Vágólapra másolva!
Magnus Carlsen igencsak kalandos körülmények között jutott el addig, hogy először asztalhoz üljön a budapesti sakkolimpián, de a norvég világranglista-vezető a pénteki harmadik fordulóban így is győzelemmel mutatkozott be a BOK Csarnokban.

A 33 éves nagymester az első két körben a gyengébb ellenfelekkel szemben pihenőt kapott, de ez megbosszulta magát, mert a hatodik helyen kiemelt norvég csapat nélküle meglepetésre csak 2-2-es döntetlent játszott csütörtökön az ötvenedikként rangsorolt Kanadával. Valószínűleg a helyismeret hiánya is hozzájárult ahhoz, hogy a korábbi világbajnok Magnus Carlsen tíz percet késett pénteken, miután a szakadó eső ellenére biciklivel érkezett a csarnokhoz, ahol nem tudta, hol kell bemennie, így végül a médiabejáraton vitték be. A Magyar Nemzet megírta, hogy egy fotós sietett a segítségére és ő igazította útba, ráadásul öt percen múlt, hogy vesztesnek nyilvánítsák, a FIDE szabályai szerint ugyanis legfeljebb tizenöt percet lehet késni.

sakk, Magnus Carlsen, világbajnok
A korábbi sakkvilágbajnok Magnus Carlsen bajba került, de megmenekült
Fotó: MARCUS BRANDT / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

"Egy kis káosz volt. Más szállodában vagyok, mint a többiek, ezért fel kellett volna venniük, de felhívtak, hogy borzalmas a forgalom, és csak a háromórás kezdés előtt öt perccel érnének oda. Ekkor úgy gondoltam, hogy nem tudok időben odaérni autóval, ezért úgy döntöttem, hogy kerékpárral gyorsabb lehet" – idézte Carlsen nemzetközi szövetségnek mondott szavait a Bors.

A sakkvilágbajnok Magnus Carlsen a történtek ellenére győzött

A világbajnoki címéről tíz év után tavaly önként lemondó sztár játékán egyáltalán nem látszottak meg a kalandos utazás miatti nehézségek, ugyanis sötéttel fokozatosan hármas gyalogelőnyre tett szert, majd a negyvenedik lépésben mattolta a kolumbiai nagymestert, Roberto Garcia Pantoját. A norvég csapat így 3,5-0,5-es győzelemmel javított – írta az MTI.

A nyílt és a női szekcióban egyaránt 16 csapat van, amely a maximális hat pontot gyűjtötte. A férfiaknál köztük van a kilencedikként kiemelt magyar A válogatott, amely a sok meglepetésnek köszönhetően még szombaton is esélytelenebbnek tartott riválissal találkozik, bár a következő ellenfél, a rangsorban 28. olasz együttes a torna eddigi legnagyobb szenzációját keltve pénteken 3-1-re felülmúlta az ötödikként rangsorolt holland négyest.

A 45. sakkolimpia szombaton 15 órától a negyedik fordulóval folytatódik – az eseményeket az Origo élőben közvetíti. A svájci rendszerű, 11 fordulós viadal jövő vasárnap zárul, az egyetlen szabadnap kedden lesz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!