Venables jövője Woodgate-en múlhat

Amikor Terry Venables kevéssel a bajnokság kezdete előtt elfogadta a Leeds United ajánlatát, és a yorkshire-i egyesület vezetőedzője lett, nyilván tisztában volt azzal, hogy a klub anyagi helyzete nem a legjobb. Azt viszont valószínűleg nem gondolta, hogy az idény közben sorra meg kell válnia meghatározó játékosaitól. Érkezése óta a Leeds olyan focistákat adott el, mint Rio Ferdinand, Robbie Keane, Lee Bowyer és Oliver Dacourt, így Venablesnél betelt a pohár: kijelentette, hogy amennyiben Jonathan Woodgate-et is eladják, lemond a posztjáról.

A Leeds az előző idényt úgy fejezte be, hogy köztudott volt: a klub közel nyolcvanmillió fontos adósággal rendelkezik, aminek kifizetése érdekében minden bizonnyal meg kell válnia néhány értékes focistájától. A korábbi tréner, David O'Leary mindezt nem vállalta, és ezért inkább elköszönt az együttestől, utódja pedig Terry Venables lett, aki Angliában nagy elismertséggel bír.

A szakvezetőnek gyorsan rá kellett jönnie, hogy a vezetőségtől túl sok jóra nem számíthat, legalábbis ami a játékoskeret megerősítését illeti, mert a Leeds még a bajnokság kezdete előtt eladta válogatott középhátvédjét, Rio Ferdinandot a Manchester Unitednek, majd nem sokkal a Premiership megkezdése után Robbie Keane-t is pénzzé tették, őt a Tottenham vette meg. Kettejükért közel negyvenmillió fontot kapott a klub, amiből Venables kérésére igazoltak pár focistát (Nick Barmby, Paul Okon és Teddy Lucic érkezett), de az összeg nagyobb részét az adósságok rendezésére fordították.

A bajnokságot ezek után nem is kezdte olyan rosszul az együttes, ám miután a hatodik fordulóban legyőzte a Manchester Unitedet, a következő tizenegy mérkőzéséből mindössze egyen tudott nyerni, ráadásul az UEFA-kupától is búcsúzott. Már-már a kiesés szele is meglegyintette a klubot, ám decemberben egy eredményesebb időszak következett, ráadásul a tizenéves James Milner is parádésan mutatkozott be a gárdában, vagyis a jövő megint rózsásabbnak látszott.

A januári átigazolási időszakban azonban a vezetőség folytatta a nyáron megkezdett folyamatot, és megint elkezdte kiárusítani az értékes játékosokat: Lee Bowyer a West Ham Unitedbe került, Olivier Dacourt pedig az AS Romához igazolt - mindketten csak kölcsönbe, de még angol szinten is magasnak számító fizetésüket immár nem a Leedsnek kellett állni.

Venables abban bízott, hogy ezzel befejeződik a folyamat, ám a csapatban még mindig van olyan focista, aki a játékospiacon sokat ér, márpedig a vezetőség ezt nem akarja kihasználatlanul hagyni. A legeresettebnek a Leeds válogatott védője, Jonathan Woodgate számít, aki iránt több egyesület is érdeklődik. A legkomolyabbnak a Newcastle United ajánlata számít: Bobby Robson együttesének mindenképpen védőre van szüksége, és a legutóbbi hírek szerint a Szarkák immár hivatalosan is megtették ajánlatukat, amely pontosan tízmillió fontra rúg.

A Newcastle veterán mesterét egyáltalán nem zavarja, hogy Woodgate-nek milyen problémái voltak a pályán kívül (ő is benne volt abban az ügyben, amikor a Leeds pár futballistáját azzal vádolták, hogy rasszista okokból megvertek pár ázsiai származású diákot), őt csak az érdekli, hogy Woody mire képes a gyepen, márpedig sokra.

Igen ám, de angol sajtóértesülések szerint Venables kerek-perec megmondta a Leeds ügyvezető igazgatójának, Peter Ridsdale-nek: amennyiben Woodgate-et eladják a szezon közben, úgy ő feláll a kispadról, és akkor a klub kereshet magának új szakvezetőt. A tréner később cáfolta, hogy "megzsarolta" volna az egyesület vezetőségét, de elismerte, nem örülne neki, ha csapata újabb kulcsembere távozna.

Venables ugyanakkor elárulta, hogy ígéretet kapott Ridsdale-től arra, hogy az elnök mindent megtesz annak érdekében, hogy a védő a Leedsnél maradjon. Ebbe pedig minden belefér: még az is, hogy az ügyvezető elnök sajnálkozva megvonja a vállát: ő semmit sem tehetett, a focistát el kellett adni...