A majdnem 14 ezer válaszadó 68,8 százaléka véli úgy, hogy a Real elkényeztetett csillagai a felelősek a betliért, és nekik kéne elhagynia a spanyol fővárost, hogy pozitív változás következzen a csapat életében.
Érdekes módon a másik három opcióból a "minden jó, ahogyan van" volt a legnépszerűbb, igaz, az nem derül ki, hogy az 1997 szavazóból mennyi volt a Barcelona kárörvendő szimpatizánsa.
Florentino Perez, a klub elnöke évek óta gyakorlatilag mindenkit megvett, aki aranylabdásnak mondhatja magát, és sokáig kínosan ügyelt arra, hogy nehogy védekező játékos érkezzen a Bernabéuba, hogy ez az üzleti politika nem mindenkinek nyerte el a tetszését, azt jól példázza, hogy 1712-en klikkeltek a nevére.
A legkevesebben Wanderley Luxemburgót tartják a bűnbaknak, a brazil tréner már a harmadik edző, Camacho és Remón után, aki megpróbálja gatyába rázni a Realt, és eleinte ez remekül ment neki, hiszen volt, hogy hét perc alatt is győzni tudott a madridi sztárgárda.
Később aztán ő is kénytelen volt szembesülni azzal, hogy nem csak móka és kacagás az élet a Real kispadján ülve, ennek ellenére sokan úgy vélik, hogy ha a következő szezonban is hagyják őt dolgozni, akkor annak meglesz az eredménye.
A végeredmény | ||
Búcsúzott a BL-től, így könnyen lehet, hogy idén sem nyer trófeát a Real Madrid. | ||
Ön szerint ki távozzon a Bernabeuból? | ||
1. Az elkényeztetett sztárok | 9543 | 68.8% |
2. Senki, minden jó, ahogyan van | 1997 | 14.4% |
3. Florentino Perez | 1712 | 12.3% |
4. Luxemburgo mester | 616 | 4.4 % |
Összesen: | 13868 |