szeretnék úriember lenni, és nem akarok visszamutogatni, de muszáj tisztázni, hogy volt egy olyan válogatási elv, ami korábban készült, és hiába nem értettünk vele egyet, nem tudtunk rajta változtatni. A fiúknál látszott egyébként sokkal jobban a válogatási elvek kritikája, miszerint annyira az idei világbajnokságra volt kihegyezve, hogy a cél elérése érdekében, ők rendkívül elfáradtak. 

Ugyanakkor pedig egy rossz lovaglás miatt lehetetlen helyzetbe hozott egy olyan versenyzőt, Gulyás Michelle-t, aki évek óta stabilan szállította a kiváló eredményeket az összes nagy nemzetközi versenyről.

Az, hogy végül ő utazott megadta a választ arra, hogy jó döntés született. Tudni kell, hogy a végső döntést az elnökség hozta meg, miután a szakmai bizottság nem tudott dűlőre jutni. De az alapszabályunk szerint egyébként is az elnökség joga dönteni.

A mozdulat, amit soha nem kell megmagyarázni: Gulyás Michelle átszakítja az olimpiai célszalagot, megszerezve a magyar öttusa tizedik olimpiai aranyérmét
Fotó: Csudai Sándor - Origo 

Én a magam részéről egyébként nem titkoltam a szavazatomat, és világossá tettem az álláspontomat, hogy mik azok az okok, amelyek miatt a magyar öttusasport Gulyás Michelle-lel tud eredményes lenni. 

Az elnökség pedig majdnem egyhangúlag, 9-2 arányban úgy döntött, hogy Michelle utazzon Párizsba, ő pedig csattanós választ adott a kritikákra.

Lesz-e változás ezek után a válogatási szisztémában?

Igen, egy teljesen új rendszert szeretnénk kidolgozni, amihez azonban előbb meg kell találni az új szövetségi kapitányt.

Az olimpia után lemondó, illetve szerződést nem hosszabbító Martinek Jánost próbálta maradásra bírni?

Nem, nem volt ilyen kísérlet a részemről.

Martinek János már az olimpia előtt meghozta a döntést a távozásáról
Fotó: MTI/Kovács Anikó

Korona egy szinte tökéletes évre

Van, lehet bármilyen hiányérzete a párizsi szereplést illetően?

Hihetetlen volt ez a szereplés, ráadásul azzal, hogy Michelle megnyerte az olimpiai bajnoki címet 

a svédeket megelőzve egyeduralkodóként zártuk le az öttusa hagyományos, a lovas sportot magába foglaló formájának olimpiai versenyeit.

Nem is tudom, hogy van-e még egy ilyen sport, amiben egyeduralkodók vagyunk. Guzi Blanka negyedik helye valami egészen csodálatos eredmény, és a két fiú, Szép Balázs és Bőhm Csaba 10. és 13. helye is nagyszerű teljesítmény, még ha tagadhatatlanul van is némi hiányérzet bennünk. De nagyon közel voltak mindketten egy dobogós eredményhez. Ha Csaba egy kicsivel jobban vív biztos, hogy érmes.

Szép Balázs és Bőhm Csaba nem volt vidám a párizsi döntő után, de minden esélyük megvan, hogy ott legyen négy év múlva Los Angelesben
Fotó: Csudai Sándor - Origo

 A világbajnokságon viszont mindketten csodálatosan szerepeltek (egyéniben Bőhm arany-, Szép ezüstérmes lett, míg Demeter Bencével csapatban ugyancsak aranyérmet nyertek – a szerk.), vagyis, ha az egész évet nézem, akkor teljes mértékben elégedett lehetek.

Két olimpiai ciklus között hiába hordják haza az Eb- és vb-érmeket a sportolók, ha mindenki csak az olimpiát tartja valamire. A magyar öttusa számára mit jelent, mit ad, hogy húsz évvel Vörös Zsuzsa után ismét olimpiai bajnoka van a sportágnak?

A világon mindenhol a legek vannak kiemelve, de valóban, Magyarországon az olimpiai bajnoki cím számít igazán, szinte csak az fontos. Ha egy sportág olimpiai dobogón tud lenni, az erkölcsileg és anyagilag is kiemelt figyelmet kap, ezt el kell fogadni. 

De a magyar öttusa mindig szállította az eredményeket, és azon dolgozunk, hogy ez a jövőben se legyen másként,

 még ha négy év múlva már egy új sportág is érkezik öttusa néven, hiszen akkor már lovaglás helyett az akadálysport lesz az egyik tusa. Ettől függetlenül nekünk négy év múlva is érmet, érmeket kell hoznunk. Én ezt tudom vállalni, ezért fogunk dolgozni.

Az olimpiai aranyérem vonzása érezhető az utánpótlás terén?

Röviden: igen. Most az a dolgunk a szövetségben, hogy ezt a vonzást ki tudjuk aknázni, fel tudjuk építeni, ezen is dolgozunk.

A magyar öttusa nem lesz gyengébb az OCR-rel sem

Ez volt az utolsó lovaglós öttusa az olimpiákon. Milyennek látja a sportág jövőjét az akadálysport bekerülésével?

Érzelmi oldalról nagyon sajnálom a lovaglást, mégiscsak lovas nemzet vagyunk, sikeresek is voltunk, és személy szerint is szeretem a lovakat. De menedzseri fejjel kell gondolkoznom, így elfogadtam a döntést. És azt látom, hogy azok, akik most benne vannak itthon a sportágban, folytatni fogják a karrierjüket, és nagyon jól teszik! Véleményem szerint, azok, akik most a válogatottat alkotják, mindannyian 24-25 évesek, azaz 

a legjobb korban vannak, és olyan előnyben lesznek a következő négy évben, amit a következő generáció egyelőre nem tud ledolgozni sem vívótudásban, sem a fizikai számokban.

 Akik most benne vannak a sportágban, és csak az OCR-be kell beletanulniuk, óriási előnyben lesznek azokkal szemben, akik az OCR-ből érkezve akarnak öttusázóvá válni. Kevésbé várok tehát változást az élmezőnyben.

Obstacle discipline of modern pentathlon tested in Turkiye's Ankara
A 2022-es ankarai világbajnokságon már megismerkedhettek a sportolók az OCR-pályáva
Fotó: Anadolu via AFP

Globálisan előnyére fog válni a sportágváltás?

Voltak kint az olimpián olyanok, akiknek különösen sokat adok a véleményére. 

Ők azt mondták, hogy hihetetlen milyen látványos és izgalmas sportág lett az öttusa, ami nem biztos, hogy mindig elmondható volt róla, még ha mindig is egy nagyon színes sport volt, főleg a lovaglással. De ez az aréna jelleg, a felgyorsított lebonyolítás, és a lovaglást leváltó akadálysport együtt biztos, hogy nyerő párosítás lesz, legalábbis én annak gondolom.

 Az akadálysport tévés változatai világszerte top nézettséget hoznak. Szerintem látványban és nézettségben is előre fog lépni az öttusa. Az, hogy egy a lovasok helyett egy új sportág képviselőit kell megismernünk, pedig csak egy plusz kihívást jelent.

A mostani rendkívül erős és eredményes generációra mikor rúghatják rá az ajtót a fiatalabbak?

Már rájuk is rúgták. Mást ne mondjak, itt van Erdős Rita, aki bronzérmes volt az idei vb-n, de az U19-esek is nagyon ügyesek, és az utánuk jövők között is látszik, hogy vannak olyanok, akik, ha elérik a 22-23 éves kort, labdába fognak tudni rúgni a következő olimpia előtt. Ez nagyon jót tesz a versengésnek, ami elengedhetetlen a további fejlődéshez.

Nem lesz könnyű dolga a következő szövetségi kapitánynak a Los Angeles-i csapat összeállításakor.

Egy magyar öttusa kapitánynak soha nincs könnyű dolga, ugyanis nagyon nagyok az elvárások.

 Kell egy jó válogatási elv, hogy a lehető legjobbak utazzanak egy olimpiára. Ez mindig nagy feladat, nagy felelősség, ezzel számolnia kell majd a kapitánynak.

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!