Ötvenéves a 6-3

November 25-én, kedden lesz ötven éve, hogy a magyar labdarúgó-válogatott világszenzációt jelentő 6-3-as győzelmet aratott Anglia legjobbjai felett a Wembley-stadionban. Visszatekintés az évszázad mérkőzésére, a magyar sport egyik legendás csúcsteljesítményére korabeli tálalással, visszhangokkal, statisztikával, mindennel.

1953. november 26-án valószínűleg hiába került a Szabad Nép címlapjára Szodorai István Kossuth-díjas esztergályos lélegzetelállító csúcsteljesítménye 1958-as tervének teljesítéséről, és bizonyára elsikkadt az is, hogy a diósgyőri Lenin Kohászati Művek nagyolvasztója az év legnagyobb napi termelését produkálta. Ezen a napon Magyarországot csak egyetlen dolog érdekelte az újságból, az, ami az utolsó oldalra került: a labdarúgó-válogatott előző napi 6-3-as győzelme Londonban. Még akkor is, ha a pártlap az 50-es évek megszokott és a hatalomtól elvárt stílusában a valóban hatalmas sportsikerből megpróbálta a lehető legnagyobb politikai hozadékot kisajtolni.

A Szabad Nép, amely amúgy általában kis terjedelemben foglalkozott a sporteseményekkel, egy egész oldalt szentelt a későbbi Aranycsapat diadalának. "Sikerült. A magyar nemzeti válogatott beváltotta a hozzá fűzött reményeket, megfelelt dolgozó népünk szeretettel teli bizalmának: labdarúgóink 6:3 arányú nagyszerű győzelemmel megsemmisítették a kilenc évtizede eredménytelenül ostromolt angol hazai veretlenséget. Labdarúgóink új győzelme újabb dicsőséges állomása annak a sikerekkel teli útnak, amelyen a felszabadulás óta, az egész világ elismerését kivíva, a magyar sport haladt" - írta a lap a mérkőzésről szóló beszámolójában.

Az 50-es években a sportesemények nem taktikáról és állóképességről szóltak; a kommunista államok sportolóinak győzelmei mind-mind az imperializmusra mért csapások és a szovjet rendszer magasabbrendűségének bizonyítékai voltak, ennek szellemében fogalmazott a Szabad Nép publicistája is december 3-án, tíz nappal a mérkőzés után: "A magyar tizenegy győzelmében mi nemcsak a nagy értékű sportsikert látjuk, hanem népi demokratikus rendszerünk, szocializmust építő hazánk erejét, annak a forradalmi változásnak a jelentőségét, amely életünk minden területén, a sportban is, gyors előrehaladást eredményez. A londoni siker azt bizonyítja, hogy sportéletünk fejlődése lépést tart országunk általános fejlődésével."

A magyar futballisták angliai vendégszereplésekor a rendszer legjobb áruját tette a kirakatba, s a játékosok nem csak a hazai labdarúgást, hanem a friss népi demokráciát képviselték az imperializmus és a labdarúgás bölcsőjében. Az új és a régi világrend összecsapása megmozgatta a dolgozó népet Magyarországon és a világban. A játékosok lelkesedését, "önfeláldozó harci szellemüket" a dolgozó nép messziről áradó szeretete táplálta. "Emeljétek magasra a magyar nemzeti színeket, a szocializmus és a béke zászlaját!" - üzente a Pécsi Lokomotív távirata. "Vigyétek diadalra a Magyar Népköztársaság címerét!" - kérték a győrszemerei parasztok Bozsikékat.

A magyar csapat vendégszereplése a Wembleyben tollat ragadtatott a brit munkásosztállyal is: "Özönlenek a legkülönfélébb levelek és táviratok a magyar csapat szállására Anglia minden részéből. Bányászok, textilmunkások, acélgyári munkások küldik üdvözletüket levelükön keresztül, ha már anyagilag nincs módjukban - ahogy írják - a 'mi drága magyar barátainkat' a mérkőzésen is üdvözölni". A Szabad Nép egy sheffieldi munkást, L. Hayerst idézi: "Engedjék meg, hogy szerdán másfél órán keresztül Önök ellen szurkoljak. Hiszen én angol vagyok, de egyébként csodálom a magyarok országépítő munkáját, és mindig lelkes örömmel tölt el, ha sikereikről hallok".

Az egyszerű angol munkások mellett a teljes béketábor a magyaroknak drukkolt, magáénak érezte a győzelmet. "Szinte azt lehet mondani, hogy a magyar néppel együtt az egész albán nép ott ült a rádió előtt és hallgatta a nagy találkozó helyszíni közvetítését" - idézte a Szabad Nép december 1-jén a Zeri i Populli című lapot. A lengyel Przeglad Sportowy "a népi demokrácia sportjának nagy eredményeként" üdvözölte a győzelmet, míg a bukaresti Sportul Popular az "új szellemű sport, az új életforma győzelmének, a népi demokratikus országok igaza szószólójának" látta a magyar diadalt.

"Amikor a bolgár dolgozók a rádióból megtudták az eredményt, lelkes hurrá és bravó felkiáltásokban törtek ki. A Bulgáriában vendégszereplő moszkvai Szpartak és több bolgár labdarúgócsapat csoportosan, tolmács segítségével hallgatta a helyszíni közvetítést" - írta a magyar pártlap november 27-én.

A magyar labdarúgók a Szabad Nép hasábjain nagyszerű sportolóból a kommunizmus formálta öntudatos, harcos hazafiak lettek. "Játékosaink összeforrtak a dolgozó néppel, maguk is dolgozó emberré váltak, akik munkahelyeiken igyekeznek becsülettel végezni feladataikat" - mondta Sebes Gusztáv "elvtárs" a lapnak. A játékosok azonban nemcsak csapatban, hanem egyénenként is megfeleltek az új rend ideáljának: Bozsik (aki 1956 után valóban nem maradt külföldön) százezer dollárt utasított vissza, amit az ajánló "dollárfejű" természetesen nem érthetett meg, Buzánszky pedig a mérkőzés után járó prémium felől érdeklődő újságírónak azt mondta: "Ezért a győzelemért mi gyalog, mezítláb is eljöttünk volna hazulról, és ha most így kellene hazamennünk, nem szólnánk egy szót sem".

A magyar csapatot idehaza hatalmas tömeg várta, fogadásukon Magyari Károly, a Lőrinci Hengermű sztahanovista ifjúmunkása kijelentette: "Győzelmetek nagy lelkesedést váltott ki a népünkből, különösen ifjúságunkból. Nálunk, a Lőrinci Hengerműben is gyorsabban ment a munka, győzelmetek hírére több lemez készült. Mi, a Zója ifjúsági brigád tagjai elhatároztuk, hogy a hat gólra a terv hattonnás túlteljesítésével válaszolunk."

Felajánlásuk nem volt egyedülálló: "Oláh János, a tatabányai XII-es akna sztahanovista frontmestere a győzelem után éjjeles műszakra ment a bányába. Amikor a 17 főnyi brigád együtt volt, csak annyit kérdezett társaitól: mi hogyan válaszoljunk? És a brigád egy emberként határozott: minden gólért száz csille szenet adnak esedékes tervükön felül" - jelentette a Magyar Távirati Iroda.

"A mérkőzésen megtettük kötelességünket, de a győzelem dicsősége az egész dolgozó magyar népé is. Köszönjük pártunknak és kormányunknak, hogy lehetővé tette számunkra a zavartalan felkészülést életünk eddigi legnagyobb sportfeladatára" - idézte a Szabad Nép a csapat kötelező köszönetét elmondó Puskás Ferencet 1953. december 4-ei számában.

Persze a pártlap nem számolt be mindenről, és csak a Magyar Távirati Iroda bizalmas jelentéseit olvasók szűk köre értesült arról, hogy a Wembley-stadion árbocára a régi, koronás címeres magyar zászlót húzták fel a mérkőzés előtt. A Szabad Nép nem írt arról sem, hogy egy újságíró megkérdezte az országgyűlési képviselői mandátummal bíró Bozsikot, hogy lesz-e pótválasztás a kerületében, ha a magyar csapat elveszti a meccset. "Azért vereség esetén sem fogják legéppuskázni a fiúkat" - idézte Sebes Gusztáv szövetségi kapitányt az MTI bizalmas kiadványa.

A londoni győzelem, függetlenül a politikai felhangoktól, idehaza nemcsak a munkásokat bírta nagyobb teljesítményre, megihlette Zelk Zoltán költőt is. Rímes üdvözlő távirat című versében, amelyet november 27-én tett közzé a Szabad Nép, többek között ezt írta: "Akárcsak most, úgye, barátom / mintha egy óriás lelátón / külön-külön és mégis együtt / a rádiót fülelve lestük / Puskást, ahogy lefut cselezve / bead, s aztán haj, balszerencse / Kocsis fejese kapufára csattan / de jő Bozsik s bevágja! / s Hidegkuti talál megint utat / a kapu előtt, s benn a féltucat!"