Vágólapra másolva!
A Vörös Ördögök az élmezőnyben szerepelnek a Bundesligában, nem lehet a legjobb a hangulat az egyesület háza táján. A legutóbbi fordulóban a gárda 5-1-re kapott ki a Herthától, a minap pedig az egyiptomi játékost, Hani Ramzit zárták ki a keretből, mert kiderült, hogy a futballistát egy héttel ezelőtt szexuális zaklatás vádjával nyolchónapos, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

Ramzi Kairóban született 1969. március 10-én, és pályafutását a legnépszerűbb egyiptomi klubban, az Al Ahliban kezdte.

Innen került be a válogatottba is már meglehetősen fiatalon, hiszen az 1990-es mondiálon már stabil csapattagnak számított. A világbajnokságon nyújtott remek teljesítményére Európában is felfigyeltek, és a svájci Neuchatel Xamax szerződtette.

A helvéteknél is gyorsan beilleszkedtek, és első szezonja után - amikor csak tizenegy meccsen lépett pályára - alig hagyott ki egy-két találkozót.

1994-ben a Bundesliga felé vette az irányt, és a Werder Bremen játékosa lett, ahol Otto Rehhagel személyében remek edzőre lel. Brémában nem volt részese a csapat nagy sikereinek, de azért szereplésével meg voltak elégedve. Különösen Rehhagel kedvelte őt, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy amikor a szakvezető a Kaiserslautern edzője lett, akkor első lépéseként leigazolta Ramzit.

'Lauternben Ramzi volt a fő oka annak, hogy Hrutka János nem fért be a csapatba. Természetesen a válogatottból is kimaradhatatlan maradt, rendszeresen pályára lépett az Afrikai-kupákon, ahol 1998-ban aranyérmet szerzett. A mostani idényben jól ment neki a játék, hiszen 21 meccsen négy gólt ért el, de úgy tűnik, hogy egy időig nem gyarapíthatja Bundesliga-mérkőzései számát, amely jelenleg 182-nél áll.

Korábban:

A nap játékosa: Milan Osterc (Hapoel Tel-Aviv)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!