Kis pénz - kis foci, nagy pénz - nagy foci

Még az ötvenes évek közepén, az álamatőrizmus időszakában szállóigévé vált a mondás, Puskás Ferenc mondata: "Kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci!" Hogyan vélekedett Puskás önmagáról, kortársai pedig róla.

"Én nem láthattam őt játszani, csupán egyszer, 1981-ben, hogy úgy mondjam, post festam, amikor 56 után először visszajött Magyarországra, és rendeztek neki egy díszmérkőzést a Népstadionban. A rendszer mintegy megbocsátotta, hogy nagy fia elhagyta 56-ban, örült, hogy Puskás legitimálja őt, emlékszem az ez ügyben mondott sok megrohadt kádárista mondatra, amely, a rendszer alkatának megfelelően, mondott is valamit, meg nem is.

Puskás akkor már ötvennégy éves volt, világnagy pocakkal, tulajdonképpen önmaga paródiája, mondhatni, ezen a túlsúlyos módon korszerű, amit, a parodisztikusságot, nem is fedett el a 100 000 ember nosztalgiája, mert ez már a nyolcvanas évek józan vagy ironikus nosztalgiája volt, a csodálat és a csúfondárosság keveréke.

Ám amikor Puskás egyszer avval a bizonyos legendás bal lábával úgy indította a szélsőt, hogy a labda negyvenméteres röppálya után, a hátvéd frizuráját borzolva esett a hátvéd mögé, úgy, hogy a szélső éppen akkor ért, lépett oda, s evvel a lépéssel azonnal behozhatatlan előnyre tett szert, akkor a 100 000 fáradt embernek elakadt a lélegzete: színről színre megjelent előttük, akár egy angyal, az emberi zsenialitás. (Ezeket a hosszú átadásokat eredményesen lehet gyakorolni, minél többet, annál jobban tudja az ember. Én ott fölmértem, tehetséges, ötödosztályú futballista, hogy nekem körülbelül 357 év gyakorlás kéne ahhoz, hogy ezt tudjam.)" - Esterházy Péter: Puskás, Gödel, passz (Élet és Irodalom, XLIV. évfolyam, 4. szám, 2000. január 28)

Képgaléria a futball-legendáról

"Ha egyszer belerúgott a labdába, abból két gól lett." - Czibor Zoltán - Puskás című könyv - 2005

"Azt mondta nekem az igazgató: fiam, te nem fogsz leérettségizni. Csakhogy én készen álltam a válasszal: Puskás Ferenc sem érettségizett le, mégis az egész világ őt ünnepli." - Koós János - Puskás című könyv - 2005

"Játékosként és emberként is tízes. Minden magyarnak segített, olyan volt a magyaroknak, mint egy nagykövetség. A pénzét rájuk költötte." - Alfredo di Stefano - Puskás című könyv - 2005

"Emberi tulajdonságai, szociális érzékenysége és segítőkészsége a század egyik legnagyobb egyéniségévé tették - a pályán és azonkívül egyaránt." - Lennart Johansson - Puskás című könyv - 2005

"Hogy mi fogott meg benne először? A vidámsága. Optimista volt, semmiből sem csinált problémát, hihetetlenül mulatságos, és nagyon éles eszű fiú volt." - Puskás Ferencné - Puskás című könyv - 2005

"Általában pedig, ha komolyan gondoljuk azt, hogy Puskás Ferenc nemzeti kincs, meg hogy a nemzeti legendárium része, akkor jobban kellene védeni ezeket a kincseket. A magyar futballból még mindig remekül meg lehet élni, noha már réges-rég valahol a világ gyengén jegyzett futballnemzetei között vagyunk. Ami most történik, az voltaképpen nem egyéb, mint az emléktárgyak kiárusítása: itt aztán visz mindenki mindent, amit érinteni tud. Ebbe a végkiárusításba tartoznak a Puskással kapcsolatos ilyen-olyan történetek. Valakinek vagy valamilyen szervezetnek természetesen feladata lenne, hogy ne lehessen kijátszani ezeket a megmaradt emlékeket, de ez úgy látszik - már ami Puskást illeti -, sosem sikerül. Itt van egy 78 éves idős, beteg ember, akinek napjai azzal telnek, hogy reggel felébred, és este elalszik. Nem történik szinte semmi." - Kovács Zoltán - Élet és Irodalom - 2005

"A zsenialitás nem a képességek kiválóságával azonos. Czibor kiismerhetetlenebbül cselezett, Kocsis fejelt a világon a legjobban, a szintén zseniális Bozsik megbízhatóbb volt, Budai gyorsabb, Lóránt értelemszerűen keményebb, eyáltalán, Puskás jobb lába kizárólag emberi szempontból volt értékelhető, szakmailag nem. Az ő géniusza abban állt, hogy azonosulni tudott a játékkal, egy volt vele, vagyis ő határozta meg a világot (pálya négyszögéről beszélek), a modern álom maga, nem?, s nem a világ adta, meghatározta lehetőségek közt választott, választotta ki a legjobbat. Ez az időtlen benne. Puskás megteremtette egyén és közösség egységét, amely nélkül az egyén, ő, nem létezhetett" - Esterházy Péter: Utazás a tizenhatos mélyére

"Meg kell mondanom, először idegenkedtem Panchotól - ezt a becenevet én adtam neki -, más volt, mint a többiek. Aztán, ahogy az már az anekdotákból tudott, kiabált hogy: Stefi... és a labda előttem volt. Fantasztikus sikereket értünk el akkoriban a Realnál. Nagy egyéniség volt és az is marad. Az egész ember csupa nemeslelkűség, mindig bőkezű volt azzal, aki tőle valamit kért. S mindenek fölött jóbarát. Én örülök, hogy együtt játszottam Puskással, s hogy ma is barátja vagyok. A labdarúgás szenvedély örökre összeköt bennünket.!" - Alfredo di Stefano.