Kigyógyult a Torres-függőségből az Atlético

Amióta az Atlético Madrid 2002-ben feljutott a Primera Divisiónba, minden egyes idényben Fernando Torres volt az együttes házi gólkirálya. Sokak szerint a fővárosi csapat éppen azért nem tudott komolyan versenyben maradni a dobogós helyezésekért az élvonalban, mert túlságosan is függött legjobb játékosától - de úgy tűnik, hogy ebben a szezonban ez a "Torres-függőség" már a múlté.

Az Atlético az FC Barcelona és a Real Madrid után a legsikeresebb spanyol egyesületnek számít: a klub kilencszer nyert bajnoki aranyérmet, ugyanennyiszer hódítotte el a Spanyol Kupát, de nyert KEK-et és Világkupát is (utóbbit anélkül, hogy a BEK-ben az élen végzett volna, mivel a legrangosabb európai kupasorozatban a madridiakat legyőző Bayern München nem állt ki a trófeáért). A "matracosok" utolsó sikere azonban 1996-ra datálható, amikor a csapat a bajnoki címet és a kupát is elhódította, négy évvel később viszont nagy meglepetésre kiesett a legjobbak közül.

A feljutás két idényébe telt a csapatnak, és amikor a 2002-2003-as idényben az Atlético megint a legjobbak között szerepelhetett, Fernando Torres már a keret tagja volt - és azóta tulajdonképpen ő számít a csapat első számú támadójának. Első élvonalbeli szezonjában 18 esztendősen 13 találatot ért el, ami a gárda góljainak egynegyedét jelentette, de a következő két szezonban még inkább rajta múlott a csapat eredményessége. A 2003-2004-es bajnokságban ment neki a legjobban a játék, akkor 19 gólt vágott (ez az Atlético összes találatának 37 százaléka volt), a rá következő bajnokságban pedig 16 dugóig jutott, ami az összes Atlético-gól 40 százalékát jelentette. A legutóbbi bajnokságban megint "csak" 13 alkalommal talált be, ami a gólok 28 százaléka volt.

Még jobban jelzi az Atlético Torres-függőségét az a tény, hogy a madridiak éppen abban a szezonban végeztek a legjobban, amikor a csatár a legeredményesebb volt: a 2003-2004-es bajnokságban Torres 19 gólt ért el, a klub pedig a hetedik helyet szerezte meg. De az is jellemző, hogy a csapat szinte csak akkor tudott nyerni, ha Torres is betalált, a 2003-2004-es és a 2004-2005-ös pontvadászatban is mindössze három olyan győzelme volt az Atléticónak, amikor a válogatott támadó nem volt eredményes. Ez a szám a legutóbbi idényben ötre módosult, de a spanyol sportsajtóban általános volt a vélekedés, hogy a madridiak még mindig túlságosan függenek Torrestől.

A nyáron a klubhoz érkezett mexikói mester, Javier Aguirre ezen szeretett volna változtatni, és minden bizonnyal ez is közrejátszott abban, hogy az egyesület két vérbeli csatárt is szerződtetett: Mista a Valencia CF-től, a fiatal argentin Sergio Agüero pedig az Independientétől érkezett. Fernando Torres ezzel együtt még mindig alapembernek számít, és az első fordulóban a gárda az ő góljával nyert a Racing Santander ellen, de azóta egyszer sem talált be - a csapat viszont jól szerepel, és öt forduló után az ötödik helyen áll. Sőt, a legnagyobb győzelmét éppen akkor aratta, amikor Torres nem lépett pályára - a válogatott focista nélkül verte idegenben az Athletic Bilbaót.