Vágólapra másolva!
Már a negyeddöntőknél tartanak az európai kupák, és a nemzeti bajnokságok is kezdenek a célegyenesbe fordulni - fokozódnak az izgalmak, és egyre nehezebb kiválasztani a hét álomcsapatát. Az Arsenal FC mindenesetre megint kitett magáért, hiszen két focistát is ad a tizenegybe, de a spanyolok sem panaszkodhatnak a maguk három játékosával.
Grégory Coupet (francia, Olympique Lyon): A gall együttes a múlt héten mindkét mérkőzését kapott gól nélkül abszolválta, ami elsősorban az AC Milan ellen számított bravúrnak. A BL-ben Coupet többször is megtréfálta Andrij Sevcsenkót, de a hét végi, ES Troyes elleni bajnokin is több fantasztikus védést bemutatott.
Olivier Tebily (elefántcsontparti, Birmingham City): A hét vége egyik legnagyobb meglepetése a Chelsea pontvesztése volt, hiszen a Birmingham City az elmúlt hetekben beleszaladt néhány nagy vereségbe. A listavezető ellen azonban kiválóan védekezett a csapat, és a jobbhátvéd Tebily különösen jól futballozott, a birminghamiek egyetlen kapura lövése is az ő nevéhez fűződött.Ion Ansotegi (spanyol, Real Sociedad): A baszk gárda a Málaga CF elleni kiesési rangadó megnyerésével közelebb került az áhított bennmaradáshoz, és a találkozó főhőse a csapat saját nevelésű középhátvédje, Ansotegi volt. A fiatal bekknek ez még csak a hetedik találkozója volt az élvonalban, de sikerült megszereznie első találatát, és kiválóan futballozott.Matías Lequi (argentin, Celta Vigo): A galíciai gárda idegenben gyűjtötte be a három pontot az Atlético Madrid ellenében, mégpedig kapott gól nélkül, ami már önmagában is dicséret a védelemnek. Az argentin középhátvéd azonban nem csak a saját kapuja előtt tűnt fel, hanem az ellenfélénél is, hiszen ő fejelte együttese első találatát.Mariano Pernía (argentin, Getafe CF): A kis madridi egyesület balhátvédje valószínűleg a legeredményesebb futballista ezen a poszton manapság. Ugyan góljai egy részét tizenegyesből érte el, de a hét végén az Osasuna ellen például akcióból volt eredményes, és ez már a nyolcadik találata volt az idényben - ráadásul ezúttal még egy gólpasszt is adott.
Dejan Stankovic (szerb, FC Internazionale): Az Inter keretének erősségét jól jelzi, hogy a gárda a múlt heti két meccsén szinte teljesen különböző tizeneggyel állt ki. Az erősebbnek tartott formáció persze a Villarreal CF elleni BL-mérkőzésen szerepelt, és ezen találkozón Stankovic volt a mezőny legjobbja, két gólpasszal járult hozzá együttese 2-1-es győzelméhez.Francesc Fabregas (spanyol, Arsenal FC): A fiatal spanyol középpályás az utóbbi hetekben olyan teljesítményt nyújt, mintha rutinos öreg róka lenne, és ez különösen igaz volt a Juventus elleni BL-meccsre. Fabregas ezen a találkozón fantasztikusan játszott, ráadásul a tőle megszokott védőmunka mellett a támadásokból is kivette a részét, szerzett egy gólt, és adott egy gólpasszt is.Xabi Alonso (spanyol, Liverpool FC): A Vörösök a kiesés ellen küzdő West Bromwich Albion ellen magabiztosan hozták a három pontot, és a találkozó után elsősorban Djibril Cissé teljesítményét emelték ki, pedig Alonso legalább olyan hasznosan futballozott. Pazar mezőnymunkája mellett a második liverpooli gól előtt olyan indítást adott Cissének, ami egészen fantasztikus volt.Gary O'Neil (angol, Portsmouth FC): Úgy látszik, a Pompeynél valóban komolyan gondolták, hogy megpróbálnak megkapaszkodni a legjobbak között, hiszen a nemrég még kilátástalan helyzetben lévő gárda sorozatban harmadik bajnokiját nyerte meg. A Fulham ellen a bal oldali középpályás, O'Neil két gólt is szerzett.
Thierry Henry (francia, Arsenal FC): Az Ágyúsok támadója pazar formában van mostanában, és mind a BL-ben, mind a bajnokságban ontja a gólokat. A nemzetközi porondon a Juventus FC elleni mérkőzésen volt eredményes, majd a hét végi bajnokin az Aston Villa ellen talált be kétszer is, ezen kívül még egy gólpassz is fűződött a nevéhez, és a birminghami védők nem sok mindent tudtak kezdeni vele.Pauleta (portugál, Paris Saint-Germain): A párizsi együttes még mindig nem tett le arról, hogy kiharcolja a nemzetközi kupában való szereplést, és a Ligue 1 középmezőnye olyan szoros, hogy ez nem is esélytelen a számára. A második helyezett Girondins Bordeaux legyőzése mindenesetre közelebb vitte a célhoz a PSG-t, és ezt a csapat elsősorban Pauletának köszönheti, aki mesterhármast vágott - és így már húsz gólnál jár a szezonban.




Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!