Vágólapra másolva!
A francia pontvadászat egyik legnagyobb szenzációja a jelenlegi idényben a Paris Saint-Germain gyenge szereplése, a párizsi gárda a kiesés ellen küzd a Ligue 1-ben, és ha búcsúzik, akkor az a példátlan helyzet állna elő, hogy nem lenne fővárosi együttes a francia élvonalban. Márpedig az európai bajnokságokon végigtekintve megállapíthatjuk, hogy ez meglehetősen ritka esetnek számít.

Törökországnak 1923-ban lett új fővárosa, és az ankarai egyesületek, ha nem is számítanak a legsikeresebbnek, azért rendre ott vannak az első osztályban: jelenleg például négy csapat is az élvonalban vitézkedik a városból. 1976-ban azonban az Ankaragücü kiesésével egy sem maradt az elitben, így az 1976-77-es bajnokságot fővárosi csapat nélkül rendezték, majd a klub azonnali visszakerülése, és ismételt kiesése után 1978 és 1981 között megint csak nem akadt ankarai együttes az elitben.

Sőt, ha a másodosztály eredményein múlt volna, akkor az 1981-1982-es szezonban sem lett volna, azonban az ország új vezetőjének, az 1980-ban egy államcsíny útján hatalomra jutó Kenan Evrennek nem tetszett a bajnokság "Ankara-mentessége", így aztán a labdarúgó-szövetség bevezette a szabályt, hogy ha másodosztályú együttes nyeri meg a kupát, akkor az is felkerül. Hogy-hogy nem, az Ankaragücü bejutotta döntőbe, és ott 2-1-re legyőzte a Bolusport - mégpedig úgy, hogy a hajrában az ellenfél egy szabályosnak tűnő gólját nem adta meg a bíró. Az ominózus szabályt azóta egyszer sem kellett alkalmazni (mivel mindig élvonalbeli csapat hódította el a kupát), és az 1981-82-es bajnokságban így páratlan számú, 17 gárda vett részt...

A fővárosmentes élvonal egyébként Európán kívül sem jellemző, de azért valamivel gyakoribb, főleg azokban az országokban, ahol a fővárost nemrég "cserélték le".

Így például Nigériában 1991 óta már Abuja a hivatalos központ, ám a városnak sohasem volt első osztályú csapata, az ország labdarúgását a lagosi együttesek határozzák meg, bár a második vonalban négy abujai gárda is szerepel.

Hasonló a helyzet Brazíliában, ahol az ötvenes években felépített új fővárosnak, Brasíliának csak négy éven keresztült volt első osztályú csapata: a Gama 2000-ben, 2001-ben és 2002-ben szerepelt a legjobbak között, míg a Brasiliense nevű gárda a 2004-es országos pontvadászatban játszott az elitben. Indiában Új-Delhi, Malajziában Kuala Lumpur, Ausztráliában pedig Canberra nem rendelkezik első osztályú együttessel.

Végül érdemes megemlíteni Hollandiát, amelynek a fővárosa ugyan hivatalosan Amszterdam, de Hága is hasonló szerepkört tölt be, mint kormányzati székhely. Utóbbi városból az ADO Den Haag az ötvenes évektől kezdve egészen 1982-ig az első osztályban szerepelt, ám akkor kiesett, és négy évet a másodosztályban töltött, majd 1986-os visszakerülése után két évvel megint búcsúzni kényszerült - és egészen 2003-ig a második vonalban ragadt. A hágai gárda tavaly megint búcsúzott az ottani elittől, ami azt jelenti, hogy a holland kormányzati központnak jelenleg nincs csapata az élvonalban.

www.infosport-focivilag.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!