Ancelotti Milanja Van Bastenék nyomában

Az olasz sztárklubok évről évre jól szerepelnek a Bajnokok Ligájában, és természetesen a hazai pontvadászatban is rendre a közvetlen élmezőnyben találhatók. Ugyanabban a szezonban mindkét címet azonban eddig csak egy csapatnak sikerült elhódítani, és az AC Milannak 1994 után az idén ismét jó esélye van erre, hiszen utcahosszal vezet a bajnokságban, és egyelőre a BL-ben is megállíthatatlannak tűnik. A csapat játéka láttán sokan a Ruud Gullit-Frank Rijkaard-Marco van Basten fémjelezte, két BEK-et nyert gárdát emlegetik, és bizony joggal, hiszen bőven akad hasonlóság a két gárda között.

Az AC Milan az első forduló óta esélyeshez méltóan szerepel a bajnokságban, és kezdettől fogva tagja a vezető triónak. A piros-feketék sokáig ádáz küzdelmet vívtak az első helyért az AS Romával és a Juventus FC-vel, de mostanra úgy tűnik, a riválisok nem tudják tartani a lépést az egyre magasabb sebességi fokozatba kapcsolt milánóiakkal.

Carlo Ancelotti csapata az első 26 fordulóban mindössze egy vereséget szenvedett (az Udinese vitte el mindhárom pontot a Giuseppe Meazza stadionból, még karácsony előtt), a második legtöbb gólt rúgta, és a második legkevesebbet kapta (érdekesség, hogy mindkét műfajban az AS Roma előzi meg az ördögöket) és tíz ponttal gyűjtött többet, mint a második helyen álló fővárosiak. A kritikusok a szurkolókkal egyetértésben állítják, hogy az idei csapat jobb, mint a tavalyi, Bajnokok Ligája-győztes alakulat. De vajon miért?

Az egyik ok mindenképpen a nyáron igazolt játékosok tökéletes beilleszkedése. A két brazil, Cafú és Kaká nemcsak beépült a csapatba, de valódi húzóemberként futballozik hétről hétre, ami a kétszeres világbajnok, 34 éves jobbhátvéd esetében egyáltalán nem meglepetés, de ifjú honfitársától talán még a csapat vezetői sem vártak ilyen gyors áttörést. Kaká hamar háttérbe szorította Manuel Ruí Costát (Rivaldót pedig egyenesen Brazíliáig), és biztos tagja a kezdő csapatnak, amit szenzációs játékkal és számos góllal hálál meg (a bajnokságban 26 forduló után tíznél tart). Persze az is kell a sikerhez, hogy az új fiúk egy eleve jól működő csapatba érkeztek, mely talán jelenleg a legjobban összerakott gárda Európában (az Arsenal FC mellett).

A kapuban Dida helye megkérdőjelezhetetlen: a brazil csak akkor nem véd, ha sérült. Vagy ha nem lőnek neki kapura, ami nem ritka, hiszen olyan védelem teljesít előtte szolgálatot, amelyen kevés csatár tudja labdával áthámozni magát. Cafú, Paolo Maldini és Alessandro Nesta egyaránt a világ legjobbjai közé tartozik, a balhátvéd posztján pedig a nyáron a Laziótól igazolt Giuseppe Pancaro nyújt a tőle vártnál sokkal jobb teljesítményt. Pancarót ugyanis bevallottan a cserepadra, Kahaber Kaladze váltótársának igazolták, de a grúz sérülése miatt az erősen kopaszodó játékos a kezdő csapatban találta magát, és egyáltalán nem lóg ki a piros-feketék védelméből, ami nem kis dolog. Ha pedig valamilyen oknál fogva valamelyikük nem áll a mester rendelkezésére, Alessandro Costacurta kap szerepet, aki 38 éves kora ellenére, ha sorozatosan már nem is, de egy-egy találkozón megállja a helyét, évtizedes rutinja pedig sokat ér a csapatnak (Maldini és Costacurta együttesen több mint 1300 mérkőzést játszott eddig az AC Milanban!).

A középpályán Arrigo Sacchi találmányának továbbfejlesztett változata, a modern rombusz alakzat "működik", mégpedig legalább olyan hatékonysággal, mint a '80-as, '90-es évek fordulóján. Persze nem csoda, hogy Carlo Ancelotti jól emlékszik arra a formációra, hisz a legendás csapatnak maga is tagja volt, mégpedig épp a rombusz egyik csúcsaként.

Clarence Seedorf, Andrea Pirlo, és Gennaro Gattuso egyaránt világklasszis teljesítményt nyújt a szezonban (ráadásul mindhárman fáradhatatlanok, azaz szinte csere nélkül játsszák végig az egész idényt), Kakát pedig fentebb már méltattuk.

Csatárposzton akad a legtöbb problémája Ancelottinak, de persze ezek is meglehetősen kellemes gondok. Három támadója közül ugyanis csak kettőt küld egyszerre pályára (vagy csak egyet, de erre Ancelottinak engedélyt kell kérnie Silvio Berlusconi elnök-miniszterelnöktől - erre is volt már példa a szezon során), és nem könnyű eldönteni, melyikük kezdje a kispadon a meccset. Andrij Sevcsenko vezeti az olasz góllövőlistát, Filippo Inzaghi felépült sérüléséből, és kezdi visszanyerni régi formáját, Jon Dahl Tomasson pedig az utóbbi hetekben milánói tartózkodása legjobb periódusát éli.

A kezdő csapat tehát többé-kevésbé állandónak mondható, de sérülés vagy eltiltás esetén olyan futballisták várnak még bevetésre, mint Dario Simic, Martin Laursen, Massimo Ambrosini, Cristian Brocchi, Fernando Redondo, Ruí Costa vagy Serginho, így Ancelotti szinte nem tud hibázni a kezdő 11 kijelölésekor. Mindezt fényesen bizonyítják az eredmények, hiszen épp olyan nehéz elképzelni, hogy a csapat ne nyerje meg a bajnokságot, mint hogy ne jusson be a Bajnokok Ligája elődöntőjébe (a piros-feketék hazai pályán, hátrányból fordítva mosták le az RC Deportivót), ahol az FC Porto (vagy francia bravúr esetén az Olympique Lyon) lehet a fináléba vezető úton azt utolsó akadály Maldiniék előtt, és bizony egyik társulat sem tűnik verhetetlennek.

Nem úgy, mint a Milan.