Vágólapra másolva!
Tovább folytatta nagyszerű szereplését Szabics Imre csapata, a VfB Stuttgart a Bundesligában, hiszen Felix Magath fiai sima, 3-0-s győzelmet arattak az 1860 München vendégeként.

A német labdarúgó Bundesliga hetedik fordulójának egyik legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapását a müncheni Olimpiai-stadionban rendezték, ahol az 1860 München együttese a forduló előtt kapott gól nélkül listavezető VfB Stuttgartot fogadta.

A magyar futballrajongók örömmel nyugtázhatták, hogy az eddigi fordulókban jobbára kispados Szabics Imrét ezúttal a kezdőcsapatba nevezte Felix Magath, a svábok mestere, mégpedig az izomhúzódással bajlódó Cacau helyére.

A müncheni Oroszlánosok kezdték a mérkőzést, és kevés hiányzott ahhoz, hogy már a második percben felavassák az idén még érintetlen kapujú Hildebrandot: Lauth középről, tiszta helyzetből lőtt kapura, a fizimiskája alapján Leonardo di Caprióhoz is hasonlított stuttgarti kapus azonban bravúrral hárított.

A 12. percben góllal válaszolt a müncheni ijesztgetésre a listavezető: Lahm húzott el a bal szélen, az alapvonalnál tisztára játszotta magát, középre adott, a kipattanó labdát pedig a vendégcsapat kapitánya, a horvát Soldo okosan a bal alsó sarokba lőtte.

Alig négy perc telt a vezető gól után, amikor a hazai védők tétovaságát kihasználva Szabics startolt a labdára, azonban Hofmann kapus elhúzta a lábát, a játékvezető azonnal a tizenegyes-pontra mutatott, a hálóőrt pedig egy sárga lappal "jutalmazta". A büntetőt a portugál középhátvéd, Fernando Meira értékesítette, így nagyon korán eldőlni látszott a mérkőzés.

A hazaiak nem tudták felpörgetni az összecsapást, a kontrára berendezkedő Stuttgart viszont egyre-másra alakította ki a helyzeteket a "Kis München" kapuja előtt, és bár több gólt már nem szereztek Kuranyiék, a nyomasztó vendégfölény megkérdőjelezhetetlen volt. Szabics Imre még begyűjtött egy sárga lapot a félidő hajrájában, majd mindössze húsz másodperc hosszabbítást követően vonulhattak pihenőre a csapatok.

A második félidőben a Stuttgart ugyanott folytatta, ahol szünet előtt abbahagyta: a fehérorosz válogatott Hleb a felezővonaltól megindult, majd miután kicselezte gyakorlatilag az összes müncheni védőt, mintegy 15 méterről ballal a bal alsó sarokba lőtt.

Forrás: [origo]

Tekintse meg az [origo] új BL-oldalát. Az összes létező információ a legrangosabb európai kupasorozatról itt megtalálható.


A mérkőzés vége felé már sütött a hazai játékosokról, hogy legszívesebben azonnal levonulnának a pályáról, edzőjük pedig, a Herthával korábban Jürgen Röber távozása után parádézó Falco Götz kínosan feszengve ült a kispadon.

A meccs végül szép csendben véget ért, így a Stuttgart megőrizte vezető helyét a Bundesligában, ráadásul hét forduló után is érintetlen maradt Hildebrand kapus hálója. A szerdán a Manchester ellen BL-meccset vívó stuttgartiak ezzel alaposan feladták a leckét azt angol sztárcsapatnak, mert bár továbbra is a Ferguson-legénység az összecsapás esélyese, Szabicsék alaposan megnehezíthetik a Vörös Ördögök dolgát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!