A találkozónak komoly tétje van, hiszen a pontvadászatból csak az első két helyezett szerepelhet a következő idényben a nemzetközi kupákban, s jelenleg még négy csapat is versenyben van a dobogós helyekért. Azaz, ha valamelyik gárda lemarad a bajnokságban, akkor csak Magyar Kupa-győztesként juthat ki a nemzetközi porondra.
A mérkőzést azért is megkülönböztetett figyelem övezi, mert az elmúlt években ez a két gárda rendre jóval a magyar átlag feletti színvonalú találkozókat produkált, így szinte biztosra vehető, hogy ezúttal is élvezetes 90 percre van kilátás, köszönhetően a két együttes támadó felfogású futballjának.
Elmarad a 17 órára kiírt FC Sopron-Budapest Honvéd mérkőzés, miután az MLSZ szervezési bizottsága elfogadta a házigazdák kérését, hogy engedélyezze a találkozó elhalasztását a pálya használhatatlansága miatt.
"Reggelre hófúvás következtében a stadion tribünjeit és játékterét is elborította a frissen esett hó. A magyar és osztrák meteorológiai jelentések szerint az elkövetkező 24 órában Északnyugat-Magyarországon az időjárásban lényegi és kedvező fordulat nem várható" - olvasható a soproniak levelében.
A mérkőzést egy héttel később, március 22-én 17 órától rendezik meg, míg a budapesti visszavágó új időpontja március 29., 18 óra. Érdekesség, hogy a kispestieknek sorozatban harmadik meccsük marad el: március 5-én a Ferencváros pályája, hat nappal később pedig a Bozsik-stadion talaja bizonyult játékra alkalmatlannak.
Magyar Kupa, negyeddöntő, első mérkőzések:
Pécsi MFC - Vasas 15 ó
Kaposvári Rákóczi - Fehérvár FC 18 ó
DVSC-AVE Ásványvíz - Újpest FC 18 ó (tv: Sport 1)
A visszavágókat egy hét múlva rendezik.