A Bundesliga záró, 34. fordulójában Hamburgban a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutásért, Wolfsburgban a bentmaradásért küzdenek egymással a csapatok. A második helyen álló Hamburger SV az egy pont hátránnyal harmadik Werder Brement fogadja. Mindkét együttes biztos BL-résztvevő, csak míg a bajnokság második helyezettje azonnal a csoportkörben kezd a legrangosabb európai kupában, a bronzérmesnek BL-selejtezőn kell kiharcolnia az elitkörbe jutást.
A Werder csak győzelem esetén kerülhet riválisa elé. A brémaiak eddigi idegenbeli mérkőzéseik közül nyolcat zártak győzelemmel, négyszer értek el döntetlent és ugyanennyiszer szenvedtek vereséget, ez a harmadik legjobb eredménysor ebben a kategóriában, a vendégként szerzett 27 gólt azonban egyetlen Bundesliga-klub sem tudta túlszárnyalni. A hamburgiak a hazai meccsek rangsorában a negyedik helyen állnak, 25 lőtt góljukkal azonban nincsenek ott az első tízben és utolsó öt otthoni találkozójukból hármat elveszítettek.
A bennmaradást jelentő 15. helyet elfoglaló Wolfsburg, a kieső pozícióban található (16.) 1. FC Kaiserslauternt fogadja. A vendégek csak győzelem esetén hosszabbítják meg élvonalbeli tagságukat. A statisztika hazai sikert ígér, a kaiserslauterniek történetük során még soha nem nyertek élvonalbeli bajnokit Wolfsburgban, hét vereség és egy döntetlen a mérlegük.