Vágólapra másolva!
Valkusz Máté megnyerte az utolsó, ötödik mérkőzést, így a magyar válogatott összesítésben 3-2-re győzött Egyiptomban a tenisz Davis Kupa osztályozójában.

A kairói párharc zárófelvonásában elvileg a pénteki nyitónap két vesztese lépett volna pályára az el-Gezira Sporting Clubban, Amr el-Szajed egy napja Piros Zsombortól, míg Valkusz Mohamed Szafvattól kapott ki egyaránt óriási csatában. 

A hazai kapitány azonban a csere mellett döntött, így a világranglistán 402. Valkusz nem az előző napon a kezén-lábán görcsölő el-Szajeddel, hanem Faresz Zakariával került szembe, aki jelenleg a 923., és legjobbja a 909. pozíció volt. A 23 éves ellenfél az elmúlt hét mérkőzését elvesztette az ITF-tornákon, és legutóbb júniusban nyert meccset. Eleinte nem látszott a két játékos közötti helyezésbeli különbség, fej fej mellett haladtak, majd a 26 esztendős magyar brékelt, és 6:3-ra hozta a nyitószettet. A folytatásban nyolc gémet kellett várni a következő brékre, ekkor Valkusz 4:4-nél egy csodás röptével elvette Zakaria adogatását, majd kiszerválta a mérkőzést, és ötödik egyéni találkozóján első győzelmét aratta a Davis Kupában. 

A két legjobbjukat, Marozsán Fábiánt (49.) és Fucsovics Mártont (85.) nélkülöző magyarok tehát jövőre ismét a döntő selejtezőjében szerepelnek, a vesztes Egyiptom pedig a világcsoport I-ben folytatja. 

A válogatott tavaly szeptemberben sikerrel vette az osztályozót, akkor Törökország ellen nyert 4-0-ra Keszthelyen. Idén februárban, Tatabányán aztán a magyarok 3-2-re kikaptak a németektől a selejtezőben. 

Eredmény, Davis Kupa, osztályozó: 
Egyiptom-Magyarország 2-3 

Faresz Zakaria-Valkusz Máté 3:6, 4:6 

korábban: 
Mohamed Szafvat-Piros Zsombor 6:7 (4-7), 1:6 
Karim Mohamed Mamun, Mohamed Szafvat-Fajta Péter, Madarász Gergő 7:6 (8-6), 7:6 (7-5) 
pénteken játszották: 
Amr el-Szajed - Piros Zsombor 7:5, 3:6, 4:6 
Mohamed Szafvat-Valkusz Máté 6:3, 5:7, 7:6 (7-5)
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!