Vágólapra másolva!
Hétfőn hozzák nyilvánosságra, hogy hányan és kik pályáznak Thomas Bach helyére a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöki posztján.

A jelentkezési határidő vasárnap zárul - írta az orosz állami hírügynökség a NOB-tól származó értesülésre hivatkozva, amely szerint a listát a hétfőn teszik közzé.

A NOB jelenlegi vezetője, a német Thomas Bach mandátumának lejártával 2025-ben távozik, utódját márciusban választják meg, az új elnök pedig majd júniusban lép hivatalba 

- számolt be róla az MTI. 

A szakértők arra számítanak, hogy a jelöltek között lesz a zimbabwei Kirsty Coventry, a korábbi klasszis úszó, a 200 méter női hát 2008-as olimpiai bajnoka, továbbá a Nemzetközi Tornaszövetség japán elnöke, Morinari Vatanabe. A posztra a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség francia vezetője, David Lappartient, valamint a 400 méteres női gátfutás 1984-es olimpiai bajnoka, a marokkói Nawal el Mutawakel is pályázhat. A fent említett jelöltek valamennyien a NOB tagjai.

Thomas Bach
Thomas Bach mandátumának lejártával jövőre távozik a NOB elnöki posztjáról
Fotó: AFP (Photo by FRANCK FIFE / AFP)

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség brit vezetője, az ugyancsak korábbi ötkarikás aranyérmes Sebastian Coe nemrég kinyilvánította, hogy indulni szeretne a NOB elnöki posztjáért, de az elmúlt napokban a médiában olyan hírek jelentek meg, hogy esetében jogi akadályok gátolhatják meg a posztra való jelölést.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!