Kis pénz - kis foci, nagy pénz - nagy foci

Még az ötvenes évek közepén, az álamatőrizmus időszakában szállóigévé vált a mondás, Puskás Ferenc mondata: "Kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci!" Hogyan vélekedett Puskás önmagáról, kortársai pedig róla.

• Nézzen Puskás-gólokat!

"1927. áprilisában születtem Kispesten, ami akkor még csak egy Budapesthez tartozó falu volt, nagyon szerény házakkal. A családom egy picike lakásban élt, nagyon közel a Kispest pályájához. A környező utcákban nyüzsögtek a gyerekek. Nem volt nagy különbség köztünk. Mindenki szegény volt, s a szülők közül csak kevesen engedhették meg maguknak, hogy játékokat vegyenek. Ám a foci fantasztikus és olcsó mulatságot jelentett számunkra. Anyám később azt állította, hogy amint felálltam - lehettem vagy tíz hónapos -, már belerúgtam a labdába" - mondta a "Egy legenda életre kel" című életregényben.

A Rogan Taylor által írt, Dénes Tamás és Jamrich Klára által fordított könyvben számtalan érdekességre lehet bukkanni.

"Mi, a környékbeli srácok mindig együtt voltunk napkeltétől napnyugtáig. ...minden időnket a grundon töltöttük. Egész Budapest tele volt akkoriban a "mienkhez" hasonló üres telkekkel, s ezeken temérdek kölyök futballozott. Nem mindig volt cipőnk, előfordult, hogy mezítláb játszottunk. Gyakran igazi labdánk sem volt, s ha másra nem futotta, valaki csinált egy rongylabdát vagy loptunk valahonnan egy kicsi teniszlabdát. Ehhez tudtunk hozzájutni. Csapatokat alkottunk és áthívtunk más utcákból jött gyerekeket ellenfélnek. Nagyon komoly csaták voltak ezek, a játékban nem ismertünk tréfát. Mindenki úgy hajtott, mintha az élete függne a győzelemtől. Vagy még több: a csapat, a grund, a barátok becsülete."

Puskás Ferenc 1943-ban, tizenhat évesen debütált a Kispest első osztályú profi csapatába. "tulajdonképpen nagyon szerencsés voltam, hogy fiatal korom miatt nem kaptam behívót. Bizonyos értelemben a foci védett meg a háború borzalmaitól. Annyira lekötött a játék, hogy sokszor megfeledkeztem a bajokról. Visszatekintve, pontosan tudom, hogy milyen sokat köszönhetek ezért is a labdarúgásnak."

Képgaléria a futball-legendáról

"A klubban, a játékosok között úgy éreztem magam, mintha egy nagy családban lennék. Egészen más volt akkor, mint ahogy ez manapság működik. Úgy tűnik, a mai játékból kiveszett az igazi barátság. Megváltozott a világ. A játékosok edzenek, elvégzik a munkájukat, utána hazamennek. Igen, a munkájukat - ez a lényeg! Az én időmben edzés után sokszor együtt maradtunk. Beszélgettünk, viccelődtünk, fröccsöztünk, megettünk pár szál kolbászt."

S nem lehetett megkerülni a legendás londoni 6-3-at sem.

"Az angolok elleni 1953-as mérkőzésből életem legkedvesebb gólja lett a harmadik, a hátrahúzós. Mindenki azt hitte, hogy ez begyakorolt mozdulat, de ez nem igaz. Egyszerű reflexmozdulat volt. A játékom nem volt tele trükkökkel, az egyszerű megoldásokat szerettem, a gyors, szimpla mozdulatokat. Mindenkinek nagyon tetszett ez a gól - valószínűleg ez az, amire a legtöbben emlékeznek -, de az igazság az, hogy kénytelen voltam gyorsan cselekedni, különben Billy Wright elgázolt volna.

Budapesten csodálatos volt a fogadtatás. Több mint egymillió ember hömpölygött a Keleti pályaudvar körül. Párt- és sportvezetők mondtak beszédeket, az egész nemzet együtt ünnepelt. Bár mind fáradtak voltunk és alig vártuk, hogy a családunknál legyünk a hosszú út után, nagy-nagy büszkeséget éreztünk azért, mert ennyire jól játszott a csapat. Én csapatkapitányként különösen boldog voltam."

A címben idézett mondat 1952. szeptember 20-án hangzott el, a magyar válogatott Európa-kupa-mérkőzésen a berni Wankdorf-stadionban lépett pályára Svájc ellen. Negyedóra elteltével az esélytelenebb Svájc már 2-0-ra vezetett, amikor Puskás az oldalvonalnál megkérdezte Sebes Gusztáv szövetségi kapitányt, nem lenne-e kis pénz a csapat számára. Az elutasító válasz után hangzott el: "Kis pénz - kis foci, nagy pénz - nagy foci." Félidőben összeült a válságstáb, lett "prémium", nyert a magyar válogatott...

1952. szeptember 20.
Európa-kupa-mérkőzés

Svájc - Magyarország 2-4 (2-2)
Bern, Wankdorf-stadion, 35 ezer néző
v.: Ellis (angol)
Svájc: Jucker, Neukom, Kernen, Casali II, Hügi I, Koch, Ballaman, Bader, Hügi II, Pasteur , Fatton (Frosio, 69.)
Magyarország: Grosics, Buzánszky, Lóránt, Lantos, Bozsik, Zakariás, Budai II, Kocsis, Palotás (Hidegkuti, 31.), Puskás, Czibor
gól: Hügi II (5.), Fatton (11.), illetve Puskás (36.), Puskás (45.), Kocsis (65.), Hidegkuti (74.)

"Esős idő volt, a pálya felázva, csupa pocsolya. Mindenki csúszkált, bukdácsolt, a passzok, a lövések a latyakba ragadtak, vagy el-fölcsúsztak, falsul kipenderültek. Egyedül Puskás nem látszott tudomást venni a rossz talajról. Átadásai, szöktetései hajszálpontosak, minden bombája életveszélyes volt. Zelk, a költő és szurkoló a mérkőzés után megkérdezte tőle a presszóban: - Mondja, Öcsikém! Hogyan lehet az, hogy a többiek labdái rendre a tócsába fulladtak, vagy messzire elszállnak, a magáé meg mindig épp a víz színén siklik el? Hogyan csinálja? Mi ennek a technikája?

- Úgy kell rúgni, művészkém - kacsintott a csatár -, szóval úgy kell rúgni, vagyis így kell tudni rúgni. Puskás ezen kevesek közé tartozott, akik ezt is tudták" - áll Zsolt Róbert "Puskás Öcsi" című könyvében.

1956-ban, a Budapesti Honvéd négy hónapos nyugat-európai és dél-amerikai túrája során érlelődött meg a disszidálás gondolata. Annak ellenére, hogy a csapatból már nem Puskás kapta a legjobb ajánlatokat, Öcsi (akit eltiltással fenyegettek) végül nem tért haza. "Majdnem harmincévesen úgy éreztem, hogy az eltiltás a futballpályafutásom halálos ítéletét jelenti. Azt gondoltam, lehet, hogy életemben soha többet nem rúgok labdába komoly mérkőzésen. Megmondtam nekik, ebből nem kérek, a viszontlátásra."

De hogyan is került Puskás a spanyol Real Madridhoz? "A Honvéd 1956. decemberében barátságos meccset játszott a Real ellen. Jól hajtottak a fiúk. 5:5 lett az eredmény. A mérkőzés alatt mellettem ült Santiago Bernebeu, a klub világhírű elnöke, aki a mérkőzés után technikai igazgatónak szerződtetett. Első dolgom volt, hogy az elnöknek erősítést ajánlottam. Kérdeznie sem kellett, kire gondolok. Puskás akkor Olaszországban élt, szerencsére a Realt a Milannal sorolták össze az Európa Kupában, s engem küldtek megfigyelőnek a Milan bajnoki meccsére, Bolognába. Odahívtam Öcsit, akin 18 kg súlyfelesleg volt. Hát először ezt kellett ledolgozni. Öcsi ekkor bizonyította be, hogy milyen nagyszerű sportember, s hogy megérdemli azt a címet: a világ egyik legjobb játékosa. Fogcsikorgatva küzdött, hogy visszanyerje versenysúlyát. Két hónap alatt sikerült!" - nyilatkozta Östreicher Emil a Hámori Tibor által írt "Legenda és valóság" című könyvben.

"Nagyon büszke voltam arra, hogy egészen negyvenéves koromig játszottam, különösen akkor, amikor visszaemlékeztem arra, hogy már egy évtizeddel korábban sokan leírtak" - emlékezett Puskás.