Raúl huszonöt éves korára már a harmadik helyen áll a madridi örökranglistán, 208 góllal. A hét végén megelőzte a legendás mexikói fogorvost, Hugo Sánchezt, s már csak Puskás Ferenc, Santillana és Alfredo di Stéfano előzi meg. Ami a bajnoki gólokat illeti, berúgta a százötvenediket, a következő megelőzendő ellenfél Öcsi, azaz Pancho, százötvenhattal.
R+R-t, azaz Ronaldót és Raúlt a madridi sajtó a hetvenes évek remek brazil csatárkettőséhez, Tostaóhoz és Jairzinhóhoz hasonlítja. Illetve nem is az AS - merthogy ott jelent meg a szóban forgó írás -, hanem John Carlin, a The Guardian szakírója, aki már szeptemberben azt írta, hogy amióta bevezették a kétékes támadósorokat, nem volt még olyan duó, mint R+R. Carlin szerint a nagy brazil válogatott Tostao, Jairzinho kettőse közelítette meg leginkább a harminc évvel későbbi utódokat. Tostao volt az ész, az opportunizmus, Jairzinho a lendület, az elsöprő tehetség. Előbbi Raúl, utóbbi Ronaldo előfutára. Nem rossz párhuzam, a madridiaknak is tetszik.
Valladolidban huszonegy perc alatt kiütötték az éllovast. Az uruguayi Oliveira már az első percben betalált, aztán ugyanő duplázott, végül a dél-amerikai szögletét Óscar fejelte Westerveld hálójába. KO, úgy tűnik, a riválisok visszatérése az Európai kupaporondra a Sociedadot fárasztotta el, nem a Madridot, a Valenciát és a Deportivót. Az elsőt a negyediktől mindössze három pont választja el, s San Sebastianban már arról ír a helyi lap, a Diario Vasco, hogy gyönyörű volt ez a tizennyolc forduló, amíg a táblázat tetejéről pillantott alá a breton mágus gárdája, de ez már csak egy szép emlék.
A Barca leggyengébb játékát nyújtotta, mióta Antic a főnök, a Valencia döntetlenje Vigóban nem rossz eredmény, a Depor pedig ismét a régi Depor, amely lassan titkos esélyessé lép elő a gólokat sorozatban gyártó Makaay vezérletével.
Ch. Gáll András