Vágólapra másolva!
Ázsiában is zajlanak a világbajnoki selejtezők, már csak tíz gárda van versenyben. Pénteken három találkozót játszottak, amelyből az Egyesült Arab Emírségek-Katar találkozó hozta a legnagyobb meglepetést: a vendégek győzelme egyben azt jelentette, hogy az emírségek szövetségi kapitánya, Abdullah al-Saker lemondott posztjáról.

Az Emírségek együttese a B csoportban található, és eddig felemás teljesítményt nyújtott: két mérkőzéséből egyet megnyert, egyet pedig elveszített. A katari gárda viszont a legutóbbi játéknap előtt még nyeretlen volt, így az otthon játsszó csapattól voltaképpen kötelező volt a győzelem. Ezt azonban nem sikerült megszerezni, sőt: a második félidőben a vendégek voltak fölényben, és a 65. percben Kalifa fejesével a vezetést is megszerezték.

Ezt követően a hazai együttes mindent egy lapra feltéve támadott, de hátul teljesen kinyílt, és hamarosan bekapta a második, mindent eldöntő találatot is. A vereséget követően a szövetségi kapitány, Abdullah al-Saker tudta, mi a dolga: benyújtotta lemondását. Érdekesség, hogy a szakember csak május óta ült a gárda kispadján, amikor is a francia Henri Michel helyét foglalta el. A csoport másik mérkőzésén a kínai együttes ismét győzni tudott (igaz, ehhez az is kellett, hogy 0-0-nál az omániak játékosa, Hani al-Dabet kihagyott egy tizenegyest), és így egyelőre százszázalékos teljesítménnyel áll az élen.

Az A csoportban csak egy mérkőzést rendeztek, az viszont rangadó volt, hiszen Szaúd-Arábia Irakkal találkozott. A találkozó különösen a szaúdiak számára volt fontos, hiszen a csapatnál a múlt héten volt edzőváltás, a jugoszláv Slobodan Santracot a helyi Nasszer al-Dzsohar váltotta fel. Ez meg is hozta az eredményt, mert a hazai gárda végigtámadta a mérkőzést, és bár az irakiak kapusa bravúrt bravúrra halmozott, egy gólt azért sikerült begyömöszölnie a kapuba. A győztes gárda ezzel pontszámban behozta a csoport élén álló Bahreint, igaz, egy meccsel kevesebbet játszott nála.

A csoport:

Szaúd-Arábia - Irak 1-0 (1-0)
gól:
O. Al-Dosszari

Az állás: 1. Bahrein 4 pont/2 mérkőzés (3-1), 2. Szaúd-Arábia 4/3 (2-3), 3. Irán 3/1 (2-0), 4. Irak 3/3 (2-4), 5. Thaiföld 0/1

B csoport:

Omán - Kína 0-2 (0-0)
gól:
Qi Hong (70.), Fan Zhiyi (11-esből 84.)

Egyesült Arab Emírségek - Katar 0-2 (0-0)
gól:
Kalifa (65.), Al-Obaidli (71.)

Az állás: 1. Kína 6 pont/2 mérkőzés, 2. Katar 4/3, 3. Egyesült Arab Emírségek 3/3, 4. Üzbegisztán 3/2, 5. Omán 1/2

A csoportelsők vb-résztvevők, a második helyezettek oda-visszavágón dönti el, melyikük mérkőzhet a továbbjutásért egy európai ellenféllel (Írország, Portugália vagy Hollandia) november 10-én és 15-én.

Ajánlat:

Lengyelek a vébén

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!