Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Magyarország–Németország 8-3. Gólszerzők: Kocsis Sándor (4), Hidegkuti Nándor (2), Puskás Ferenc, Tóth József, illetve Alfred Pfaff, Helmuth Rahn, Richard Hermann.
Ez volt a futball történelem két magyar-német valódi tétmérkőzésének egyike. (Az 1912-es olimpián lejátszott meccset nem soroljuk ezek közé, az olimpiai futballtorna soha nem volt olyan rangú, mint a vb-, vagy az Eb-meccsek.) Nemhogy a világ, de mi, magyarok sem nagyon emlékszünk erre. Mert két héttel később volt egy másik magyar-német. Azt emlegetik a győztesek berni csodaként.
A 8-3-as diadalra Bázelben került sor, és egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy melyik csapat a jobb.
Ám az ellenfél edzője, Sepp Herberger azon a találkozón nem a legjobb csapatát szerepeltette. A döntőben pályára lépő német gárdából ezen a találkozón nem játszott Turek kapus, továbbá Mai, Morlock, O. Walter és Schäfer. A hiányzók mind kulcsemberek voltak. Nyilván a ravasz német kapitány egyáltalán nem gondolta, hogy azon a tornán a két gárda még egyszer találkozik, ám ismerte a kiírást, és tudta, hogy másodikként is tovább lehet menni a csoportból. Bár ez nem volt annyira egyértelmű, mint manapság. Ugyanis a mai focirajongó értetlenül bámul, ha az akkori kiírással szembesül: a négy csapatos csoportban nem játszott mindenki mindenkivel, hanem csak két találomra kiválasztott ellenféllel. Magyarország az első fordulóban Dél-Koreát verte 9-0-ra, Németország Törökországot 4-1-re.
A második körben került sor a már szóba hozott magyar-németre, míg Törökország 7-0-ra verte Dél-Koreát. Dél-Korea-Németország és Magyarország-Törökország találkozót nem rendeztek, hanem két forduló után Sebes Gusztáv csapata megnyerte a csoportját, és továbbjutott. Míg a két 2 pontos társulat újra találkozott, és a második meccsük 7-2-es német sikert hozott, így Herberger csapata is a legjobb nyolc közé került. Aki úgy gondolja, hogy ezzel az emberi butaság kimerült ezen a téren, annak egy adalék, hogyan kapott ellenfelet az egyenes kiesésben a csoportunkból nyolc közé kerülő két csapat. Az egyik kvartettben Brazília és Jugoszlávia végzett azonos pontszámmal (2-2 mérkőzés után), másik csoportban Uruguay és Ausztria. Közöttük sorsolás döntött a csoportgyőztes pozíciójáról, így került a mi águnkra a két bombaerős dél-amerikai gárda.
Aki manapság szidja a FIFA egyik-másik döntését, annak ajánlom a figyelmébe ezt az 1954-es kiírást!
De vissza a 8-3-hoz, arra olyan jó emlékezni! Két Kocsis és egy Puskás góllal a szünetben 3-1-re vezetett válogatottunk, majd a második félidő elején Hidegkuti duplázott. 5-1-es magyar vezetésnél, a 60. percben megsérült Puskás, és le kellett jönnie. Akkor még nem lehetett cserélni, így a folytatásban 10 emberrel játszott a csapat, mégis rúgott még hármat. És ha nem nagyképűsködik, akkor még nagyobb különbséggel nyer. 7-1-nél pl. a kapus, Grosics Gyula mezőnyjátékos erényeket csillogtatva egészen a félpályáig cselezte magát, de ott Rahn leszerelte és az üres kapuba rúgta a labdát. Sajnos Helmut Rahn nem ekkor okozta nekünk a legnagyobb bosszúságot.
A döntőről itt és most ne nagyon essen szó! Mindenki tudja, hogy minden idők legbosszantóbb, legdrámaibb vereségét szenvedte el a magyar válogatott. Gyorsan két gólos vezetéshez jutott a két német találkozó között pályára nem lépő Puskás, valamint Czibor Zoltán góljaival, de a 19. percben már 2-2 volt. A hajrában Rahn érvényes gólt lőtt, Puskás szabályos egyenlítését pedig nem adta meg a játékvezető.
Mindössze ezt a két tétmérkőzést vívta a két válogatott egymás ellen. Illetve volt még egy, de azt nehéz a komoly találkozók közé sorolni. Az 1912-es olimpia vigaszágon vívott találkozójáról van szó. Az ötkarikás játékokon egyenes kieséses rendszerben zajlott a küzdelem, és Magyarország az Angliától elszenvedett 7-0-s vereséggel rögtön kiesett. Ám ezzel még nem kellett hazautaznia, hanem a vigaszágra került, ahol először a németekkel találkozott. Az utóbbiak akkor (még) nem voltak az angolok szintjén, így Schlosser Imre mesterhármasával 3-1-re nyert csapatunk. Majd az osztrákokat is legyőzve elhódította a vigaszdíjat, mely egy dán milliomos felajánlásának köszönhetően egy gyönyörű serleg formájában öltött testet.
112 év alatt ezt a három tétmecset vívta a két gárda.
Abból is kettő nem döntött túl komoly dolgokról.
Barátságosból viszont volt 31. Ezek összesített mérlege nem is annyira rossz, ahogy azt egy labdarúgáshoz értő ember gondolná. 12 -szer nyertek a németek, 9-szer mi, 10 találkozó lett döntetlen.
Az első találkozás 1909-ben rögtön egy 3-3-as eredményt hozott. Azt a mérkőzést Budapesten, a Millenárison játszották, és összejött rá 8000 néző. A magyar válogatott háromszor vezetett, a vendégcsapat háromszor egyenlített. Három évvel ezt követően egy még több gólt hozó döntetlent játszott a két válogatott. Erre az Üllői úton került sor, 25 ezer néző előtt, és 4-4 lett. A német alakulat már 4-1-re is vezetett, de Bodnár Sándor negyedóra alatt szerzett egy mesterhármast és rögtön barátságosabb lett az eredmény.
A két gólzáporos döntetlen között volt egy idegenbeli mérkőzés is. Ez azért érdekes, mert Münchenben találkozott a két válogatott. Akárcsak most az Eb-n. Olyan eredmény született, melyet nincs magyar ember, aki nem fogadna el most is. Igaz, olyan sincs, aki el tudja ezt képzelni. 4-1-re nyert Herczog Ede csapata, Schlosser Imre kétszer, Bodnár Sándor és Sebestyén Béla egyszer-egyszer volt eredményes.
Schlosser Imre az első világklasszis csatár, és az első futballista, ki 50 gólig jutott válogatott mezben:
Ez volt a három Németországban aratott magyar győzelem közül az egyik. 1911. december 17-én játszották, vagyis majdnem 110 éve. A következő idegenbeli diadalra 1985-ig kellett várni. Ekkor Mezey György válogatottja 1-0-ra nyert, Péter Zoltán góljával. Ez egy januári találkozó volt, és a német válogatott az ezt megelőző vb-n, és az ezt követőn is döntőt játszott. A mi válogatottunk is előkelő helyen állt a FIFA rangsorban, azóta sem volt ennyire közel egymáshoz tudásban a két csapat.
Amikor a harmadik idegenbeli győzelem született, akkor már lényegesen magasabban jegyezték a német válogatottat. A mi szövetségi kapitányunk viszont a német futball egyik legnagyobb legendája, Lothar Matthäus volt. A gólokat persze nem ő rúgta egykori játékostársa, Oli Kahn kapujába,
hanem Torghelle Sándor, aki kétszer is eredményes volt Kaiserslauternben.
A németek egyszer sem találtak be Király Gábor kapujába, így a találkozó után Matthäus fogadhatta világbajnok társa, Rudi Völler gratulációját.
A 2004-es Európa-bajnoki felkészülés hajrájában tartott akkor a német válogatott, és a számára pocsék főpróbát hasonlóan gyenge előadás követte a kontinensviadalon. Igaz, mi akkor ott sem lehettünk, de azokban az időkben ez volt a természetes számunkra.
A II. világháborúig nagyjából egyenlő erőt képviselt a két válogatott. Többnyire az otthon játszó diadalmaskodott. 1939-ben kiütéses, 5-1-es győzelmet aratott Magyarország az Üllői úton, amely a mai napig a legnagyobb különbségű győzelmünk ebben a párosításban. Valószínűleg örökre az is marad. A németek sem valószínű, hogy túlszárnyalhatják a legnagyobb diadalukat. Ugyanis az 7-0-s! Ez a háború alatt született Kölnben, 1941-ben. A zavaros időszak ellenére mindkét válogatott a lehető legjobb összeállításában szerepelt, így az esetleges hiányzókra nem lehet fogni a fiaskót. Inkább a teljes káoszra, ami a szakmai vezetést illeti.
Játékrendszerekről folyt a vita, miközben az összezavarodott focisták sorban kapták a gólokat.
A hétből kettőt az a Helmut Schön szerzett, aki az 5-1-es találkozón is pályára lépett, és aki a német foci legnagyobb aranykorszakának idején a szövetségi kapitány volt.
A háború után egy ideig mi voltunk a jobbak, de sajnos ezt az '54-es vb-n nem tudtuk bizonyítani. És ekkor billent a mérleg a németek irányába. Fokozatosan elléptek tőlünk, és amióta a '60-as években egykori tanárától és edzőjétől, Sepp Herbergertől átvette az irányítást Schön, azóta csak a hátukat nézzük. A németek sikert sikerre halmoznak majdnem 60 éve, és nekünk csak az a két barátságos meccsen, idegenben aratott győzelem lehet vigasz.
Hazai pályán legutóbb 1959-ben nyertünk ellenük, azóta a magyarországi mérleg: 3 döntetlen, 3 vereség.
Erre mondhatjuk akasztófa-humorral: szerencsére most Németországban játszhatunk velük. 67 után ismét tétmérkőzésen.
