Az MSV Duisburg az 1999-2000-es idény végén bekövetkezett kiesést követően négy éven keresztül hiába próbált visszakerülni az élvonalba, sőt az esetek többségében meglehetősen messze állt a feljutástól: rendre a középmezőnyben végzett a Bundesliga 2-ben. A legutóbbi pontvadászatban azonban megtört a jég, és a csapat szinte végig az első három helyen tartózkodott - végül pedig az ezüstérmet szerezte meg.
A feljutás okozta eufória azonban nem tartott sokáig, hiszen az egyesület elnöke, Walter Hellmich, aki a klub újbóli felemelkedésének egyik fő letéteményese volt, kijelentette: a Duisburg nemcsak hogy szeretne megkapaszkodni az elitben, de pár éven belül stabil középcsapattá akar válni.
Ennek érdekében aztán a játékoskeret jelentősen átalakult, ami egyébként a korábbi, másodosztályú években is jellemző volt az MSV-ra. Összesen hét labdarúgó távozott az egyesülettől, mégpedig mindegyikük ingyen, vagyis nem tartottak rájuk igényt, de hogy valóban nem kiemelkedő játékosokról volt szó, azt az is bizonyítja, hogy mindannyian alacsonyabb osztályú klubokban folytatták.
Nem mintha az érkezők között olyan sok sztár lett volna: a kilenc új szerzemény közül nyolcért egyetlen eurót sem kellett fizetni, csupán a Dynamo Dresdentől megvett szlovén támadó, Klemen Lavric került pénzbe, pontosan 750 ezer euróba.
Az érkezők közül egyébként öten voltak, akik az előző szezonban az élvonalban futballoztak, de Razundara Tjikuzunak, Uwe Möhrlének és Tobias Willinek nem volt sok sikerélményben része, hiszen előző két labdarúgó a Hansa Rostockkal, utóbbi pedig az SC Freiburggal esett ki a Bundesligából. Marino Biliskovot a VfL Wolfsburg, Markus Hausweilert pedig a Borussia Mönchengladbach engedte el, és mindketten abban bíztak, hogy a Zebráknál több játéklehetőséget kaphatnak, mint előző csapatuknál. Mike Rietpietsch és Kai Michalke számára viszont a Duisburg a nagy visszatérés lehetőséget jelentette, hiszen előbbi focista utoljára 2001-ben, utóbbi pedig 2003-ban szerepelt az élvonalban.
Az első játéknapon mindenesetre "csak" négy új szerzemény szerepelt a kezdők között, a későbbiekben azonban a többieket is szép sorban bevetették, miközben Meier kereste az ideális összeállítást, illetve taktikát. Az idényt a duisburgiak még 4-4-2-es felállásban kezdték, hogy az 1. FC Kaiserslautern elleni 5-3-as vereség után átálljanak a 4-3-3-ra.
Később Meier kipróbálta a középpályán a mostanában oly divatos rombusz alakzatot is, a dán Thomas Baelummal az elősöprögető szerepkörében, és talán ez tűnt a legbiztatóbbnak, hiszen ezen felállásnak köszönhetően sikerült legyőzni az 1. FC Nürnberget. A Bayern Münchentől azonban 4-0-ra kikapott a csapat, így Meier megint változtatott, és átállt a három hátvédes szisztémára - kevés sikerrel.
A Nürnbergen kívül még a Wolfsburgot sikerült legyőzniük a kék-fehéreknek, és 15 forduló után az utolsó előtti helyet foglalták el a tabellán, vagyis az eredmények alapján akár veszélyben is lehetett volna Meier állása - azonban a szakember tett arról, hogy ettől függetlenül is kirúgják.
Történt ugyanis, hogy az 1. FC Köln elleni, korábbról elmaradt találkozón, amely a kiesés elleni küzdelemben sorsdöntőnek ígérkezett, óriási butaságot követett el. A mérkőzés hajrájában 1-1-es állásnál a labda kigurult az oldalvonal mellé, és a kölniek támadója, Albert Streit rohant oda elvégezni a bedobást, Meier azonban nem engedte a játékszerhez. A felek egymással szemben álltak, amikor Meier tett egy fejelő mozdulatot, majd hanyatt vágta magát, eljátszva, hogy a focista tettlegességre vetemedett - és a játékvezető ki is állította Streitet!
A televíziós felvételeken azonban tisztán látszott, hogy Meier volt a "hunyó", és a duisburgi vezetőség egy napra rá előbb csak felfüggesztette a trénert, majd szerződést is bontott vele, hiszen a DFB-től súlyos büntetés volt várható. Az utolsó két idei bajnokin Meier pályaedzője, az egykori válogatott középpályás, Heiko Scholz ült a kispadon, de Hellmich (aki sportigazgató híján a szakmai döntésekért is felelős az egyesületnél) máris megkezdte az új vezetőedző keresését, és a megoldást Jürgen Kohlerben látja, aki még egyetlen klubnál sem dolgozott vezetőedzőként: korábban a német utánpótlás-válogatottat irányította, majd a Bayer Leverkusen sportigazgatója volt egy rövid ideig.