- Miként éli meg, hogy miközben tizenegyeseket véd, sorozatban bravúrokat mutat be, amellyel komoly szakmai elismerést vívott ki magának, addig csapata bár még az élen áll, enyhén szólva is bukdácsol a bajnokságban?
- Érdekes, de előző klubomnál, a svéd Norrköppingnél hasonló volt a megítélésem. Kifejezetten jól ment a védés, mégis kiestünk az első osztályból. Számomra azonban akkor és most is az a legfontosabb, hogy kizárólag a saját teljesítményemre koncentráljak.
- Gondolom, azért a megítélése miatt sem mindegy, hogy sikerül-e megnyerniük a bajnokságot avagy sem.
- Persze, hogy nem mindegy. Amennyiben második helyen végzünk, leértékelődik az én szerepem is. Abban az esetben már senki sem gondol majd a bravúrjaimra, feledésbe merülhet a társak, az edzők, a szurkolók elismerése, sőt egyeseknek úgy tűnhet, idejött egy magyar kapus, és a kilencpontos előny dacára sem tudták megszerezni az aranyérmet. Természetesen azért nem temetem a csapatot, elvégre még két pont előnyünk van a Bröndbyvel szemben.
- Gyorsan sikerült megszoknia a "sodró" koppenhágai hétköznapokat?
- Való igaz, Koppenhágában nagyobb a nyüzsgés, mint Norrköppingben volt, ráadásul itt a futballt is lényegesen nagyobb felhajtás veszi körül. Az utcák tele vannak fiatalokkal, akik a klub címerét tetováltatták magvukra, vagy minimum a csapat pólójában feszítenek. Hangulatos város tehát Koppenhága, ám én igazából a nyugalmat szeretem, kedvesemmel ezért leginkább a lakásban pihengetünk. Arról nem is beszélve, hogy a napi két edzés mellett örülök, ha a pihenésre jut időm.
Bánki József