1970: pénzfeldobással vesztett a Roma

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt április 22-én!

1970-ben ezen a napon dőlt el, hogy a Kupagyőztesek Európa-kupájának döntőjében melyik csapat lesz a Manchester City ellenfele. A versenynaptár szerint erre már egy héttel korábban sor került volna, hiszen az elődöntő visszavágóit 15-én játszották.

Az angol klub hazai pályán 5-1-re győzte le a nyugatnémet FC Schalke 04 csapatát, így 5-2-es összesítéssel került a bécsi fináléba. A másik ágon az olasz AS Roma és a lengyel Górnik Zabrze találkozott. Április 1-jén Rómában 80 000 néző előtt 1-1-es döntetlent játszott (gólszerző: Elvio Salvori, illetve Jan Banas) a két csapat, így a két héttel későbbi visszavágót óriási érdeklődés kísérte. Lengyel klub ugyanis korábban még nem jutott európai kupadöntőbe, így Chorzówban 90 000-en zarándokoltak ki a stadionba, hogy szemtanúi legyenek a történelmi eseménynek. Nos, erre azon az estén sem került sor...

A két csapat rendkívül izgalmas mérkőzést produkált, de nem tudták eldönteni, hogy melyikük lépjen tovább. Az olaszok Fabio Capello 9. percben szerzett tizenegyesgóljával egészen a találkozó utolsó pillanatáig nyerő és továbbjutó pozícióban voltak, ám akkor a spanyol játékvezető, Ortíz de Mendibil a lengyeleknek is megítélt egy büntetőt. A hatalmas betonteknőre síri csend borult, amelyet néhány másodperccel később egy hangrobbanás váltott, hiszen Wlodzimierz Lubanski bevette Alberto Ginulfi kapuját. 1-1 (csakúgy, mint Rómában), így következhetett a hosszabbítás!

Az olaszokat sokkolta az utolsó percben kapott gól, a hazaiak kedvence, Lubanski három perccel később ismét betalált. (Az egyik legeredményesebb lengyel csatár 19. európai kupamérkőzésén 15. gólját szerezte - a szerk.) A lengyelek mestere, Michal Matyas nem látott okot a változtatásra, kollégája, Heriberto Herrera ellenben kettős cserére szánta el magát, a 106. percben Renato Cappellinit La Rosa, Landinit Braglia váltotta. Az olaszok elkeseredetten támadtak, és erőfeszítéseiknek - mint egy jó filmben - az utolsó percben lett meg az eredménye, Scaratti kiegyenlített.

A szabályoknak megfelelően a hosszabbításban már nem számított az idegenben szerzett több gól, így a két csapatra harmadik, semleges helyszínen vívandó mérkőzés várt. Ezt játszották 35 évvel ezelőtt, a franciaországi Strasbourgban. (Nem volt ok nélküli a sietség, hiszen az osztrák fővárosban április 29-én már a döntő okán lett volna érdekelt az AS Roma vagy a Górnik Zabrze.) A két csapat küzdelmének hevességét a semleges helyszín sem csökkentette, továbbra is rendkívül kiegyenlített volt a párharc. A megszokott gólszerzők (Lubanski és Capello) tették a feladatukat, a lengyel a 42. percben vezetést szerzett, a jelenleg a Juventus FC-t gardírozó Capello pedig negyedórával később büntetőből egyenlített.

A La Meinau-stadion közönsége (15 000-en választották programul a lengyel-olasz csörtét) a rendes játékidőben és a hosszabbításban sem látott gólt, így a döntés Fortunára maradt. A szabályok szerint pénzfeldobás döntött, a francia játékvezető, Roger Machin és a szerencse pedig a Górniknak kedvezett. (Ezt megelőzően a KEK-ben utoljára 1964-ben a török Galatasaray SK és a keletnémet Aufbau Magdeburg párharcát döntötte el egy pénzérme - a szerk.). És még mondja valaki a ma bevett tizenegyespárbajra, hogy nem igazságos. 330 perc játék után egy pénzérme miatt alulmaradni, az volt?

Dévényi Zoltán