Vágólapra másolva!
Ami késik, nem múlik. Legalábbis Tornyi Barnabás MTK-nál történő edzősködése, hiszen több mint valószínű, hogy a következő szezonban a jelenleg a Vasas alkalmazásában álló tréner veszi át Popovics Sándor helyét a kék-fehérek kispadján. Persze ebben az "ügyben" még nem döntöttek a patinás klubnál, hiszen időközben Egervári Sándor esetleges visszatérése is felmerült.

Popovics Sándor neve is felmerült a Frankfurtnál

Ám Egervárit még közel sem biztos, hogy az MTK "vissza tudja igazolni" (ugyanis a Dunaferr szakvezetője korábban már ült a kék-fehérek kispadján), hiszen - mint arról korábban beszámoltunk - Egervárival az Újpest is felvette a kapcsolatot. Viszont a Megyeri útra a cseh Jozef Pesite is befuthat, ugyanis a lilák vezetői a Teplice volt edzőjét is megkeresték.

Visszatérve Tornyira: az ő Hungária körúti munkavállalása már a szezon derekán is felmerült, ám akkor az MTK vezetői továbbra is bizalmat szavaztak Bognár Györgynek. Ezt követően Tornyi leszerződött a Vasashoz, Bognárt pedig Popovics váltotta. Csak érdekességként: Tornyi Barnabás neve az elmúlt nyáron a Ferencvárosnál is felmerült, ám az Üllői úti elöljárók a bajnoki cím megszerzése után nem kockáztatták meg Csank János menesztését.

Noha a tavaly ősszel Kuvaitban dolgozó edzőt a Vasas is szívesen látná a szakmai munka felelőseként, az MTK ajánlata csábítóbb Tornyi számára, nem véletlen, hogy a kék-fehérek őszi megkeresésekor türelmet kért az angyalföldi elöljároktól, mielőtt igent mondott volna a felkérésre. Ami az MTK jelenlegi szakvezetőjét illeti bár németországi sajtóértesülések szerint Várszegi Gábor Popovics Sándort szemelte ki az Eintracht Frankfurt sportigazgatójának, információink szerint a 62 éves tréner visszatér Hollandiába, ahol szeretné kitölteni a NAC Breda együttesénél - az ugyancsak a szakmai igazgatóságra érvényes - hároméves szerződését.

Bánki József

Ajánlat:

Fórum:

Ki nyeri a Borsodi Ligát?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!