Botrány Bécsben, Husztiékat elverte a Lyon
2005. október 24. 08:32
Kilenc forduló kellett ahhoz a holland pontvadászatban, hogy az előző idény bajnokcsapata, a PSV Eindhoven ismét az élre ugorhasson. Ezen a játéknapon ugyanis a Philips-gyáriak 1-0-ra megnyerték az Ajax Amsterdam elleni rangadót, az élen álló Feyenoord pedig elszenvedte második vereségét, és így át kellett adnia az első helyet az Eindhovennek.
A PSV csupán két helyen változtatott a kezdő tizenegyén az AC Milan elleni BL-meccshez képest, a csatársorban ezúttal Jason Culina és Aruna Koné kapott helyet, akik a nemzetközi sorozatban nem léphetnek pályára, mivel túl későn igazolták őket. Az Ajaxnál érdekes módon éppen az FC Thun elleni mérkőzést két góljával eldöntő Anasztasziu maradt ki, helyette Ryan Babel volt a középcsatár. A találkozó meglehetősen kiegyenlített küzdelmet hozott, és akárhogyan is nézzük, a három pont sorsát egy bírói hiba döntötte el: Pieter Vink játékvezető "megette" Jefferson Farfán műesését, és tizenegyest ítélt, amit a PSV belga középpályása, Timmy Simons értékesített, és több gól nem született a találkozón.
Pár órával később a Feyenoord a szezont meglepően jól kezdő RKC Waalwijk vendége volt, és sokáig úgy tűnt, hogy örülhet az egy pontnak: a válogatott szélső, Romeo Castelen a 78. percben egalizálta a hazaiak vezető találatát. A rotterdamiak meg is elégedtek volna a döntetlennel, az RKC azonban nem, és az utolsó percben az előrehúzódó középhátvéd, Virgilio Teixeira találatával meg is nyerte a meccset. A védőnek 244 élvonalbeli mérkőzésén ez volt a negyedik gólja.
A Feyenoord így már csak harmadik, mivel az AZ Alkmaar is megelőzte: Louis van Gaal együttese megint gólzáport rendezett, ezúttal a Willem II-nek rúgott egy ötöst, és így kilenc találkozón összesen 30 gólt ért el.