Vágólapra másolva!
Az FC Liverpool könnyedén, 3-0-ra nyert a tabellán utolsó előtti Charlton Athletic otthonában, s ezzel a Vörösök már dobogósok az angol labdarúgó-bajnokságban. Rafael Benítez csapata sorozatban hatodik meccsén maradt veretlen. A forduló rangadóján a vendéglátó Arsenal 0-2-ről mentett pontott a Portsmouth ellen. A Liverpool ennek a reminek köszönheti, hogy feljebb lépett a tabellán.

A Charlton Athletic stadionjában a vendéglátók hamar előnyhöz jutottak, az egykori Liverpool-játékos Djimi Traore ugyanis a 16-oson belül nyújtott lábbal fejbe rúgta Jermaine Pennant-t, s a játékvezető a védőnek jogosan kiosztott sárga lap mellett büntetőt is ítélt. A 11-est Xabi Alonso higgadtan lőtte az elvetődő Thomas Myhre mellett a kapu közepébe (0-1).

Az 59. percben Dirk Kuyt középtávolról a jobb kapufát találta telibe, majd a Charlton két nagy helyzetet is elpuskázott, a hajrában mégis a 'Pool növelte előnyét, méghozzá egy parádés góllal. A 82. percben Steve Finnan a jobbszélről szépen lőtt a hazai kapu elé, az érkező Craig Bellamy pedig pontosan az ötös jobb sarkáról, kapásból lőtt jobbal a hosszúba.

Kevéssel a lefújás előtt a csereként beállt Peter Crouch visszafejelt labdáját Gerrard vette le a 16-oson belül, majd két testcsel után 14 méterről parádésan tekerte a bal felsőbe. A Vörösök megérdemelten nyertek, ehhez még két adalék: a kapura lövési arány 23:9 volt a javukra, és a tiszta játékidő 60 százalékában ők birtokolták a labdát.

Az Arsenal-Portsmouth rangadó első 44 perce unalmasan csordogált, ám a legjobbkor, a szünet előtt vezetéshez jutottak a vendégek: ekkor egy kapufáról visszapattant labdát Noe Pamarot bólintott közelről a hálóba. A második játékrész elején Matthew Taylor a 16-os vonaláról, ballal lőtt irtózatos "átlövésgólt", azaz már 2-0-ra vezettek a vendégek.

Az Ágyúsok összekapták magukat, és az 58. minutumban a focivébén is megcsodált togói Emmanuel Adebayor a 17 éves Theo Walcott jobb oldali beadását 7 méterről lőtte David James kapujába. Mindössze pár pillanattal később már döntetlent mutatott az eredményjelző, amikor nagy kapu előtti kavarodás után Gilberto Silva 12 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot.

Az Arsenal akár a győzelmet is megszerezhette volna, ám Robin van Persie és Alexander Hleb is csak az oldalhálót tudta megrezgetni, míg Walcott a vendégkapus kezébe bombázott, Silva pedig ellőtt a kapu előtt.

Ami a magyarokat illeti, Priskin Tamást nem nevezték a Newcastle-Watford (2-1) találkozóra, Máté Péter pedig még mindig sérüléssel bajlódik - csapata, a Reading otthon szintén 2-1-re kapott ki a Blackburntől.

Király Gábor viszont kezdőként lépett pályára az Aston Villa színeiben, a birminghami csapat a Boltont látta vendégül, ám a sérülésektől tizedelt, házigazda 1-0-ra kikapott.

Premier League 18. forduló:
Charlton Athletic - FC Liverpool 0-3 (0-1)
gól: Xabi Alonso (3., 11-esből), Bellamy (82.), Gerrard (88.)

Arsenal - Portsmouth 2-2 (0-1)
gól:
Adebayor (58.), Gilberto Silva (60.), illetve Pamarot (45.), Taylor (47.)

Newcastle United - Watford 2-1 (0-0)
gól: Martins (49., 85.), illetve Bouazza (57.)

Reading - Blackburn Rovers 1-2 (1-0)
gól: Harper (41.), illetve McCarthy (64.), Bentley (84.)

Wigan Athletic - Sheffield United 0-1 (0-1)
gól: Hulse (45.)

Aston Villa - Bolton Wanderers 0-1 (0-0)
gól:
Speed (75., 11-esből)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!