Kieséssel végződhet a West Ham eseménydús szezonja

A West Ham United háza táján ebben a szezonban annyi esemény történt, ami más kluboknál évtizedek alatt sem esik meg. A londoni egyesület tavaly nyár óta kiléphetett a nemzetközi porondra, érkeztek sztárigazolások, volt tulajdonos- és edzőváltás (utóbbiból a klub több mint 100 éves történetében csak tíz akadt), ám mindezek mellett eltörpül, hogy a papíron kiváló kerettel rendelkező, a legutóbbi pontvadászatban kilencedik pozícióban végzett gárda a kiesés ellen küzd - és igen csak menthetetlennek tűnik.

A Kalapácsosok az előző idényben újoncként az előkelő kilencedik helyet szerezték meg a Premier League-ben, ráadásul az FA-kupában is döntőt játszhattak, amelyet ugyan elveszítettek a Liverpool FC ellen, de mivel a Vörösök kvalifikálták magukat a Bajnokok Ligájára, így a West Ham indulhatott az UEFA-kupában. Éppen ezért a csapat szakvezetője, Alan Pardew igyekezett szisztematikusan erősíteni a keretet, és eleinte a tőle megszokott játékospolitikának megfelelően igyekezett fiatalabb focistákat igazolni, lehetőleg országhatáron belülről.

A koncepció eleinte jól működött, a gárda győzelemmel kezdte a bajnokságot, és három forduló után az ötödik helyen állt - augusztus végén azonban nem emiatt cikkeztek az egész világon a West Hamről, hanem azért, mert a klub furcsa körülmények között leigazolta a brazil Corinthians két argentin klasszisát, Javier Mascheranót és Carlos Tévezt. Azóta is csak találgatások folynak arról, hogy a két, európai sztárklubok által is üldözött labdarúgó mennyiért és egyáltalán hogyan került az angol középcsapathoz, de abban akkor mindenki megegyezett, hogy a West Ham nagy fogást hajtott végre.

Az argentinok érkeztével azonban a londoniak mélyrepülésbe kezdtek: az UEFA-kupa selejtezőjéből való kiesés még megmagyarázható volt azzal, hogy az olasz Palermo kemény ellenfél volt, a pocsék bajnoki szereplés azonban teljességgel érthetetlennek tűnt. Az együttes sorozatban öt bajnokin még csak gólt sem szerzett, és visszacsúszott a kiesőjelöltek közé.

Mindeközben a pályán kívül is zajlott az élen a West Ham háza táján, hiszen a klubnak új tulajdonosa és elnöke lett: egy izlandi konzorcium 126 millió euróért megvásárolta az egyesületet, amelynek élére Eggert Magnusson került - ő korábban az Izlandi Labdarúgó Szövetség első embere volt. Magnusson nem győzte hangsúlyozni, hogy a hullámvölgy ellenére milyen nagyra tartja Pardew munkáját, és hogy a szakember állása nincs veszélyben. Bő egy hónappal később pedig már nem Alan Pardew-nak hívták a West Ham szakvezetőjét...

Az eredmények ugyanis továbbra sem javultak, és a Bolton Wanderers elleni 4-0-s vereség után a gárda visszacsúszott az utolsó három közé. Pardew-t tehát felállították a kispadról, és utódja az az Alan Curbishley lett, aki a nyáron több mint egy évtized után hagyta ott a Charlton Athleticet. Eleinte úgy tűnt, hogy az új tulajdonos döntése helyes volt, hiszen Curbishley vezérletével az együttes rögtön az első mérkőzését megnyerte, ráadásul a listavezető Manchester United ellen. Azóta viszont nem tudott újabb találkozót nyerni a West Ham, pedig már tízszer is pályára lépett a Premier League-ben. Sőtt, ebből a tíz találkozóból pontot is csak háromszor szerzett, és az eredmények között olyan kínos vereségek is voltak, mint a Reading FC elleni 0-6, vagy a legutóbbi kiesési rangadón a Charltontól elszenvedett 0-4. A Charlton kispadján ráadásul a West Hamtől elküldött Pardew ült.

Pedig nem lehet azt mondani, hogy a vezetőség nem tett volna meg mindent a bennmaradás érdekében - elég, ha annyit jelzünk, hogy a Real Madrid után a West Ham United költötte el a legtöbb pénzt a januári átigazolási időszakban! A Kalapácsosok összesen hat új labdarúgót szerződtettek, akik közül a Birmingham Citytől megvett Matthew Upson kilencmillió, a Fulham FC-től igazolt Luis Boa Morte pedig 7,5 millió euróba került. De jött még Nigel Quashie, Lucas Neill, Calum Davenport és a spanyol Kepa is - a csapat mégsem tud meccset nyerni. Az persze külön balszerencse, hogy az új szerzemények közül Neill és Upson is szinte azonnal megsérült, és március közepéig kidőltek a sorból, mint ahogyan az előző idényben a csapat legjobbjának megválasztott Danny Gabbidon is a maródiak listáját gyarapítja, de az eredmények így is szinte megmagyarázhatatlanok.

Más kérdés, hogy sejteni lehetett: Curbishley számára nem ezek az ideális körülmények, hiszen a szakember inkább a hosszú távú munka mestere, a Charltonnál évek alatt épített fel egy ütőképes gárdát, és volt olyan igazolása (Darren Bent), akit egyéves megfigyelés után vett meg. Most viszont azonnali eredményt kell produkálnia, ami a jelek szerint nem nagyon megy neki. Persze már elődje irányítása alatt is nagyon rosszul ment a gárdának, nem lehet tehát az ő nyakába varrni a gyászos szereplést, de egyre inkább úgy tűnik, hogy Pardew kirúgásával a vezetőség elhamarkodott döntést hozott.

Azt az érvet pedig, hogy a West Ham United jelenlegi kerete túl erős ahhoz, hogy a csapat kiessen, éppen a klub története cáfolja: a 2001-2002-es idényben a Kalapácsosok úgy búcsúztak a Premier League-ből, hogy Trevor Sinclair, Michael Carrick, Joe Cole, Frédéric Kanouté, David James, Paolo di Canio és James Defoe is a csapat tagja volt.

Ehhez képest a mostani együttes még gyengének is mondható, igaz, ezúttal viszont a gárda tagja az a Nigel Quashie, aki egyedülálló rekorddasl büszkélkedhet: ő esett ki a legtöbb alkalommal a Premier League-ből. A skót középpályás 1996-ban a Queen's Park Rangersszel, 1998-ban a Nottingham Foresttel, 2005-ben a Sunderland AFC-vel, 2006-ban pedig a West Bromwich Albionnal búcsúzott az élvonaltól. Ilyen előzmények alapján nem volt valami jó ómen az ő megvétele januárban.