Vágólapra másolva!
A labdarúgó Bajnokok Ligája egyenes kieséses nyolcaddöntőjének kora esti találkozóján a Lokomotiv Moszkva sovány, egygólos előnyt szerzett a visszavágóra a francia Monaco ellen. A játéknap rangadóján a Bayern München Makaay találatával vezetést szerzett a Real Madrid ellen, ám a sérüléséből visszatért Oliver Kahn potyája miatt végül döntetlent harcolt ki a spanyol sztárcsapat. Az Arsenal Vigóban 3-2-re diadalmaskodott, míg a címvédő Milan 0-0-s döntetlent ért el a cseh Sparta Praha vendégeként.

A Lokomotiv Moszkva "régi szokás szerint" már 18.30-kor pályára lépett a BL-ben, ezúttal a francia Monaco próbálta felvenni a harcot az orosz téllel és a fővárosi csapattal. A 32. percben Izmajlov lövésével vezetést szereztek a hazaiak, majd a második félidőben hiába vette át az irányítást a Deschamps-csapat, a Moszkva Maminov révén növelte előnyét. Tíz perccel később azonban sikerült betalálnia a franciáknak is, és Morientes fejesgólja azt jelenti, hogy a hercegségbelieknek elég egy 1-0-s hazai siker a továbbjutáshoz a visszavágón.

A Celta-Arsenal összecsapás valóságos Edu-parádéval indult, az első órában ugyanis három Edu-gól is született: egy az egyik, kettő a másik oldalon. Mindkét csapatban játszik ugyanis egy Edu, a 79-es születésű vigóit teljes nevén Luis Eduardo Schmidtnek hívják, a londoniak brazilját pedig César Gasparnak (ő 78-ban született). A vendégeké a 18. percben szerzett vezetést az Arsenalnak, Pires szabadrúgását követően közelről kotorta a labdát a hálóba. Kilenc percre rá a "hazai Edu" egyenlített, mégpedig épp az egykori Arsenal-védő Silvinho baloldali pontrúgását fejelte Lehmann kapujába.

A második félidő 13. percében jött az Ágyús névrokon reagálása, aki két Celta-védőt becsapva szép szóló után volt eredményes. A spanyolok azonban újra egyenlítettek: Mosztovoj szögletét Sergio a földre fejelte, José Ignacio megszerezte a labdát, majd a kapuba továbbított, Lehmann csak beleérni tudott a lövésbe. Nem örülhettek azonban túl sokáig a hazai szurkolók, tíz perccel a vége előtt ugyanis az Henryval remekül összejátszó Pires lapos lökettel bevette Cavallero kapuját. Az Arsenal idegenbeli győzelme (és három gólja) után nyugodtan készülhet a visszavágóra.

A Bayern-Real rangadón egészen a 75. percig nem rezdültek meg a hálók, ekkor azonban a hazai drukkerek legnagyobb örömére igen: Pizarro a jobb oldalról Raúl Bravo mellett középre ívelt, a legmagasabbra ugró Makaay pedig 8 méterről szépen fejelt Casillas kapujába. Nyolc percre rá a sérüléséből visszatért Kahn óriási potyagólt kapott, Roby Carlos 26 méteres szabadrúgása ugyanis a hasa alatt vánszorgott be a kapuba. A döntetlen a királyi gárdának kedvez, persze a müncheniek Madridban is csodára lehetnek képesek.

A címvédő (és a Serie A-ban éllovas) Milan a "feltörekvő" cseh Sparta Praha otthonában nem volt képes gólt szerezni, de mivel mindez a hazaiaknak sem sikerült, kétesélyes lesz a milánói visszavágó.



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!