Bármelyik másik gárda nyerné meg az aranyérmet, az hatalmas szenzációnak számítana, bár az Atlético Madridot sokan képesnek tartják a bravúrra - elsősorban persze maga a klub elnöke, Jesús Gil y Gil. A fővárosi egyesület kétéves "pokoljárás" után tért vissza a legjobbak közé, és a nyáron alapos bevásárlást rendezett. Olyan, nemzetközileg is ismert futballisták érkeztek a csapathoz, mint Demetrio Albertini, Fabio Coloccini, José Mari, Sergi vagy éppen Emerson - játékoskerete alapján az Atlético mindenképpen ott lehet a dobogóért küzdő csapatok között. A múltban azonban már többször bebizonyosodott, hogy sok jó futballista még nem feltétlenül alkot jó csapatot, így a nagy várakozások akár gondot is okozhatnak.
Várakozáson felül szerepelt az előző idényben a Real Betis, amely újoncként sokáig versenyben volt a dobogós helyezésekért, és végül a hatodik helyet szerezte meg. A sevillai csapatnál ennek ellenére változás történt a kispadon, és Víctor Fernández került a gárda élére, akinek szinte minden kívánságát teljesítették, ami az új igazolásokat illeti: megszerezték a Roma brazil középpályását, Marcos Assuncaót, és visszacsábították a szurkolók egykori kedvencét, Alfonsót is. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy az előző idény nagy felfedezettjét, Joaquínt is sikerült megtartani, akkor elmondhatjuk, hogy a Betisnél minden adott ahhoz, hogy ne csak megismételjék, hanem felül is múlják a legutóbbi remek szereplést. Persze, a csapat drukkerei már akkor is rendkívül elégedettek lesznek, ha a zöld-fehérek a városi rivális FC Sevilla előtt végeznek, és mindkétszer legyőzik az ősi ellenséget.
A Celta Vigo immár hat esztendeje ott van a közvetlen élcsoport közelében, de egyszer sem tudott túllépni a saját árnyékán: hiába játszik a galíciai klub talán a leglátványosabban a Primera Divisiónban, az ötödik helynél egyszer sem tudott feljebb jutni a csapat. A vezetőség ezen edzőváltással igyekezett javítani, és Víctor Fernández helyére Miguel Angel Lotinát szerződtették. Sokak szerint ez nem volt valami bölcs lépés, hiszen Lotina eddig csupán kiesés ellen küzdő együtteseknél dolgozott, ráadásul Valerij Karpin távozásával a csapat is inkább gyengült, mint erősödött, de a kérdésre a választ majd csak az eredmények adják meg.
Az Espanyol is szeretne végre kilépni a "szimpatikus középcsapat" skatulyából, aminek érdekében a klub új játékospolitikát vezetett be a nyáron. Az egyesület az elmúlt években arról híresült el, hogy nem a sztárigazolásokra, hanem a saját nevelésű fiatalokra épít, ám ez most megváltozott: Szavo Milosevics, Alain Boghossian, az argentin Maxi Rodríguez és a Villarrealtól szerződtetett Xavi Roca szerződtetése mindenesetre ezt mutatja, arról nem is beszélve, hogy az Espanyol még mindig nem mondott le az egykori barcelonai kedvenc, Ivan de la Pena megszerzéséről.