- Sikeresen kezdte az edzősködését, aztán szinte egy pillanat alatt kivonult a futballból. Miért?
- Önként távoztam, mert egyre jobban irritált a játékot körülvevő közeg. És egy ember, aki akkor és azóta is szinte élet-halál ura a magyar futballban. Olyasvalakiben csalódtam, akit istenként tiszteltem. Nem akarom megnevezni az illetőt, focikörökben úgyis tudják, kiről beszélek. Jókor kaptam a civil élettől egy lehetőséget, s mivel megtetszett, már nem hiányzott a futball. Azóta a labdarúgással nem kerestük egymás társaságát.
- Mivel foglalkozik most?
- Erre nem szeretnék válaszolni.
- És arra válaszol, hogy ez a csömör meddig tart önnél?
- Ma azt mondom, örök életre. Ám elképzelhető, hogy egy hét múlva vagy egy év múlva ismét előjön a futball iránti imádatom, és olyan ajánlatot kapok, amitől esetleg belelkesedem.
- A játékostársakkal tartja a kapcsolatot?
- Csak a legközelebbiekkel.
- Meccsekre jár?
- Ha a fiam megkér, akkor néha kimegyek egy-egy mérkőzésre. Persze, nem csak focira. Legutóbb például a Kőér utcában a Honvéd-vízilabdázók kupameccseit szurkoltuk végig.
- Akkor marad a tévé?
- Marad, de csak módjával. Nem akarom megsérteni a mai játékosokat, edzőket, vezetőket, de nem egyszer előfordult, hogy magyar bajnoki közben elaludtam a fotelben. Sajnos, még a válogatott mérkőzések sem igazán hoznak lázba, és szomorú rám nézve, hogy nem láttam a most véget ért világbajnoki selejtezők mindegyikét.
- Azért a magyar futball nem marad Garabáék nélkül?
- Legfeljebb a sajtóban találkozhatunk majd a Garaba névvel. A fiam most érettségizik, és szíve vágya, hogy újságíró vagy tévériporter legyen. Azt mondják, nem tehetségtelen. Így aztán, ha sikerül, azért a családnak ennyi köze mégis lesz a sporthoz.
Burkovits Ferenc
Korábban:
Garaba és Bognár is fellép a nosztalgiameccsen (1999.10.14.)