Vágólapra másolva!
LeBron James megosztott egy képet, amitől hirtelen hatalmasat nőtt a gamerek szemében.

Végre elérkezett az évnek az az időszaka, ami megmelengeti az észak-amerikai kosárlabda kedvelőinek a szívét. Az NBA 2024-25-ös szezonja október 22-én útnak indul, hogy közel háromnegyed éven és több száz mérkőzésen keresztül kiszolgálja a rajongókat. A legnagyobb esélyesek között felelőtlenség lenne emlegetni a Los Angeles Lakers csapatát, azonban még mindig nagy az egyetértés a szakértők között, hogy a hamarosan 40 éves pontrekorder, azaz LeBron James még mindig az abszolút elitbe tartozik. Nem sokon múlt, hogy a sztár tinédzserként ne az NFL-t, azaz az amerikai focit válassza hivatásul. Végül a sors más útra terelte az ohiói születésű zsenit, aki manapság már csak a virtuális pályákon játszik a tojáslasztival.

A négyszeres bajnok az saját közösségi média oldalán osztott meg egy képet arról, hogy a Madden NFL 25-ben bekerült a top 100-ba. Ez azt jelenti, hogy a világ összes rangsorolt módját pörgető gamer között ott szerepel LBJ neve. Az óriási teljesítményt akkor hozta össze a legenda, amikor a Lakers még az előszezonban hangolódott a következő idényre. 

Várhatóan a következő hónapokban visszaesik majd a ranglétrán, ugyanis heti két-három kötelező mérkőzésen számítanak a társak és a rajongók Jamesre, aki vezérként igyekszik a rájátszásba vezetni az aranysárga-lilákat.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!