Both József: Borzalmas a futballszemléletünk

Május 3-án Oroszország ellen kezdi meg szereplését az Európa-bajnokság nyolcas döntőjében az U17-es magyar labdarúgó-válogatott, amely meggyőző fölénnyel utasította maga mögé vetélytársait a portugáliai selejtezőtornán. Both József szövetségi edző a legjobb négy közé várja együttesét, a magyar labdarúgás jelenlegi helyzetét azonban meglehetősen tragikusnak látja, és mint az alábbi interjúból kiderül, sokakal ellentétben csapata jó szereplésében sem látja a felemelkedés zálogát.

- Kezdjük a kikerülhetetlen kérdéssel: meddig juthat el a válogatott Luxemburgban?
- Azzal, hogy bekerültünk a nyolcas döntőbe, már óriási dolgot vittünk véghez. Mindenképpen szeretnénk a legjobb négy közé jutni, ennél többet azonban nem tudok mondani, majd az első három meccs után kiderül, milyen játékerőt képviselünk a mezőnyben.

- Mi lesz a menetrend az Eb rajtjáig?
- Mivel rengeteg a bajnoki elmaradás, 24-ig a klubjukban készülnek a játékosok, majd egy hétig Tatán edzőtáborozunk, onnan indulunk Luxemburgba. Mivel a fiúk mostanában sokat játszottak, csupán egy felkészülési mérkőzést tervezek.

- Lesz valamilyen változás a keretben a selejtezőtornához képest?
- Ha nem jön közbe semmi, ugyanaz a 18 ember utazik Luxemburgba, mint akik Portugáliában is ott voltak. Vannak kisebb egészségügyi problémáink, de reméljük, a kezdésre minden rendbe jön.

- Mit lehet tudni a csoportbeli ellenfelekről?
- Az oroszok ellen kezdünk, ők igen sokat áldoznak a labdarúgásra, és nagyon tudatosak, főként a Szpartak Moszkvára épül a csapatuk, ahogy az ukrán válogatott a Dinamo Kijevre. Az angolok és az olaszok ellenében jutottak tovább, olyan rosszak tehát nem lehetnek. A sokak által leszólt Luxemburg nemrégiben idegenben 5-5-ös döntetlent játszott a belgákkal, akik szintén ott vannak a nyolc között. A spanyolokat nem kell bemutatni, a portugálokkal együtt mindig is a világ élvonalába tartozott az utánpótlásuk.

- A másik csoportból kinek a továbbjutására számít?
- Lángész, aki eltalálja, hogy a belgák, a csehek, a németek és szerbek közül kik lesznek ott az elődöntőben. Én egyelőre inkább a saját csapatommal foglalkozom.

- A portugáliai selejtezőn elért impozáns eredmény sokakat pozitív meglepetésként ért. Mivel emelkedett ki a válogatott ilyen látványosan a riválisai közül?
- Az eredmény csak azért hatott a meglepetés erejével, mert Magyarországon nagyon kevesen figyelnek oda az utánpótlásra. Ez a csapat négy éve épül, az edzők képzésével párhuzamosan elindult egy magasabb színvonalú szakmai munka. A társaság tudatosan kiválasztott játékosokból áll össze, bárki bármit mond, ez a csapat az azóta támogatók nélkül maradt Bozsik-program első gyümölcse. A siker másik kulcsa az, hogy az elmúlt másfél évben rengeteg nemzetközi meccset játszottunk, sok tapasztalatot gyűjtöttek a játékosok.

- Egy interjúban az Aranycsapathoz hasonlította az U17-eseket. Mire gondolt pontosan?
- Arra, hogy én elsősorban a játékosok kreativitására, az egyéniségre építek. Ennélfogva kezdetben nem is csapatot kerestem, hanem tehetségeket, majd őket próbáltam összerakni egy együttessé. Nagyon sok olyan játékosunk van, aki bárhol megállná a helyét a világban.

- És mit lehetne tenni annak érdekében, hogy ez meg is valósuljon?
- Még több nemzetközi tapasztalatot kell szerezniük. Meggyőződésem, hogy a fiatal labdarúgóknak járniuk kell a világot, mint régen a céheseknek, és akkor eldőlhet, hogy mire jó a tehetségük. Ami Magyarországon az edzéseken és a mérkőzéseken folyik, az édeskevés, ám idővel talán sikerülhet a magyar bajnokságnál magasabb színvonalú helyre kerülniük. Persze reménykedhetünk, hogy egyszer majd érdemes lesz itthon maradni, de addig még rengeteg időnek kell eltelnie.

- A jó utánpótlás-nevelés, gondolom, sokat segíthet ebben. Mennyiben igényel más edzői eszközöket a gyerekek képzése?
- Ez egy másik világ, hiszen vannak életkori sajátosságok, és van egy tanulási folyamat, amelyet követni kell. Egyszerűen nem lehet lépcsőfokokat átugrani, ahogy az nálunk történt és történik sok esetben most, bár némi pozitív változás azért tapasztalható.

- Milyen lépcsőfokok maradnak ki?
- Ahelyett, hogy a hiányosságok kijavítására koncentrálnának, állandóan különféle tornákon versenyeztetik a gyerekeket, akik így aztán képzetlenül kerülnek át a felnőttcsapatokhoz. Pedig a mérkőzés csak egy eszköz, a játékosoknak bőven elég lenne 16-17 éves korukban hozzászokniuk a tétmeccsekhez. A gyerekeknek komplex képzést kell nyújtani, aminek a személyiségfejlesztés a legfontosabb része. A futball tanításáról lenne szó, nálunk azonban sokáig a kondicionális edzésre fektették a hangsúlyt.

- Érdekes, amit mond, hiszen a közhiedelem szerint egy átlagos magyar futballista leginkább talán erőnlétben marad el a nemzetközi szinttől.
- Őrült, aki azt állítja, hogy a magyar focisták nem tudnak futni. Sajnos futballozni nem tudnak. Meg kell nézni a teszteket, meg kell kérdezni a szakembereket, ők is csak azt mondhatják, hogy semmilyen erőnléti lemaradásunk nincs. Edzéseken orrba-szájba futtatják a futballistákat, ahelyett, hogy megtanítanák őket a labdával bánni. Ám a magyarok már csak ilyenek, hajtogatják a magukét, akkor is, ha nem értenek hozzá.

- Utánpótlásszinten az elmúlt húsz évben úgy-ahogy tartottuk a lépést, ellentétben a nagyválogatottal. Kívülről úgy tűnik, hogy éppen akkor rekednek meg a fejlődésben a játékosaink, amikor a tehetséges ígéretből érett futballistává kéne válniuk.
- Ezt nem így látom.

- A mostani U17-es eredmények alapján pariban vagyunk az európai elittel...
- Dehogy vagyunk! Hiába nyer akár Európa-bajnoki aranyérmet az U17-es válogatott, ez nem pótolja a futballkultúrát. A 89-es korosztályt is teljes keresztmetszetében kell összehasonlítani az ellenfelekkel. Nem csak azt a 25 játékost, aki a válogatott keretét adja, hanem a többi ezret, akik majd a jövőben megtöltik a pályákat az NB I-től az NB III-ig. 12-19 éves korig legalább 200 ezer gyereknek kéne itthon futballoznia, hogy valódi egyenlőségről beszélhessünk.

- Érthető, amit mond, de a korosztályos csapatok legalább eljutnak olykor a világversenyekre...
- Mert az ellenfelek nem erre mennek rá, tudják, hogy nem ez a fontos. Ahol van igazi futballkultúra, ott a versenyeztetés csak egy eszköz a sok közül. Nálunk viszont vérre megy. Ha esetleg Luxemburgban nem jön ki az eredmény, mindenki csalódásról, a remény újabb elvesztéséről fog majd beszélni. Borzalmas a mi szemléletünk.

- Lát esélyt arra, hogy az agárdihoz hasonló utánpótlásképző központok létesüljenek?
- Az lenne a minimum, hogy minden élvonalbeli csapatnak legyen akadémiája, de továbbra is inkább megveszik a huszadrangú külföldi játékosokat, mint hogy erre áldozzanak. Kétségtelenül pénzbe kerül az utánpótlásképzés, de mégsem olyan sokba, mint azt gondolják, inkább hozzáértés és szeretet kérdése ez. Sajnos kevés a labdarúgás iránti alázat mifelénk.

- Mennyire közvetlen a kapcsolata a válogatott alapját adó agárdiakkal?
- Napi kapcsolatban vagyunk, én pedig szívesen segítek ott, ahol elfogadnak. Agárdra élmény menni, fantasztikus légkörben zajlik a munka, de el kell mondanom, hogy nem az egyetlen hely, ahol tehetséges játékosokat nevelnek. Több mint száz játékost kísérek figyelemmel, néhányukkal közülük sérülés miatt nem számolhatok az Eb-n. Említhetném például Győrt, Debrecent vagy Újpestet.

- Szeretne még valaha felnőttcsapatnál dolgozni?
- Egyáltalán nincsen ilyen ambícióm. Nincs időm kivárni, amíg érdemes lenne.

Bordás Gábor