Vágólapra másolva!

A Milan meglehetősen hosszú utat tett meg a döntőig, hiszen a piros-feketéknek selejtezőt kellett játszaniuk a főtáblára való felkerülés érdekében, és nem sokon múlott, hogy már ott kiessenek. A cseh Slovan Liberec ellen ugyanis csak idegenben rúgott góllal jutott tovább a gárda, a visszavágón pedig valósággal feltörte az olaszok hátát a háló, alig tudták kivédekezni újabb kapott gól nélkül a 90 percet (érdekesség, hogy az első selejtezőn még a jelenleg az Atlético Madridban futballozó Cosmin Contra is pályára lépett a Milanban, vagyis milánói győzelem esetén ő is BL-győztesnek mondhatja majd magát).

Az első csoportkörben aztán minden összejött az együttesnek, Filippo Inzaghi vezérletével valósággal átgázoltak ellenfeleiken, pedig a Milan az úgynevezett "halálcsoportban" szerepelt, amelyben minden résztvevő topligás volt. Inzaghi góljainak köszönhetően azonban a rossonerók már négy forduló alatt bebiztosították továbbjutásukat, s ugyanezt a bravúrt a második csoportkörben is végrehajtották, pedig itt sem akármilyen ellenfeleik voltak: a címvédő Real Madrid, illetve a német Dortmund.

A milánói együttes játéka azonban a tavaszi szezonra sokat változott: míg ősszel ontotta a gólokat, addig az idén csak egy olyan összecsapása volt a BL-ben, amikor egynél több gólt szerzett. Összességében véve a Milan kettővel több BL-meccsen szerepelt, mint a Juventus (köszönhetően a Slovan Liberec elleni selejtezőnek), ugyanakkor héttel kevesebb gólt szerzett, összesen 23 alkalommal volt eredményes.

A Milan útja a döntőig

Selejtező:
Slovan Liberec 1-0 (o), gól: Inzaghi, 1-2 (i), gól: Inzaghi.

Csoportmérkőzések, első szakasz:
Lens 2-1 (o), gól: Inzaghi (2). 1-2 (i), gól: Sevcsenko.
Deportivo 4-0 (i), gól: Seedorf, Inzaghi (3). 1-2 (o), gól: Tomasson.
Bayern München 2-1 (i), gól: Inzaghi (2). 2-1 (o), gól: Serginho, Inzaghi.

Csoportmérkőzések, második szakasz:
Real Madrid 1-0 (o), gól: Sevcsenko. 1-3 (i), gól: Rivaldo.
Dortmund 1-0 (i), gól: Inzaghi. 0-1 (o).
Lokomotiv Moszkva 1-0 (o), gól: Tomasson. 1-0 (i), gól: Rivaldo.

Negyeddöntő:
Ajax 0-0 (i). 3-2 (o), gól: Inzaghi, Sevcsenko, Tomasson.

Elődöntő:
Milan 0-0 (o). 1-1 (i), gól: Sevcsenko.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!