Az előző szezonban bámulatos produkciót mutattak be a sevillai piros-fehérek, a klubalapítás 100. évfordulója ünneplésének lendülete csak nem akart elapadni, Juande Ramos együttese a bajnokságban a CA Osasunával holtversenyben a negyedik helyen végzett, miközben begyűjtötte története első és második nemzetközi trófeáját az UEFA-kupa, majd az európai Szuperkupa megnyerésével. Már a monte-carlói, FC Barcelona elleni fölényes diadal (3-0) is jelezte, hogy az andalúzokkal ebben a szezonban is számolni kell, azonban az eredmények így is minden várakozást felülmúlnak.
A Sevillával ugyanis nem történt meg az, ami a remeklő kiscsapatok osztályrésze a mai futballban, jelesül, hogy a tehetősebb klubok elcsábítják a legjobb labdarúgókat. Sőt, José María del Nido elnök és Juande Ramos vezetőedző együttműködésének köszönhetően olyan játékoskeret alakult ki, gyakorlatilag minden poszton két, közel hasonló képességű játékossal, amely alkalmassá tette a gárdát a háromfrontos (bajnokság-hazai kupa-nemzetközi kupa) küzdelemre.
Persze, ezzel együtt ne rejtsük el a piros-fehérek "sztárgyár"-szerepkörét sem, hiszen a klubnak - és saját, kiváló képességeiknek - köszönhetően olyan labdarúgók kerültek be az európai futball élvonalába Sevillából az utóbbi években, mint Carlos Marchena, José Antonio Reyes, Sergio Ramos, vagy éppen a brazil Júlio Baptista és Daniel Alves.
Utóbbi most is a gárda egyik ügyeletes csillagának számít, köszönhetően annak, hogy hosszas huzavona után mégsem igazolt el a nyáron (ezt leginkább a vb-bronzérmes Andreas Hinkel bánja, aki emiatt jobbára a kispadon ücsörgi végig a meccseket), de ebben az idényben újabb üstökösök tűntek fel az andalúz égbolton.
A két szélsőt, Jesús Navast és Antonio Puertát hihetetlen tisztelet és rajongás veszi őket körül Spanyolországban (előbbi az utánpótlás-, utóbbi felnőttválogatottban szerepel), de ez méginkább igaz az együttes mali csatárára, a hispán góllövőlistát 18 találattal vezető Frédéric Kanoutéra. A 29 esztendős Fredi ugyanis élete formájában futballozik, mindent egybevetve majd' 80 mérkőzés után 36 gól fűződik a nevéhez Sevillában, melyek jelentős részét (22-t) ebben az idényben helyezte el az ellenfelek hálójába.
Nehéz egy ilyen együttesből egyes labdarúgókat kiemelni - hiszen a gárda egyik fő erénye továbbra is a csapategység -, de kétségtelen, hogy egy olyan kiváló kapusteljesítmény nélkül, amelyet a hosszú évekig Santiago Canizares árnyékában élt Andrés Palop nyújt, vagy a brazil Renato középpályán végzett munkája nélkül nem lehetne ilyen sikeres az együttes - a sor azonban, ha nem is a végtelenségig, folytatható.
Érdemes szólnunk az új igazolásokról is, melyek szokás szerint beváltak: a dán Christian Poulsen remkül beilleszkedett a középpályássorba (háttérbe szorítva az olasz Enzo Marescát), ha lehetőséget kap, a német Hinkel sem vall szégyent, és amennyiben egészséges - bár ez a szezon során nem gyakran fordult elő - az uruguayi csatár, Ernesto Javier Chevantón is meg-megvillan.
A téli átigazolási időszak egyetlen fontosabb eseménypárosa is a támadósorhoz kötődik, a fiatal Kepa Blanco kölcsönbe a West Ham Unitedbe került, a helyére pedig a Zenit Szankt-Petyerszburg orosz válogatott csillaga, Alekszandr Kerzsakov érkezett, aki igazán nagy fogásnak bizonyult, és máris két gólnál jár új egyesületében (a csatár hazájában volt már gólkirály, az év játékosa, az év legjobb csatára és úriembere is, utóbbi díjat a Komszomolszkaja Pravda ítélte oda).
Jellemző kép a szezonból: sevillai gólöröm
Az orosz támadóra minden bizonnyal a tavalyi UEFA-kupa menetelés során figyeltek fel a spanyolok, akik címvédőként egészen szerdáig magabiztosan meneteltek a második számú európai kupasorozatban: az első körben nem okozott gondot a görög Atromitosz kiverése (összesítésben 6-1-gyel), majd a csoportkörből való továbblépés is viszonylag simán ment.
Palopék idegenben egy gól nélküli döntetlennel nyitottak a Slovan Liberec ellen, majd otthon intézték el a Sporting Bragát (2-0), a Grasshopper-Club svájci leigázásával (4-0) pedig bebiztosították továbbjutásukat, így még az utolsó fordulóban az AZ Alkmaartól elszenvedett 2-1-es vereség is csak azt jelentette, hogy nem az első, hanem a második pozícióban végeztek.
Így a legjobb 32 között a Steaua Bucurestit kapták ellenfélül az andalúzok, akik már az első mérkőzésen, Romániában eldöntötték a párharcot (2-0), de azért a Ramón Sánchez Pizjuán-stadionban is győztes csapatot ünnepelhetett a közönség (1-0). Ezért is okozott meglepetést, hogy a nyolc közé jutásért a Sahtar Doneck elleni párharc első, spanyolországi felvonásán csak egy 2-2-es döntetlent sikerült kicsikarniuk a piros-fehéreknek - a mérkőzés hazai vonatkozása, hogy Kassai Viktor vezetésével magyar játékvezetői hármas működött közre a találkozón, ahol három tizenegyest is értékesítettek a játékosok (az arány 2-1 a hazaiak javára).
A hazai Király-kupában is a legutóbbi játéknap tartogatta az eddigi legkomolyabb eseményeket: az alacsonyabb osztályú Segoviana és Rayo Vallecano után a legjobb nyolc között a városi rivális Real Betis került a Sevilla FC útjába, és az első mérkőzés gól nélküli döntetlenje után a zöld-fehérek otthonában Kanouté gólja után Juande Ramost egy Betis-drukker úgy találta tarkón egy vizespalackkal, hogy a szakember eszméletlenül terült el a gyepen, és bár nem szenvedett súlyos sérülést, a mérkőzést félbeszakították, így a továbbjutás kérdése még itt sem dőlt el.
Juande Ramos végül szerencsésen megúszta a Betis-drukkerek támadását
Ami miatt azonban az együttesről a legtöbbet beszélnek mostanság, az a bajnoki forma, illetve helyezés. A Sevilla FC ugyanis repülőrajtot vett az ősszel, három győzelemmel nyitotta a 2006-2007-es idényt, és később sem adta alább: a gárda a tabella élén töltötte a karácsonyi szünetet, és bár az idei évet két vereséggel, majd egy döntetlennel kezdte, az Atlético Madrid 3-1-es legyőzésével visszatért a rendes kerékvágásba. Bár a kiesőhelyen álló Gimnástic elleni vereség nem volt bekalkulálva, a Sevilla továbbra is ott liheg a Barcelona nyakán, és a végelszámolásnál ott lesz majd a képzeletbeli dobogó valamelyik fokán.