Testvére is focista volt, az olimpiai válogatottságig is eljutott. Ronaldinho tehetségére már nagyon fiatalon felfigyeltek, 18 évesen játszott először a Grémióban, a következő évben pedig már a nagyválogatottban is bemutatkozott. Az 1999-es Copa Américán tűnt fel, ugyanebben az évben gólkirályi címet nyert a Konföderációs-kupán. Európából a Paris Saint-Germain érdeklődött iránta, de csak hosszas jogi huzavona után került a párizsiakhoz, fél éven keresztül egyáltalán nem játszott. A válogatottból is kikerült, és Scolari csak az idén hívta vissza, miután a PSG-ben jó idényt produkált.
Remekül kezdte az évet, hiszen rögtön az év első bajnokiján, január 5-én betalált a Monaco ellen, majd a következő három mérkőzés mindegyikén gólt szerzett. Tavasszal végül hatszor talált be, összesen pedig kilenc góllal zárta a bajnokságot, míg a Paris Saint-Germian a negyedik helyet szerezte meg a pontvadászatban. Természetesen ott volt a világbajnoki keretben a braziloknál, és kezdő embernek számított a selecaóban. Az első csoportmeccsen a törökök ellen gyengébb teljesítményt nyújtott, de a következő találkozón Kína ellen már javított, gólt szerzett és gólpasszt is adott. Costa Rica ellen csak csere volt, a belgák ellen viszont ismét kezdett, és gólpasszával sorsdöntő érdemeket szerzett a továbbjutásban. A legjobb meccse a vébén az angolok elleni negyeddöntő volt, ahol máig emlékezetes gólt szerzett: szabadrúgásból ívelt a kissé kint álló Seaman felett a kapuba. Emellett itt is adott egy gólpasszt, majd kissé talán szigorúan piros lapot kapott. Az elődöntőt így ki kellett hagynia, a fináléban azonban ismét egy gólpasszal vétette észre magát.
A nyáron több klubbal kapcsolatban is felmerült a neve, de maradt a PSG-ben, és bár nem a legjobb a viszonya a trénerrel, Luis Fernadezzel, aki szerint nem a neki megfelelő poszton szerepelteti, továbbra is a csapat egyik legjobbja, már öt gólnál tart.